Frissítve:

Műszívre kapcsolták Adamset

Akeen Adams Akeen Adams - © Fotó: Chris Coulter
Budapest, 2013. szeptember 27., péntek (MTI) – Túl van a harmadik beavatkozáson Akeem Adams, a Ferencváros szerdán este infarktust kapott trinidadi labdarúgója, akit műszívvel tartanak életben.

hiba beküldése

Orosz Pál, a Ferencváros Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója a Digi Sport pénteki Reggeli Start című műsorában telefonon jelentkezett be, s azt mondta, mivel a 22 éves játékos szíve nem vette át azokat a funkciókat, amelyeket el kellene látnia, ezért vált szükségessé, hogy a futballistát műszívre kapcsolják, s jelenleg az tartja fenn a keringését. Hozzátette: Adamset mélyaltatásban tartják, s állapota továbbra is súlyos.

Azzal kapcsolatban, hogy a labdarúgónak műszívet kell-e majd beültetni, Orosz nem kívánt állást foglalni, szerinte ezt csak a kezelőorvosai tudják megmondani.

A sportvezető megerősítette azt a sajtóértesülést, miszerint Adams családjában előfordult már korai haláleset.

“Az édesapja negyvenévesen, más jellegű, de szintén kardiovaszkuláris probléma miatt halálozott el” – fogalmazott Orosz, majd hozzáfűzte: amikor a játékos szerződtetésekor a FIFA-protokoll szerinti orvosi vizsgálatnál rákérdeztek arra, hogy volt-e a családjában egészségi probléma, Adams nemmel felelt.

A vezérigazgató hozzátette, Adams személyében olyan játékost ismert meg, aki szinte mindent alárendel a labdarúgásnak, nem hőbörög, és mindig a feladatra koncentrál, ezért a Fradiban focizó fia számára is őt állítaná példaképként.

– MTI – 

 



További hírek a Sport kategóriából
DVSC: Szécsi Márk is ott van a sportnapilap válogatottjában
Debrecen - A Loki támadója győztes gólt szerzett a hétvégi keleti rangadón. tovább »
Miami tenisztorna – Babos meccse eső miatt csúszik
Budapest/Miami - Az eső miatt szerdára csúszik Babos Tímea mérkőzése a Miamiban zajló keménypályás [...] tovább »
Szlovák-magyar – Gulácsi: szervezett játékra és agresszív mentalitásra van szükség
Telki - Gulácsi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa szerint a jól megszervezett csapatjáték és az [...] tovább »
Térdműtét vár a kézilabdázó Bartók Donátra
Budapest/Lemgo - Térdműtét vár Bartók Donátra, a német TBV Lemgo Lippe magyar válogatott kézilabdázójára. tovább »
Tiszalök vs. Kemecse – A pályán történtek mindkét szakvezetőt felzaklatták…
Kemecse - Szombaton a megyei másodosztály Pannónia Zrt. csoportjában Tiszalökön szerepelt a Kemecse gárdája, a [...] tovább »
Kék Cápák – Szép győzelemmel lepték meg
Nyíregyháza - A Blue Sharks remek védekezéssel múlta fölül a közvetlen riválisát. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Sérülések miatt változott a női kézilabda-válogatott kerete
Budapest - Sérülések miatt változott a Japán elleni barátságos mérkőzésre készülő magyar női [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása