Frissítve:

Múzeumok éjszakája – Emlékképek a 60-as, 70-es évekről Jászberényben, fókuszban a szerelem Szolnokon

Szolnok, 2013. június 13., csütörtök (MTI) – Nem csak a húszéveseké a világ mottóval az 1960-as és 70-es évekből idéznek fel emlékképeket a Jászberényi Jász Múzeumban, a szolnoki Damjanich Múzeumban a szerelem témakörét járják körül, míg túrkevei Finta Múzeumban helyi kötődésű amatőr filmeket vetítenek a Múzeumok éjszakája elnevezésű országos program Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendezvényein.

hiba beküldése

Június 15-én, szombaton a jászberényi Jász Múzeum és a Hamza Gyűjtemény közös szervezésű programján a gyerekeknek szóló báb-, illetve mesejáték után Otthonkában a kockaházban címmel Gurzó K. Enikő művészettörténész tart minitárlattal egybekötött előadást az 1960-és és 70-es években Magyarországon használt jellegzetes tárgyakról, majd Hatvanhat címmel a Sebő Együttes műsora járul hozzá a múltidéző hangulathoz. A látogatók éhségüket és szomjukat stílszerűen zsíros deszkával, málnaszörppel és kisfröccsel űzhetik el, és ínyencségként megkóstolhatják a jászsági kemencés lángost az alattyáni Tukacs testvérek konyhájából.

Június 22-én, szombaton a szolnoki Damjanich Múzeumban késő délutántól éjfélig a szerelemről esik szó a Kossuth téri közgyűjtemény falai között. Az emberi kapcsolatok alakulásának őskori sajátosságait egy régészeti tárlatvezetésen mutatják be, majd a szerelmes legények szép ajándékait láthatják az érdeklődők a múzeum néprajzi anyagából. Vajda Mária néprajzkutató a szerelmi praktikákról és taktikákról tart előadást, a MÁV Gépészet Járműjavító férfikórusa szerelmes dalokból ad hozzá műsort. A múzeum képtárában az ecset és a szerelem egymáshoz való vonzalmáról, míg a néprajzi kiállításban csalárd legényekről és huncut leányokról esik szó rendhagyó tárlatvezetéssel.

A túrkevei Finta Múzeumban a helyi ifjú tehetségek társulatának előadásában közkedvelt musical-dallamok csendülnek fel, majd Kevintage címmel az 1970-es években készített túrkevei kötődésű nyolcmilliméteres filmek peregnek múltidézőként.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Újra Magyarországon forgat Fjodor Bondarcsuk orosz rendező
Budapest - Újra Magyarországon forgat Fjodor Bondarcsuk orosz filmrendező, aki ezúttal stúdiófelvételeket [...] tovább »
EU-csúcs – Orbán: Magyarország határait a magyaroknak kell megvédeni
Budapest - Magyarország határait a magyaroknak kell megvédeni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán [...] tovább »
Szünetelt a forgalom a szabolcsi magyar-román és magyar-ukrán határon
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A szakemberek kijavították az informatikai hibát, a ki- és beléptetés immár zavartalan. tovább »
ITM: a szakképzés és a felnőttképzés a gazdaságot szolgálja
Zalaegerszeg - A szakképzés és a felnőttképzés a gazdaságot szolgálja, a szakgimnáziumi képzés akkor tölti [...] tovább »
Sargentini-jelentés – Bulgária megvétózza Magyarország megbüntetését
Szófia - A bolgár kormány bejelentette szerdán, hogy Lengyelországhoz csatlakozva megvétózza a Magyarország [...] tovább »
EU-csúcs – Orbán: ragaszkodunk a határvédelem jogához
Budapest/Salzburg - Magyarország ragaszkodik azon jogához, hogy az ő feladata megvédeni határait - jelentette ki [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Ezüstérmes lett a Lovehunter Mezőkövesden
Mezőkövesd - A BL-ben a csoportkör után búcsúzott a kövesdi kispályás csapat, amely a vigaszágon vigasztalódott. tovább »
A Csorba-tavon népes mezőny versenyzett
Miskolc - Miskolc bajnoksága és régiós válogatóverseny, Csorba tó, 10 egyesület, 459 nevező. tovább »
Két MVSI ezüst
Miskolc - Magyarország idei serdülő korcsoportos váltófutó országos bajnokságáról hoztak haza két ezüstöt a [...] tovább »
Áder János tiszteletvacsorán fogadta Balczó Andrást
Budapest - Áder János köztársasági elnök szerda este 80. születésnapja alkalmából, tisztelete jeléül a [...] tovább »
„Magadért sportolj!” – egy olimpiai bajnokkal
Kisvárda - Sportos lakossági fórumra várják az érdeklődőket szeptember 22-én a város sétáló utcájába és [...] tovább »
Női kézilabda NB I – A Ferencváros 13 góllal győzött
Budapest - A Ferencváros 13 góllal győzött a Dunaújváros vendégeként a női kézilabda NB I szerdai mérkőzésén. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása