Frissítve:

MSZP: helyezzék hatályon kívül a szociális temetésről szóló törvényt!

Budapest, 2014. június 27., péntek (MTI) – Az MSZP a szociális temetésről szóló, szerinte embertelen törvény hatályon kívül helyezését kezdeményezi – jelentette be az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese pénteken Budapesten.

hiba beküldése

Lukács Zoltán a sajtótájékoztatón elmondta, hogy hétfőn nyújtják be az Országgyűlésnek az előterjesztést, amely azonnal hatályon kívül helyezné a törvényt.

A szociális temetkezés szabályozása “a legékesebben bizonyítja a Fidesz-kormányzat embertelenségét és cinizmusát” – fogalmazott. A törvény szerint akinek nincs pénze eltemettetni hozzátartozóját, annak személyesen kell részt vennie a temetés lebonyolításában, a sírásásban, a halott lemosdatásában, a sírhelyhez szállításában – ismertette.

Lukács Zoltán a budapesti szabályozásról azt mondta, hogy két kilométeren keresztül kellene a gyászolóknak vinniük a halottat, amihez nem vehetnek igénybe gépi erőt. A Fővárosi Közgyűlés várhatóan hétfőn tárgyalja a szociális parcellák kialakításával kapcsolatos előterjesztést.

A frakcióvezető-helyettes azt mondta, nem lehet Magyarországon egyetlen egy szegény embert sem abba a helyzetbe hozni, hogy saját magának kelljen eltemetnie halottját, ráadásul olyan nehezítésekkel, hogy előtte egészségügyi és munkavédelmi oktatásban is kell részesülnie.

Lukács Zoltán közölte, ha a magukat “előszeretettel kereszténynek nevező” kormánypártok nem támogatják a szocialisták javaslatát, akkor a jövőben ne kérkedjenek azzal, hogy keresztények. Azt javasolta a Fidesz-KDNP-nek, hogy vegyék elő a Szentírást, és keressék meg azt a részt, amely szerint a szegényeknek így kell segíteni.

A szocialisták elképzeléseit firtató kérdésre a politikus azt mondta, hogy javaslatuk részletei attól függnek, hatályon kívül helyezi-e az Országgyűlés a törvényt.

Lukács Zoltán kitért Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter ügyére. Mint mondta, nem csupán az a probléma, hogy “a cégeltüntetési miniszter” több száz vállalkozás eltüntetésében játszott szerepet, hanem az is, hogy egy offshore hátterű cég felügyelőbizottságának volt korábban a tagja.

Felidézte, hogy öt offshore hátterű – azonos tulajdonosi körű – cég a széles sávú kábelhálózat fejlesztésére kiírt pályázaton 12,5 milliárd forintot nyert. Az egyik ciprusi offshore cégnek, az Enternetnek az akkor még az Országgyűlés gazdasági bizottságában dolgozó Seszták Miklós a felügyelőbizottsági tagja volt – emlékeztetett.

Lukács Zoltán kijelentette, ezek az ügyek arra világítanak rá, hogy Seszták Miklós nem alkalmas a miniszteri posztra, le kell mondania, Orbán Viktor miniszterelnöknek pedig találnia kell egy alkalmasabb és tisztább múltú embert erre a feladatra. Hozzátette: azt látják, hogy újra a gazdasági maffia férkőzik be a kormányba és irányítja.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Elhunyt Horváth Ádám, a Szomszédok rendezője
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után - [...] tovább »
Budapest: zajlik a múlt héten elsüllyedt Hableány kiemelése
A reggeli órákban négy holttestet hoztak ki a roncsból. tovább »
Budapest: Sétahajó süllyedt el a Parlamentnél, legalább heten meghaltak
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Meghalt John Lukacs történész
New York - Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai [...] tovább »
Meteorológiai szolgálat: több hegyen havazott
Budapest - Több hegyen néhány centiméteres hóréteg alakult ki a havazás miatt - írta Facebook-oldalán az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása