Frissítve:

MTA: két páncélos dinoszaurusz is élt a Bakony területén

MTA: két páncélos dinoszaurusz is élt a Bakony területén © Fotó: mta.hu
Budapest, 2013. augusztus 16., péntek (MTI) – A Hungarosaurus mellett másik páncélos dinoszaurusz is élt a Bakony területén a kréta korban, az erre utaló őshüllőmaradványt – amelyet tavaly a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület Kutatócsoportja tárt fel – a közelmúltban magyar tudósok azonosították.

hiba beküldése

Ősállatföldrajzi szempontból nagy jelentőségű a lelet, mivel eddig egyetlen európai lelőhelyen sem tártak fel két különböző páncélos dinoszaurusz fajhoz tartozó maradványokat – olvasható az MTA honlapján.

“A tavaly nyáron megtalált felkarcsont volt az első jele annak, hogy a mai Iharkút területén egy másik páncélos dinoszaurusz is élt a feltehetőleg gyakori Hungarosaurus tormai mellett. Korábban úgy véltük, a többi európai lelőhelyhez hasonlóan a Bakony területén is csak egy páncélos dinoszaurusz faj fordult elő. A tavaly előkerült felkarcsont azonban túl kicsi volt a korábban talált Hungarosaurus-maradványokhoz képest” – számolt be az akadémia portáljának Ősi Attila, a Lendület Kutatócsoport vezetője, az MTA és a Magyar Természettudományi Múzeum paleontológiai kutatócsoportjának tagja.

dinocsont_1

A lelet csontszövettani vizsgálatából kiderült, hogy kifejlett, öreg állattól származik. A rajta megfigyelhető alaktani bélyegek pedig arra engedtek következtetni, hogy a felkarcsont egy a Struthiosaurus fajba sorolható állaté volt.

Ennek az őshüllőnek több európai lelőhelyről is kerültek elő maradványai, ám Iharkút az egyetlen, ahol két páncélos dinoszaurusz is előfordult. A kutatók szerint érdekes ugyanakkor, hogy a többi európai lelőhelyről ismert Sauropoda és Hadrosauria dinoszauruszok Magyarország területéről teljesen hiányoznak.

A felfedezés ősállatföldrajzi szempontból is jelentős, valamint tovább pontosítja a Struthiosaurus előfordulásáról alkotott ismereteinket, ugyanis az iharkúti lelet az eddig ismert legidősebb, néhány millió évvel korábbi a más európai ásatásokon feltárt Struthiosaurus-maradványoknál.

“Bár a Hungarosaurus testhossza akár a négy métert is meghaladhatta, testfelépítése mégis filigránabb volt, mint a legfeljebb két-két és fél méteresre megnövő, zömökebb, robosztusabb Struthiosaurusé” – fejtette ki Ősi Attila. A kutató rámutatott arra, hogy sok csont, például csigolyák, bordák, lapocka nem alkalmasak két faj elkülönítésére, a felkarcsont alapján azonban számos következtetés levonható, egyebek közt meghatározható az állat magassága.

http://mta.hu/mta_hirei/jelentos-osallatfoldrajzi-felfedezes-a-lendulet-dinoszaurusz-kutatocsoporttol-132355/

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Milliós lopás egy debreceni páncélszekrényből: összehangolt akcióban kapták el a harmadik betörőt
Debrecen - A rendőrök nagy erőkkel keresték a 46 éves férfit, akit debreceni búvóhelyén elfogtak, és bűnügyi [...] tovább »
Előadás közben meghalt a Fővárosi Nagycirkusz porondmestere
Budapest - Előadás közben meghalt Joó Tamás, a Fővárosi Nagycirkusz 32 éves porondmestere vasárnap - közölte [...] tovább »
Évértékelő – Orbán: nekünk Magyarország az első
Budapest - Nekünk Magyarország az első - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap elmondott 20. [...] tovább »
Fémipariból szakácsiskola
Tiszafüred - Napelemek elhelyezésére is pályáz a település önkormányzata. tovább »
Félnek a rabok a tornyospálcai gyilkostól?
Tornyospálca - A tornyospálcai apagyilkost, aki korábban horrorfilmekbe illő kegyetlenséggel a barátnőjével is [...] tovább »
Gyógyulás a netről? Ez igen veszélyes!
Debrecen - Használjuk okosan a világhálót: a tájékozott, odafigyelő, saját baját értő beteggel könnyebb [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Elszalasztott pontszerzési esélyek
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Asztalitenisz NB II, férfi: a nyíregyházi csapat hazai pályán, az Apagy SE II Miskolcon [...] tovább »
Férfi vízilabda Európa Kupa – Az olimpiai és a világbajnokot is elkerülték a magyarok
Budapest - Az olimpiai címvédő szerb és a világbajnok horvát csapatot is elkerülte a magyar férfi [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Gálfi Dalma is a selejtezőben búcsúzott
Budapest - Bondár Anna után Gálfi Dalma is a selejtező első fordulójában búcsúzott a budapesti, 226 ezer 750 [...] tovább »
Női kézilabda NB I – A Debrecen legyőzte az újonc Kecskemétet
Budapest - A DVSC házigazdaként legyőzte az újonc Kecskemét csapatát a női kézilabda NB I vasárnapi mérkőzésén. tovább »
Négy nemzet torna – A lengyelek legyőzésével zárt a magyar jégkorong-válogatott
Budapest/Katowice - A magyar jégkorong-válogatott 3-2-re legyőzte a világbajnoki rivális, házigazda lengyel [...] tovább »
Elhunyt Galambos Béla korábbi válogatott jégkorongozó
Budapest - Hosszan tartó, súlyos betegség után szombat éjszaka, 68 éves korában elhunyt Galambos Béla [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása