Frissítve:

MPB – Szabó László: paralimpiát Budapestre

Budapest, 2015. július 7., kedd (MTI) – Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) hétfőn megválasztott elnöke azt szeretné, hogy az olimpiai rendezés gondolatával együtt a paralimpia is megjelenjen.

hiba beküldése

“Azt szeretném, hogy az emberek fejében ne csak az olimpiarendezés jelenjen meg, amikor a pályázatról beszélünk – bár nyilván az a legfontosabb -, hanem a paralimpia is. Ezért én úgy fogalmaztam a programomban, hogy paralimpiát Budapestre” – mondta az M1 aktuális hírcsatorna kedd reggeli műsorában Szabó László.

A 45 éves kommunikációs szakember hozzátette, az olimpiához hasonlóan a paralimpia sem pusztán sportesemény. Véleménye szerint, ha paralimpia lenne Budapesten, az egy olyan társadalmi szemléletformáló projekt lenne, amelyet követően rá sem lehetne ismerni Magyarországra a tekintetben, hogy miképpen fordul saját fogyatékos embertársai felé az eseményt követően.

Az MPB elnöke – aki a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének (Fodisz) elnöki tisztjét is ellátja – a soron következő, riói paralimpiával kapcsolatban elmondta, körülbelül harminc magyar kvótával lenne elégedett. Hangsúlyozta, a következő hónapok elsősorban a kvótaszerzésről szólnak, ugyanis e tekintetben egyelőre nem állnak túl jól, mivel eddig egy sportlövő, egy cselgáncsozó, illetve egy országúti kerékpáros harcolta ki a brazíliai részvételt.

– MTI –



További hírek a Sport kategóriából
Kikapott a MEAFC-Miskolc
Miskolc - Férfi röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntő. tovább »
“Mély gödörben vagyunk, de a fiúk itthon mindenre elszántak”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály, 11. fordulójának (kezdés: 14, ifi: 12) mérkőzéseit [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC Schaeffler vs. Eszterházy SC
Debrecen – A női kézilabda NB I. 2018/19-es szezonjának 6. fordulójában a DVSC Schaeffler az egri Eszterházy SC [...] tovább »
Vízilabda-fellegvár is lesz a nyíregyházi versenyuszoda
Nyíregyháza - Pénteken ünnepélyes keretek között elhelyezték a Nyíregyházi Bujtosi Uszoda alapkövét. tovább »
Birkózó-vb – Bacsa Péter bekerült a nemzetközi szövetség vezető testületébe
Budapest - Bacsa Péter, a Magyar Birkózó Szövetség ügyvezető alelnökét beválasztották a nemzetközi [...] tovább »
VRCK: Szintfelmérésnek tökéletes volt a Bajnokok Ligája
Kazincbarcika - A Vegyész RC ügyvezetője büszke arra, amit a csapat a két BL meccsen nyújtott. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Óvodások ismerkedtek a foci alapjaival
Debrecen - A DSC-SI labdarúgó szakosztálya első alkalommal rendezte meg a Bozsik Grassroots ovis fesztivált. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása