Frissítve:

Mol-INA-ügy – Sanadert megfosztják állami kitüntetéseitől

Belgrád/Zágráb, 2014. június 15., vasárnap (MTI) – Minden állami kitüntetésétől megfosztják Ivo Sanader volt horvát kormányfőt – közölte vasárnap a horvát elnökség honlapján Ivo Josipovic elnök.

hiba beküldése

A közlemény szerint “a jogrenddel és a Horvát Köztársaság erkölcsi alapelveivel ellentétes tettei miatt a kitüntetésekről és elismerésekről szóló törvény 36. szakasza alapján Ivo Josipovic köztársasági elnök minden kitüntetésétől megfosztja Ivo Sanadert”. A döntés részletes indoklása a hivatalos közlönyben jelenik majd meg.

A horvát legfelsőbb bíróság pénteken háborús nyerészkedés, hivatali visszaélés és vesztegetés bűntette miatt nyolc és fél év letöltendő szabadságvesztésre ítélte Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt a Hypo Bank- és az INA-Mol-ügyek egyesített perében. A testület ezzel jogerőssé tette, egyben enyhítette a zágrábi megyei bíróság 2012 novemberében meghozott tíz év szabadságvesztésről szóló, nem jogerős ítéletét.
A köztársasági elnök pedig szombaton hazaárulásnak nevezte Sanader tetteit. “Hazaárulásról van szó, mert igen fontos nemzeti érdekeket hagytak figyelmen kívül és adtak el, és ez nem maradhatott bírósági ítélet nélkül. A következmények nagyon komolyak, és a törvénytelen, valamint korrupt alapokon nyugvó kapcsolatok nem maradhatnak fenn” – hangsúlyozta Josipovic.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
OGY – Az agrárkamara foglalhat állást a földadásvételi szerződésekről
Budapest - Az agrárkamara területi szervei foglalhatnak állást a jövőben a földadásvételi szerződésekről, a [...] tovább »
Karácsony – Kevésbé érzik megterhelőnek a karácsonyi bevásárlást a magyarok egy felmérés szerint
Budapest - Biztosabb anyagi körülmények között készülnek a magyarok az ünnepi szezonra tavalyhoz képest, [...] tovább »
Az ITM kiemelten vizsgálja a webáruházakat
Budapest - Novembertől kiemelten vizsgálja a webáruházakat az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) IT [...] tovább »
Ingatlan.com: egyre nagyobb a panellakások kereslete
Budapest - Egyre nagyobb a panellakás-kereslet, mivel a vásárlók az ingatlanok drágulása miatt egyre inkább az [...] tovább »
KSH: 5,9 százalékkal nőtt az ipari termelés októberben
Budapest - Októberben az ipari termelés 5,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól [...] tovább »
Karácsony – Kiegyenlítettebb idén a személyi kölcsönök igénylése
Budapest - A korábbi éveknél időben kiegyenlítettebb idén a fogyasztási kölcsönök felvétele az MTI által [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Újabb DEAC-os a válogatottban
Debrecen - A kapus Hetényi Zoltán mellett a csatár Németh Attila is bekerült a norvégiai EIHC-tornára utazó [...] tovább »
Rövidpályás úszó-vb – Világcsúccsal nyert az amerikai női vegyesváltó
Hangcsou - Világcsúccsal nyert az amerikai 4x50 méteres női vegyesváltó a hangcsoui rövidpályás [...] tovább »
Férfi vízilabda Eurokupa – A Herceg Novi az OSC elődöntős ellenfele
Budapest - Az OSC a montenegrói Herceg Novi csapatával találkozik a férfi vízilabda Eurokupa elődöntőjében. tovább »
Erre csak kevesen számítottak: a nyolc között az MKC
Mezőkövesd - Remek védekezéssel, kimagasló kapusteljesítményekkel jutott tovább az MK-ban a Kövesd. tovább »
Magyar párharc a teke Bajnokok Ligája negyeddöntőjében
Budapest - A férfiaknál biztosan lesz magyar szereplője a négyes döntőnek a tekézők Bajnokok Ligájában, mivel [...] tovább »
Tour de Hongrie – Visszatérésre készül a címvédő
Budapest - Leadta nevezését az jövő évi Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyre a prokontinentális [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása