Frissítve:

Munkácsi Dóra zongoraestje

Munkácsi Dóra zongoraestje
Zongoraest lesz március 27-én, kedden 18 órakor a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu-Bartók hangversenytermében Munkácsi Dóra előadásában.

hiba beküldése

 

 

Műsor: Liszt Ferenc – A Villa d’Este szökőkútjai – a Zarándokévek III. kötetéből (S.163, no. 4); Debussy – Images – I. sorozat; Liszt – Fantázia és fúga a B-A-C-H motívumra (S.529); Bartók Béla – Gyermekeknek – válogatás; Bartók – Szvit, op. 14; Bartók – Szabadban.

 

Munkácsi Dóra 1986-ban született Nagyváradon és itt is kezdte el zongoratanulmányait Jámbor Fekete Erzsébet tanárnő irányításával. 2011-ben a Kolozsvári Zeneakadémia magiszteri szakán végzett, ahol Adriana Bera osztályának hallgatója volt. Számos előadói verseny díjazottja. 2010-ben Erasmus ösztöndíjban részesült, melynek keretében a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanult Réti Balázs osztályában. Aktívan koncertezik idehaza (egyebek mellett fellépett a nagyváradi és kolozsvári filharmóniák zenekarával) és külföldön is (Bécs, Salzburg, London, Debrecen, Budapest), nemcsak szólóban, de különféle kamaraegyüttesekben is. Repertoárja számos stíluskorszakot felölel, a barokktól a kortárs zongorairodalomig. Az eddig előadott versenyművek közül megemlítjük Beethoven 1.- és 3.-, Mozart 21.-, illetve Grieg a-moll zongoraversenyét, melyeket Romeo Rîmbu, Flórián Gergely, Cristian Sandu, Matei Pop és Nicolae Moldoveanu karmesterekkel adott elő. Jegyek a zongoraestre a filharmónia székhelyén válthatók (Moscovei utca 5. szám).



További hírek a ERDON Események kategóriából
Az energia ellátásba a szélerőmű is bedolgozott
Bükkaranyos - A szélerőmű rendszerére kapcsolt villanyautó gyorstöltő berendezés műszaki főpróbáját [...] tovább »
Tíz gól esett Encsen
Öt mérkőzést rendeztek a labdarúgó megyei I. osztály, 1. fordulójában, szombaton. tovább »
Idegenben is magabiztosan nyert a Lak
A labdarúgó megyei I. osztály 17. fordulójában öt találkozót játszanak szombaton. tovább »
„24” – Halálos közlekedési baleset Bereten: Rendőrségi hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből
Borsod-Abaúj-Zemplén - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2013. [...] tovább »
A révkomáromi tanácskozásról és az ónodi vásárról is szó esett az EP-plenárison
Brüsszel, 2012. július 2., hétfő (MTI) - Az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának múlt szerdai [...] tovább »
Borkóstoló lesz a várban
Nagyvárad- A Bihar megyei Vincellér Egyesület borkóstolót szervez a nagyváradi vár multifunkcionális termében [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása