Frissítve:

MSZP: a kormánypártoknak az általuk okozott problémák megoldásával is foglalkoznia kell

Budapest, 2015. február 5., csütörtök (MTI) – Az MSZP szerint a Fidesz-KDNP-nek azokkal a problémákkal is foglalkoznia kell az évadnyitó frakcióülésén, amelyeket saját maga okozott.

hiba beküldése

Gúr Nándor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón közölte, hazugságnak tartja azt, hogy húszéves csúcson van a foglalkoztatás. Hozzátette: lehet azt mondani, hogy csúcson van a közfoglalkoztatás, de a kutatások szerint az abban dolgozók alig 10 százaléka jut át az elsődleges munkaerőpiacra. Lehet arról is beszélni, hogy csúcson van a részmunkaidős foglalkoztatás is, és ez nem is lenne baj akkor, ha csúcson lenne a nyolcórás foglalkoztatás is, és ha azt nem alakítanák át a cégek két négyórássá.

Mint mondta, csúcson van a gazdasági menekültek száma, vagyis a külföldön dolgozó magyarok foglalkoztatása, ez pedig nem eredmény, hanem kudarc.
Kitért arra, hogy a kereskedelemben 10-20 ezres elbocsátások vannak, és csak a debreceni klinikán 500 ember elbocsátására készülnek. Kifogásolta azt is, hogy minimálbér 5000 forinttal kevesebbet ér most, mint 2010-ben, miközben a munkaadók és a munkavállalók 93 százalékkal több járulékterhet fizetnek.

Gúr Nándor emlékeztetett arra, hogy a kormány egymillió új munkahelyet ígért tíz év alatt. Közölte, összesítve a közfoglalkoztatásban dolgozó 150-200 ezer, a külföldön dolgozó 100-150 ezer és a részmunkaidőben foglalkoztatott 50 ezer ember számát, akkor kiderül, hogy a kormány nem ért el semmit, “nulla, amit csinált”. Megjegyezte, ötéves kormányzásuk alatt ötszázezer munkahelynek kellett volna létrejönnie.

Hangsúlyozta, nem lopni, nem csalni, nem hazudni kellene, hanem azért kell dolgoznia minden kormánypárti politikusnak, hogy Magyarországon normális megélhetés legyen. Elmondta, értékteremtéssel párosuló közfoglalkoztatásra, nettó százezer forintos minimálbérre és az alapvető élelmiszerek áfakulcsának öt százalékra való csökkentésére van szükség.

Gúr Nándor beszámolt arról is, hogy hétfőn Miskolcon konferencia keretében indítják el “az emberi méltóság menetét”. Felidézte, hogy az éhségmenethez hasonlóan ennek is az lesz a célja, hogy felhívják az emberek létező és egyre súlyosbodó problémáira a kormány figyelmét. Mint mondta, a menet résztvevői most nem Budapestre gyalogolnak, hanem megyén belül maradnak.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Rétvári: idéntől szigorúbb szabályok szerint lehet iskolai buszos kirándulásokat szervezni
Budapest - Idén januártól szigorodtak az iskolai buszos kirándulásokra vonatkozó szabályok, a változtatás [...] tovább »
Mabisz: nagyobb biztonságban lehetnek az utasok az utazásszervezők csődjekor
Budapest - Két részre bomlik az utazásszervezők kötelező vagyoni biztosítéka július 1-jétől, az egyik [...] tovább »
Ceglédberceli baleset – Alkalmi mezőgazdasági munkákból éltek az áldozatok
Kolozsvár - Többnyire alkalmi mezőgazdasági munkából élő roma férfiak és nők a kedden délután történt [...] tovább »
Ceglédberceli baleset – A rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja a karambol körülményeit
Budapest - A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja a kilenc ember halálát [...] tovább »
Nem tudják, milyen cég jönne, de nagyon várják Hernádnémetiben
Hernádnémeti - Bár egyelőre titok a cég neve, de mindenki a kecskeméti Merce­desszel példálózott. tovább »
MTA-elnök: el kell érni, hogy hazajöjjenek a fiatal kutatók
Budapest - El kell érni, hogy hazajöjjenek külföldről a fiatal kutatók - mondta Lovász László, a Magyar [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A BL-döntőben azért nagyobb iram lesz
Debrecen - Az egykori gólvágó, Kerekes Zsombor örülne neki, ha többször állhatna össze a DVSC Öregfiúk alakulata. tovább »
Megkérdeztük a kisvárdai játékosokat: Hogyan élte meg a feljutást?
Kisvárda - Brana Ilics,csatár: Szerbiában a Rad Beograddal jutottunk az élvonalba, abban a csapatban éppúgy [...] tovább »
Nürnbergi tenisztorna – Stollár bejutott a negyeddöntőbe
Nürnberg/Budapest - A selejtezőből főtáblára került Stollár Fanny bejutott a negyeddöntőbe a 250 ezer dollár [...] tovább »
FTC vs. DVTK – Vonattal utaznak a diósgyőri ultrák
Miskolc - "Nekünk nem számít hogy hol állunk! Mi mindig ott vagyunk, és a legnagyobb bajban is képesek vagyunk [...] tovább »
Előnybe lőtték magukat a böszörményi futsalosok
Hajdúböszörmény - Harmadjára mérkőzött meg a női futsal NB I döntőjében a Hajdúböszörményi TE és az [...] tovább »
Bajnokok Ligája – A világ második és nyolcadik legértékesebb klubja a fináléban
Budapest - A világ második és nyolcadik legértékesebb labdarúgóklubja csap össze egymással Kijevben, a Bajnokok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása