Frissítve:

MSZP: azokat is segítsék, akiknél már kikapcsolták az áramot, a gázt vagy a távhőt!

Budapest, 2013. szeptember 6., péntek (MTI) – Az MSZP politikájának egyik fő célja, hogy a megélhetési költségek a lehető legkisebbek legyenek – mondta Burány Sándor országgyűlési képviselő pénteken, sürgetve, hogy a kormány azoknak is segítsen, akiknél már kikapcsolták az áram-, a gáz- vagy a távhőszolgáltatást.

hiba beküldése

A szocialista politikus sajtótájékoztatón azt mondta, támogatják a Fidesz-KDNP újabb – 11,1 százalékos – rezsicsökkentési javaslatát, mert ha “csepp is a tengerben, enyhíti a családok lassan elviselhetetlen terheit”. Példaként hozta, hogy a kormányváltás óta sokat romlott a forint árfolyama, ami nem csak a devizahiteleseket sújtja, megjelenik abban is, hogy amíg három éve 340 forintba került egy liter benzin, ma nagyjából száz forinttal többe.

Burány Sándor ugyanakkor hozzátette: bár támogatják a rezsicsökkentést, továbbra is úgy gondolják, hogy megvalósítása igazságtalan, amiért a legjobban keresőknek adja a legtöbb támogatást.

Felszólította a kormányt, dolgozzon ki programot, hogy az a 140 ezer háztartás is kapjon segítséget, akiknél már kikapcsolták az áram-, a gáz- vagy a távhőellátást. Emlékeztetett arra, hogy a szocialista kormányzás alatt 260 ezer panellakást korszerűsítettek, ez hozzájárult a fűtési költségek csökkenéséhez. Azt ígérte, ha kormányra jut, az MSZP folytatja ezt a programot.

Burány Sándor arra is felszólította a kormányt, fejezze be, hogy bármit ad az embereknek, “sunyi adóemelésekkel, áthárított terhekkel” a háromszorosát veszi vissza.

A megélhetési költségek közé tartoznak az élelmiszerárak is, a szocialisták ezeket is mérsékelnék az alapvető élelmiszerek forgalmi adójának 5 százalékra csökkentésével – közölte, megismételve, hogy e javaslat támogatását várják a kormánytól.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Elhunyt Bán Elemér operaénekes, a Csokonai Színház örökös tagja
Debrecen - Elhunyt Bán Elemér operaénekes - tudatta közleményben a Csokonai Színház. A színház örökös [...] tovább »
Forgalomváltozások lesznek az M3-as autópályán, megszűnik a Ring pihenőhely
Budapest - Forgalomváltozások lesznek az M3-as autópálya mogyoródi szakaszán, megszűnik a Ring pihenőhely - [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Magyar állampolgárságú embercsempészt vettek őrizetbe a szlovén hatóságok
Zágráb - Hat pakisztáni és négy bangladesi migránst tartóztattak fel a szlovén hatóságok a Kopertől 25 [...] tovább »
Új-zélandi terrortámadás – TEK: néhány órát tartózkodott Budapesten a merénylő
Budapest - Csak néhány órát tartózkodott Budapesten az új-zélandi terrorcselekmény elkövetője, és a [...] tovább »
Felfüggesztett börtönre ítélték a migránsnak vélt férfit bántalmazó korábbi fegyőröket
Szeged - Felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság kedden azt a két korábbi [...] tovább »
Megnyílt a megújult Kincsem-Imperiál-kiállítás a Mezőgazdasági Múzeumban
Budapest - Megnyílt kedden a megújult, új tárgyakkal kiegészített Kincsem-Imperiál: Híres magyar versenylovak [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSC: Szécsi Márk is ott van a sportnapilap válogatottjában
Debrecen - A Loki támadója győztes gólt szerzett a hétvégi keleti rangadón. tovább »
Miami tenisztorna – Babos meccse eső miatt csúszik
Budapest/Miami - Az eső miatt szerdára csúszik Babos Tímea mérkőzése a Miamiban zajló keménypályás [...] tovább »
Szlovák-magyar – Gulácsi: szervezett játékra és agresszív mentalitásra van szükség
Telki - Gulácsi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott kapusa szerint a jól megszervezett csapatjáték és az [...] tovább »
Térdműtét vár a kézilabdázó Bartók Donátra
Budapest/Lemgo - Térdműtét vár Bartók Donátra, a német TBV Lemgo Lippe magyar válogatott kézilabdázójára. tovább »
Tiszalök vs. Kemecse – A pályán történtek mindkét szakvezetőt felzaklatták…
Kemecse - Szombaton a megyei másodosztály Pannónia Zrt. csoportjában Tiszalökön szerepelt a Kemecse gárdája, a [...] tovább »
Kék Cápák – Szép győzelemmel lepték meg
Nyíregyháza - A Blue Sharks remek védekezéssel múlta fölül a közvetlen riválisát. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása