A csalásban három építési vállalkozó és két műszaki ellenőr vett részt. A vállalkozókat előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, a műszaki ellenőrök házi őrizetbe kerültek – tájékoztatott pénteken a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.
A gyanú szerint a csoport tagjai becsapták egy hitelintézet munkatársait, hogy pénzhez jussanak. Ezzel összesen 278 millió forint kárt okoztak. Az ügyben a Veszprém megyei székhelyű pénzintézet vezetői tettek feljelentést.
A bank 2008 nyarán nagykátai és csévharaszti társasházak megépítéséhez beruházási célú vállalkozói hitelszerződéseket kötött három Pest megyei céggel. Az egyes hiteleket az ingatlanok készültségi fokához igazodva három részletben folyósították. Mivel a társasház 30, 50 és 80 százalékos készültségi fokát műszaki ellenőri szakvélemény és az elvégzett munkálatokról kiállított számla bizonyította, ezért a hitel esedékes részleteit át is utalták a vállalkozásoknak.
A nyomozók megállapították, hogy a szóban forgó épületek készültségi foka valójában 27-40 százalék, a bemutatott számlák nagyrészt valótlan tartalmúak. A hitelt pedig nem az eredeti céloknak megfelelően használták fel. A cégek a bank felszólítása ellenére sem törlesztettek, és kiderült, hogy a pénz visszafizetése már eredetileg sem volt szándékuk, de pénzügyi helyzetük miatt nem is tudták volna ezt megtenni.
A Veszprém megyei gazdaságvédelmis nyomozók kedden vették őrizetbe a két műszaki ellenőrt, illetve a három vállalkozót. A vállalkozók szerdán előzetesbe kerültek, a műszaki ellenőrök esetében a bíróság csütörtökön házi őrizetet rendelt el.
- Független Hírügynökség -