Frissítve:

Múzeumok éjszakája – Kellemes nyüzsgés jellemezte a budai Vár múzeumait

Budapest, 2014. június 22., vasárnap (MTI) – A Budavári Palota kupolájának panorámája, magyar festők önarcképei, flamencoelőadás, eredeti Varázsfuvola kotta, első világháborús gulyáságyú: csak néhány különlegesség azok közül, amelyet megtekinthettek a látogatók, ha a szombati Múzeumok éjszakáján a budai Vár felé vették útjukat.

hiba beküldése

Zsibongott az Országos Széchényi Könyvtár máskor csöndbe burkolózó termeiben a tömérdek látogató: Fábián Évi Magyarországon élő nőkről készített portrésorozatára, vagy a könyvrestaurátorok munkáját bemutató tárlatra éppúgy sokan voltak kíváncsiak, mint a holokauszt könyvekre, kultúrára vetülő árnyékát megrajzoló, Eltiporva című kiállításra.

Este hét óra körül már két órára előre megtelt az összes könyvtártúra, este nyolc órára pedig szinte megtelt az a fal, amelyen az érdeklődők a szerintük mindenképpen megmentendő könyveket listázták.

Sághi Ilona, a nemzetközi és kulturális kapcsolatok osztályának megbízott vezetője a könyvaukciójuk különlegességére hívta fel a figyelmet; a könyvtár dolgozói által felajánlott tételek, plakátok, minikönyvek, sőt, vízálló könyvek is, 50-100 forintról indulva találnak új gazdát az éjszaka folyamán.

Az írott kultúra, a szövegek őrzését középpontba állító este egy másik népszerűnek ígérkező eseményének Sághi Ilona Huzella Péter zenész és Mácsai Pál színművész közös Villon-estjét nevezte.

Folyamatosan áramlottak a családok a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumába is.

A Múzeumok éjszakájára megnyitott Menekülés Sanghajba című kiállításhoz kapcsolódó kínai kalligráfiaírás és papírsárkány-készítés igen népszerűnek bizonyult. Molnárné Aczél Eszter, közönségkapcsolati főosztályvezető elmondása szerint a Festők a tükörben – magyar önarcképek az Uffizi Képtárból című tárlatuk vezetésére hamar elfogytak a helyek, és a kiállítás egyik „nyomozós” kísérőprogramját is sok család végigcsinálta. Mint mondta, a programsorozat korai szakaszában már másfélszer annyian látogattak hozzájuk, mint tavaly.

A Magyar Nemzeti Galéria idei programját a zene és a képzőművészet kapcsolatának szentelte, így a látogatók lépten-nyomon koncertbe futhattak. A Hajós András és Fekete-Kovács Kornél vendégszereplésével megbolondított Modern Art Orchestra-koncertre megtelt a nézőtér, még a csarnok lépcsőin is ültek. Miklós Magdaléna sajtófőnök arról a tapasztalatukról számolt be, hogy a látogatók nagyon szeretik a kiállítótérben hallgatható kamarazenekari koncerteket, így most például a Bartók Béla konzervatórium növendékei játszanak az állandó kiállításokban.

A tárlatvezetések mellett kiemelte a népszerű programok közül az ezen az estén újranyitott kupola panorámájának megtekintését, amelyre már délután sorban álltak az érdeklődők. A galéria gyermekprogramjai is kiemelkedőek voltak: a kreatív műhely mellett Rutkai Bori teltházas mesekoncertjével nyitották a délutánt, majd a képzőművész-énekesnő tárlatvezetést is tartott a kicsiknek.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeum is rendkívül népszerű volt a fiatalabbak körében, az általános és középiskolai korosztály még 22 óra körül is fáradhatatlanul mászott fel-le az udvaron álló ágyúkon. A délután Hende Csaba honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérkari főnök jelenlétében megnyitott, első világháborút bemutató vándorkiállítás mellett az állandó tárlatokra is kíváncsi volt a fesztivál közönsége.

Kovács Vilmos, az intézmény parancsnoka kiemelte, hogy a szombati kiállításmegnyitóval indított első világháborús megemlékezés-sorozatukhoz kötődik a Lajta nevű folyami hadihajó Dunán való kiállítása is. Mint mondta, a múzeumhajó a hosszú távú tervek szerint később a Parlament előtt fog horgonyozni.

A Nemzeti Táncszínház flamenco, néptánc- és indiai táncbemutatóival, fotókiállításával, táncházaival idén sem okozott csalódást: az egymás után következő programok alatt nemigen volt ülőhely a nézőtéren. Kotsis Ágota művészeti munkatárs elmondása szerint az immár hagyományos Táncoló filmkockák, Lakatos János koreográfus előadásai, az estet záró tűzzsonglőr-bemutató töretlen népszerűségnek örvendenek, és összességében évről évre több látogatót vonzanak a programok.

Sorban állás tekintetében a Vár minden más kiállítóhelyén túltett a Sziklakórház Atombunker Múzeum: este kilenckor legalább százméteres, mint kiderült, „háromórás” sor kígyózott a bejárat előtt. Egy fiatal, sorban álló lány úgy vélekedett, hogy a második világháborúban óvóhellyé és kórházzá alakított barlang történelmi „valóságossága” miatt lehet ilyen népszerű.

A kiállítóhelyen délután korhű ruhákba öltözött önkéntesek mutatták be, hogyan zajlott az életmentés itt például az 1956-os forradalom idején, kint pedig a Magyar Vöröskereszt tartott elsősegélynyújtó bemutatót.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Az erő velük van: fölényes győzelem az agráriumban
Budapest - A termelésbiztonság fokozását szolgáló jégkármérséklő rendszerrel 50 milliárd forintos kár [...] tovább »
Halálos baleset történt Kecskeméten
Kecskemét - Közlekedési balesetben meghalt egy ember Kecskeméten reggel - közölte a rendőrség honlapján. tovább »
Emelkedett a gázolaj ára
Budapest - Emelte bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benzin [...] tovább »
Jövőre számos pozitív változás lesz a cafeteriában
Budapest - A cafeteriában az adómentes juttatások idén is meglévő elemei közé jövőre bekerül a [...] tovább »
Halálos baleset Soltvadkertnél
Kecskemét - Közlekedési balesetben meghalt egy ember az 54-es úton Soltvadkert közelében - közölte a [...] tovább »
Ezer Ákos, Keresztes Zsófia és Nagy Imre az Esterházy Művészeti Díj nyertesei
Budapest - Ezer Ákos, Keresztes Zsófia és Nagy Imre képzőművészek nyerték el idén a fejenként 5000 euróval [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nyíregyházi Kosársuli – Két meccs között csak egy nap pihenő jut
Nyíregyháza - A Nyíregyházi Kosársuli szombaton a Kecskemétet fogadja, hétfőn pedig a Diósgyőr U23 vendége lesz. tovább »
Nyírbátori FC – Nem baj, hogy tele kellett írni a füzetet
Nyírbátor - Az eredmények mellett az is fontos volt Nyírbátorban, hogy biztosítva legyen a fejlődési lehetőség [...] tovább »
Hétvégén rendezik a Karácsony Kupát
Debrecen - A DVSC több korosztályos csapata is részt vesz az eseményen. tovább »
DVTK Jegesmedvék: Megérdemelt győzelem Újpesten
Miskolc - A jégkorong Magyar Kupa selejtezősorozatának zárófordulójában Újpesten lépett jégre a DVTK [...] tovább »
A DVSE készen áll
Debrecen - Kiélezett csata várható a felsőházba igyekvő Debrecen és a Vasas között. tovább »
Az Év sportolója 2017 – A csapat jelöltek
Budapest, 2017. december 15., péntek (MTI) - Idén az Év csapata kategóriát két részre osztva, külön díjazza a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása