Frissítve:

MSZP: menesszék a Klik botrányaiért felelősöket!

Budapest, 2015. augusztus 2., vasárnap (MTI) – Az MSZP azt követeli, hogy a kormány nevezze meg és menessze azokat, akik felelősek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) botrányaiért.

hiba beküldése

Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján a Klik létrehozásának legnagyobb veszteseiként hivatkozott a gyerekekre. Szavai szerint folyamatosak a botrányok az iskolaigazgatók, a tankönyvellátás és a gyermekétkeztetés körül.

A politikus az “ész nélküli átalakítások” mintapéldájának nevezte az évi 500 milliárd forintból működő szervezetet és szóvá tette az intézmények eladósodását. Kifejtette, hogy tavaly 20 milliárd forintot csoportosítottak át a gyermekétkeztetés előirányzatából a Klik adósságállományára, s idén is 12 milliárdos hiány van a szervezetnél.

Bangóné Borbély Ildikó szerint a szervezet nem rendezte 1,5 milliárd forintos Somogy megyei tartozását az E.Onnál és a keleti országrészben is egyre több intézményben kapcsolják ki a szolgáltatók az áramot, az internetet vagy a gázt. Példaként említette, hogy Szabolcs megye 27 településének 34 iskolájában történt ilyen eset, s miközben a kisvárdai körzet Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter egyéni országgyűlési körzete, a tárcavezető szerinte nem tesz semmit ezek ellen.

A szocialista képviselő felvetette, hogy ki a felelős ezen esetekét, s meddig “falaz” a kormány a területért felelős államtitkárnak és a Klik vezetőinek. Kijelentette: az MSZP nem mond le a gyermekéhezés problémájának rendezéséről és a továbbiakban is módosító indítványokat nyújt be a parlamentnek ennek érdekében.

Jelezte azt is, hogy támogatják civilek népszavazási kezdeményezését annak érdekében, hogy az óvodások és iskolások az év 365 napján ingyenes étkezést kaphassanak.

– MTI –

Címkék: , ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Halálra gázolt egy embert a vonat Dunakeszin
Budapest - Halálra gázolt egy embert a vonat Dunakeszin hétfő este - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t. tovább »
Átadták a Magyar Teátrum Díjakat a Nemzeti Színházban
Budapest - Átadták a színházi háttér- és kiszolgálószakmák művelőit elismerő Magyar Teátrum Díjakat [...] tovább »
Tarolt a Youtube-on Majka
Miskolc, Ózd - Ahogyan ez ilyenkor lenni szokott, elkezdtek szállingózni a különböző év végi listák; a [...] tovább »
Szakértők: az európai állampolgárok akaratával fordulnak szembe a migrációs paktumot elfogadó vezetők
Budapest - Horváth József biztonságpolitikai szakértő és Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa szerint az ENSZ [...] tovább »
A bódult, ittas vezetők kiszűrésére tart akciót a rendőrség
Budapest - A bódult, ittas vezetők kiszűrésére tartanak akciót a rendőrök a héten - közölte a rendőrség [...] tovább »
Jozef Rohácot a szlovák legfelsőbb bíróság is életfogytiglani börtönre ítélte
Pozsony - Távollétében életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte Jozef Rohácot hétfőn a szlovák legfelsőbb [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Négy Nemzet Torna – Tolvanen nagy kihívásra számít Norvégiában
Budapest - Jarmo Tolvanen, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya nagy kihívásra számít a [...] tovább »
Női kézilabda Eb – Az orosz válogatott az első elődöntős
Nancy - Elsőként az olimpiai bajnok orosz női kézilabda-válogatott biztosította helyét az elődöntőben a [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Sima veszprémi siker
Budapest, Veszprém - A Veszprém könnyedén, 14 góllal győzte le a vendég Dabas csapatát a férfi kézilabda NB [...] tovább »
Férfi vízilabda világliga – Továbbra is százszázalékos a magyar válogatott
Szombathely - Továbbra is százszázalékos a magyar férfi vízilabda-válogatott a világligában: Märcz Tamás [...] tovább »
Európa-bajnok játékossal erősített a Sopron Basket
Sopron - Queralt Casas személyében Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes spanyol kosárlabdázóval [...] tovább »
Több mint 500 sportcipőt gyűjtöttek hátrányos helyzetű gyerekeknek
Budapest - A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) "Egy cipőben járunk" társadalmi felelősségvállalási [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása