Frissítve:

MSZP: a devizahitelek elterjedéséért a Fidesz a felelős

Budapest, 2013. augusztus 8., csütörtök (MTI) – Az MSZP szerint a devizahitelek lakossági felhasználásának lehetőségét az első Orbán-kormány vezette be 2001-ben, a devizahitelek elterjedéséért pedig elsősorban a “fideszes” Járai Zsigmond akkori jegybankelnököt terheli a felelősség – mondta Török Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

hiba beküldése

Török Zsolt arra reagált, hogy Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője csütörtökön közölte: a baloldal tudatosan hagyta, hogy a magyar családok devizában adósodjanak el, mert ez a bankoknak jó üzlet volt. A fideszes politikus szerint az előző kormányok szándékosan okoztak kárt az embereknek, ráadásul cserbenhagyták őket.

A szocialisták szóvivője kijelentette: azzal, hogy Járai Zsigmond 2002-től folyamatosan “mesterségesen magasan tartotta” a jegybanki alapkamatot és ezzel a forinthitelek kamatozását is, tudatosan terelt nagyon sok embert az alacsonyabb kamatú devizahitelek felvétele felé.

A szocialista politikus hozzátette: a devizahitelesek helyzete pedig akkor kezdett el igazán rosszra fordulni, amikor 2010 tavaszán Kósa Lajos és Szijjártó Péter felelőtlen nyilatkozataikkal jelentősen rontottak a forint árfolyamán a svájci frankkal és az euróval szemben. Emlékeztetett rá: a 2010-es kormányváltás óta mindkét deviza árfolyama jelentősen és tartósan emelkedett, ami elviselhetetlenné tette a devizában eladósodott lakosság helyzetét.

Török Zsolt kiemelte: a Fidesz a 2010-es választások előtt a kampányban a devizahitelesek problémáinak megoldását ígérte, ez azonban a mai napig nem történt meg.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Október 23. – Gulyás Gergely Berlinben
Berlin - Az európai identitás és létforma megvédéséhez az egész kontinensen érvényre kell jutnia a magyarok [...] tovább »
EU-csúcs/Brexit – Szijjártó: megállapodásra kell jutni Londonnal a Brexit feltételeiről
London - A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország számára egyértelmű, hogy megállapodást [...] tovább »
Sargentini-jelentés – Pellegrini: Szlovákia a szankciók helyett a párbeszédet részesíti előnyben
Prága/Brüsszel - Szlovákia a büntetőintézkedések helyett a párbeszédet részesíti előnyben - jelentette ki [...] tovább »
Több helyen 10 centiméterrel dőlt meg az alacsony vízállási rekord a Dunán
Budapest - Nem 1-2 centiméterrel, hanem 10 centiméterrel dőlt meg több helyen - köztük Budapesten is - az alacsony [...] tovább »
Sargentini-jelentés – Az Európai Bíróság előtt a 7-es cikk szerinti eljárás megindításának megsemmisítését kérő magyar kereset
Brüsszel/Luxembourg - Beérkezett, és ezzel hivatalosan is az Európai Unió Bírósága elé került Magyarország [...] tovább »
EU-csúcs – Merkel: a kötelező kvóták rendszerének megszüntetése nem oldja meg a migrációs kérdést
Brüsszel - A kötelező kvóták rendszerének megszüntetése nem oldja meg a migrációs kérdést a német [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Két mérkőzésen Csoknyai István irányítja a férfi kézilabda-válogatottat
Budapest - A soron következő két Európa-bajnoki selejtezőn Csoknyai István irányítja a magyar férfi [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Továbbra is százszázalékos a Zalaegerszeg
Zalaegerszeg - A saját közönsége előtt játszó Zalaegerszeg 17 ponttal legyőzte a Szeged együttesét [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Folytatódott a DVTK rossz sorozata
Zsolna - A DVTK Jegesmedvék egymást követő hatodik mérkőzését vesztette el a szlovák jégkorongligában, [...] tovább »
Ifjúsági olimpia – Minden idők legjobb szereplése, 24 éremmel zárnak a magyarok
Buenos Aires, 2018. október 18., csütörtök (MTI) olimpiát, ez minden idők legjobb szereplése. tovább »
Elhunyt Magos Judit hatszoros Eb-aranyérmes asztaliteniszező
Budapest - Hatvanhét éves korában elhunyt Magos Judit hatszoros Európa-bajnoki aranyérmes [...] tovább »
Női kézilabda BL – Dragan Djukic lett a CSM Bucuresti új vezetőedzője
Bukarest - A szerb Dragan Djukic lett a román CSM Bucuresti női kézilabdacsapatának vezetőedzője. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása