Frissítve:

Moldova uniós társulásáról vitázott az EP

Brüsszel, 2014. november 13., csütörtök (MTI) – A Moldovai Köztársaság európai uniós társulásáról tartott vitát csütörtök reggel az Európai Parlament (EP) plenáris ülése Brüsszelben. A képviselők nagy többsége a vita végén támogatta, hogy az EU társulási egyezmény kössön a szovjet utódállammal.

hiba beküldése

A téma felelőse az EP-ben, Petras Austrevicius arról beszélt, hogy a jövő mindig is Európa felé vezette Moldovát, amely része az európai kultúrának, a társulás történelmi fordulópont, amelyet az ország megérdemel. A litván liberális politikus úgy vélte, hogy Moldova társulásával Európa stabilabbá és gazdagabbá válik, s ez mindenkinek érdeke a térségben. Austrevicius hozzátette, hogy ezzel ugyanakkor láthatóan nem mindenki ért egyet; aggasztó Oroszország fellépése a Keleti Partnerség aláásása érdekében. Moldova társulása nem fenyegeti az orosz gazdasági érdekeket – szögezte le a jelentéstevő.

A nagy pártok vezérszónokai támogatásukról biztosítottak Chisinaut, és a legtöbben a november 30-i választásokról is szót ejtettek. A legnagyobb frakció, a néppárt vezérszónoka hangsúlyozta: Moldovában folytatni kell a reformokat, a voksolással összefüggésben pedig reményét fejezte ki, hogy Chisinau tovább halad az európai úton.

A szociáldemokrata frakció nevében beszélő EP-képviselő a moldovai társadalom bevonását szorgalmazta a társulási folyamatba, s ugyancsak közölte: az nem Oroszország ellen irányul, hosszú távon ugyanis a Lisszabontól Vlagyivosztokig terjedő szabadkereskedelem megteremtése a cél. A választásokról a politikus azt mondta: nem adhat tanácsot, de kiderül majd, hogy Moldova az európai utat óhajtja-e folytatni.

Az Európai Konzervatívok és Reformerek bolgár vezérszónoka a moldovai bolgár ajkúakról beszélt, s reményét fejezte ki, hogy Chisinau teljesíti kötelezettségeit a demokratikus és kisebbségi jogok garantálása terén. Az EP-képviselő tudatta: a társulás az integráció első lépése, s reméli, hogy Moldova hamarosan csatlakozhat az európai családhoz.

A liberálisok cseh vezérszónoka emlékeztetett arra, hogy hazája éppen 25 évvel ezelőtt társult az EU-val, komoly reformkötelezettségeket vállalt, melyek egy része nem volt népszerű a lakosság körében, ugyanakkor nem fogadott el külső beavatkozást, és magabiztosan lépett fel. A politikus szerint Moldovának is így kellene cselekednie. Az EP-képviselő támogatásról biztosította Chisinaut, s kitért arra is, hogy Dnyeszter melléki terület (a szakadár Dnyeszter menti Köztársaság) kérdését tisztázni kell.

A radikális baloldal szószólója azt kifogásolta, hogy szerinte a moldovai közvélemény nem kapott lehetőséget a társulás megvitatására, minden a felső, politikai szinteken dőlt el, az uniót pedig pártérdekek érdekében használják fel Moldovában. A politikus szerint bármilyen kormányt válasszanak is a Dnyeszter menti terület helyzetét rendezni kell. A politikus arra is emlékeztetett, hogy Bukarestben is fel-felbukkannak a Románia és Moldova egyesítésére irányuló ambíciók.

Az euroszkeptikus, Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája képviselőcsoport EP-képviselője arra az álláspontra helyezkedett, hogy a társulás szembeállítja az Európai Uniót Oroszországgal, s ezért fenyegetést jelent az európai békére.
A magyar képviselők közül, a Fidesz-KDNP listájáról az EP-be jutott Tőkés László szólt hozzá a moldovai társulásról szóló vitához, arra az álláspontra helyezkedve, hogy a kisebbségek, például a moldovai gagauzok és a krími tatárok számára is az egyesült Európa jelentheti a megoldást, ezért arra kérte az EP-t, hogy szavazza meg a társulási egyezményt.

Nem sokkal később a plénum szavazott is a társulási egyezményről, amelyet a képviselők túlnyomó többsége, 529 politikus támogatott.

– Konsiczky Zoltán, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Milliomos szexbomba lett az ukrán energetikai miniszterhelyettes
Igaz, hogy csak hrivnyamilliomos, de a pénzén kívül külcsíne miatt is csábító ifjú hölgy foglalkozik [...] tovább »
A mobil játékok forgalma megelőzte a személyi számítógépekét
Framingham - Tavaly a mobil játékok egynegyedével nagyobb bevételt termeltek, mint a személyi [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. február 23.
Budapest - Kezdetben a változóan felhős égből legfeljebb néhol lehet kisebb eső, zápor. Az Országos [...] tovább »
Már csak ez hiányzott?
Vegyük csak sorba: globális felmelegedés, a fél Földet elborító özönvíz, megatűzhányók okozta kihalási [...] tovább »
Videó: Ha hiszi, ha nem, egy szupermarket reklámja segíthet a fogyókúrájában
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Már számos diétát kipróbált és órákon át izzadt a konditeremben, de úgy [...] tovább »
Eltűnt egy ismert ukrán kormánypárti képviselő, a hatóságok szerint elrabolták
Kijev - Nyomtalanul eltűnt Olekszij Honcsarenko, az ukrán államfő mögött álló parlamenti tömörülés [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
FTC vs. Jegesmedvék – A hatodikon harcolhatják ki a mindent eldöntő hetediket
Miskolc - Péntek este a vasárnap esti „ráadásért” küzd a DVTK Jegesmedvék hokicsapata. tovább »
Megcsinálta a Balmaz, bejutottak a Liga Kupa-döntőbe!
Balmazújváros - Két mérkőzésen dőlt el, a Balmazújváros, avagy a Vác jut-e be a férfi kézilabda Liga Kupa [...] tovább »
Harc az elemekkel
Most, hogy a tavaszi hazai premier helyett a kisvárdai pályán még mindig tart a jégkorszak, illetve hogy a teljes [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Babos könnyed sikerrel a negyeddöntőben
Budapest - Az első helyen kiemelt Babos Tímea könnyed győzelemmel jutott tovább csütörtökön a 250 ezer dollár [...] tovább »
Olimpia 2024 – Lázár: a kormány lezártnak tekinti az ügyet
Budapest - A kormány lezártnak tekinti az olimpiai pályázat ügyét, egyben felkérte Szabó Tünde sportért [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Minden jegy elkelt a Veszprém-Szeged rangadóra
Budapest - A férfi kézilabda NB I rangadója előtt 23 nappal minden jegy elkelt a Telekom Veszprém - [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása