Frissítve:

MVK: nem hangosabbak a CNG-buszok, mint a régiek

MVK: nem hangosabbak a CNG-buszok, mint a régiek
Miskolc – Cáfolja olvasónk állítását a miskolci közlekedési cég.

hiba beküldése

Hangosak az új buszok – panaszolta korábbi levelében szerkesztőségünknek egyik olvasónk, Kökény Ilona. Úgy fogalmazott: „a régi buszokat is lehetett hallani, de az új, környezetkímélő buszok, ha rajta utazik az ember Lillafüredre, hihetetlen, milyen hangokat tudnak produkálni.”

– Mint egy porszívó százszoros hangon. Egy hölgy múltkoriban megjegyezte, hogy amikor felszállt vele a repülő, annak volt ehhez hasonló hangja. A hátsó felében szinte nem lehet beszélgetni, nem mindig ez a helyzet, de háromból kétszer biztos. Ha nem akarunk beszélgetni, akkor is kifejezetten fülsértő, többszólamú zúgás van – írta még.

Megmérték

A témával kapcsolatos kérdéseinkre reagált a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK), akik határozottan cáfolták, hogy az új buszok hangosabbak lennének régi dízeles társaiknál. Hangsúlyozták: mind a káros­anyag-kibocsátás, mind a zajszennyezés csökkent a CNG-s MAN buszoknak köszönhetően, állításaikat pedig mérési adatok bizonyítják.

„Magyarországon első alkalommal 2016. március végén Miskolcon mérték meg valós körülmények között a CNG-busz káros­anyag-kibocsátását, amely inkább nem volt, mint volt. Ugyanis a gázüzemű autóbuszból 98-99 százalékkal kevesebb nitrogén-oxid (NO2) jut a levegőbe, mint a dízelmotoros változatból. Miskolc levegőjébe az új buszflottának köszönhetően így évente 30 tonnával kevesebb NO2 kerül.”

Ami viszont esetünkben még fontosabb – folytatták –, a zajszennyezés is jelentősen csökkent az új buszoknak köszönhetően. A CNG-motor zajszintje ugyanis jóval alacsonyabb, mint a hasonló dízeljárműveké – írta az MVK.

A CNG-projektről egyébként – írták – az MVK honlapján (http://mvkzrt.hu/cng-projekt) részletesen is lehet olvasni.

ÉM-TÁ


Miskolc - „Egy közlekedési üggyel kapcsolatban szeretnék kérdezni önöktől, bár már próbáltuk felvenni a kapcsolatot a Miskolci Városi Közlekedési Zrt.-vel is” – írta lapunknak olvasónk. „Felső-Hámor területén élünk, és nagyon visszhangosak az új buszok. Persze a régi buszokat is lehetett hallani,...



További hírek a Miskolc hírei kategóriából
„Ezúttal az ötödik percben kihagyott tizenegyes is belefért”
Miskolc - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 24. fordulóját rendezték meg vasárnap. Megyénk csapatainak [...] tovább »
„A győzelmet nem kell megmagyarázni”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 24. fordulójában két mérkőzést rendeztek vasárnap. tovább »
„Nem tudtunk megbirkózni a kicsi, de annál rosszabb pályával”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Észak csoportjának 24. fordulójában két mérkőzést rendeztek vasárnap. tovább »
Ajándéknyuszi helyett nyuszisimogatás Miskolcon
Miskolc - A Miskolci Állatkert is húsvéti programokkal várja a vendégeket vasárnap és hétfőn. tovább »
Izgalmas húsvét a Diósgyőri várban
Miskolc - Húsvétvasárnap a Diósgyőri vár megtelt élettel és izgalmas programokkal. Zenészek, mesteremberek, [...] tovább »
„A brit felfogású játékvezetéshez nem sikerült illesztenünk a spanyol stílust”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. Észak csoportjának 24. fordulójában öt meccset rendeztek szombaton. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kosárlabda NB I – Döntőben a címvédő Sopron
Zalaegerszeg - A címvédő Sopron Basket jutott be elsőként a női kosárlabda NB I fináléjába, mivel vasárnap az [...] tovább »
„Ezúttal az ötödik percben kihagyott tizenegyes is belefért”
Miskolc - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 24. fordulóját rendezték meg vasárnap. Megyénk csapatainak [...] tovább »
Élcsapatnak lőtt hat gólt a Namény
Mándok, Vásárosnamény - A Tiszántúli Takarék megyei I. osztály 24. fordulójában egy mérkőzést rendeztek [...] tovább »
Ismét vereséget szenvedett a DEAC
Debrecen - Nem sikerült győzelmet aratnia a DEAC-nak a Szolnok csapatával szemben. tovább »
„A győzelmet nem kell megmagyarázni”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 24. fordulójában két mérkőzést rendeztek vasárnap. tovább »
Labdarúgó NB II – Ismét győzött a Vasas
Budapest - A Vasas 1-0-ra nyert Gyirmóton a labdarúgó NB II vasárnapi, 33. fordulójának rangadóján. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása