Frissítve:

Monica Lewinsky az online terrorizálás ellen harcol

Washington, 2014. október 21., kedd (MTI) – Az emberek online terrorizálásának beszűntetését nevezte hétfőn élete új küldetésének Monica Lewinsky, aki amiatt vált világszerte ismertté, mert 1995-ban, fehér házi gyakornokként intim viszonyt folytatott az akkori elnökkel, Bill Clintonnal.

hiba beküldése

Lewinsky a Forbes magazin egy philadelphiai rendezvényén kijelentette, hogy mivel önmagát is az internetes megfélemlítés áldozatának tekinti, szeretne másoknak segíteni a túlélésben és “értelmet adni a múltjának”. Elmondta, hogy a Clintonnal folytatott kapcsolatának lelepleződésekor nem voltak még ugyan közösségi oldalalak, de már akkor is léteztek kommentálható online pletyka- és szórakoztató magazinok és létezett már az e-mail is. Úgy vélekedett, hogy az ő ügye miatt jött létre a “közösségi média” első pillanata és hogy ő volt az online zaklatások “nulladik páciense”.

Kitért a fehér házi gyakornokoskodásának idejére, amikor 22 éves, és – mint mondta – “átlagon felül romantikus” volt.

“Beleszerettem a főnökömbe, ahogy a 22 évesek szoktak. Ez előfordul. De az én főnököm az Egyesült Államok elnöke volt. Ilyesmi talán ritkábban fordul elő. Most mindezt sok ok miatt sajnálom, amelyek közül nem a legutolsó, hogy emberek sérüléseket szenvedtek. Úgy gondolom, hogy ez sosincs rendben” – mondta Lewinsky, aki időközben megszerezte a

London School of Economics mesterfokozatát és kézitáska-tervezőként is kipróbálta magát.

Monica Lewinskyt májusban a Vanity Fair magazinban azt írta, Tyler Clementi tragédiája késztette arra, hogy a nyilvánosság elé álljon és felemelje szavát azok érdekében, akiknek életében törést okoztak az internetes botrányok. (A 18 éves Clementi 2010-ben öngyilkos lett, miután diáktársai a New Jersey-i Rutgers Egyetemen webkamerán keresztül a világhálón élőben közvetítették, ahogy megcsókol egy férfit.)

“A Drudge Reportnak (egy konzervatív hírportálnak) köszönhetően feltehetően én voltam az első ember, akinek globális megszégyenülését az internet gerjesztette” – írta a Vanity Fairben Monica Lewinsky.

– MTI, Pogár Demeter –



További hírek a Multimédia kategóriából
Felszámolák az egyik legnagyobb illegális online kereskedelmi portált a német hatóságok
Budapest - Nemzetközi együttműködéssel folytatott titkos nyomozás révén felszámolták a világ egyik legnagyobb [...] tovább »
A Facebook gyűlöletbeszéd miatt kitiltotta Louis Farrakhant és több szélsőjobboldali publicistát
Washington - A Facebook vezetése gyűlöletbeszéd miatt véglegesen kitiltotta a közösségi portálról Louis [...] tovább »
Nem törlik adataikat a felhasználók az eladott eszközeikről egy felmérés szerint
Budapest - A legtöbb felhasználó nem törli megfelelően adatait az eldobott, vagy eladott USB-meghajtóról, így [...] tovább »
Felnőtteket kalauzolnak a digitális világban
Debrecen - Korszerű felnőttképzőhely nyílt a cívisváros központjában; ingyenesen lehet tanulni. tovább »
Csehország megadóztatja a Facebookot és a Google-t
Prága - A cseh kormány hét százalékos digitális adót vet ki a nagy internetes cégekre, mint a Facebook és a [...] tovább »
A fiúk szerint szó sincs függőségről: debreceni gamerek életébe nézhettünk be
Debrecen - „Emberileg is fejlődünk, rengeteg érzelmet tud adni és elkívánni az effajta kikapcsolódás.” tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása