Frissítve:

Mol-INA-ügy – Nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát kormány ellen a Mol

Budapest, 2013. november 26., kedd (MTI) – A Mol nemzetközi választottbírósági eljárást kezdeményezett a horvát kormány ellen horvátországi befektetéseinek védelmében a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID); mert a zágrábi kormány nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit és vállalásait – tette közzé a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedd este.

hiba beküldése

A tájékoztatás szerint az olajtársaság a horvát kormány elleni eljárás megindítását az Energia Charta Egyezmény alapján, jogi képviselőjén, a Weil, Gotshal and Manges LLP nemzetközi jogi irodán keresztül kérelmezte.

A közlemény hangsúlyozza: a Mol, mint Horvátország egyik legnagyobb külföldi befektetője, régóta megbízható stratégiai partnere a horvát kormánynak. Ennek jegyében a társaság mindig is a horvát kormánnyal kialakult viták békés rendezésére törekedett.

A Molnak meghatározott jogi kötelezettségei vannak saját részvényeseivel és más érintettekkel (stakeholders) szemben, hogy jóhiszemű tárgyalásokat folytasson. Ugyanakkor jogi kötelezettsége az is, hogy érdekeinek érvényesítése érdekében megtegye a megfelelő jogi lépéseket – szögezik le a tájékoztatásban.

A Mol továbbra is nyitott a vita tárgyalásos rendezésére – hangsúlyozták.

A Mol és a horvát kormány vitája azután éleződött ki, hogy a zágrábi megyei bíróság tavaly novemberben első fokon háborús nyerészkedésért, hivatali visszaélésért és vesztegetés bűntettének elkövetéséért 10 év börtönre ítélte Ivo Sanader volt kormányfőt. Az egyik vádpont szerint Sanader a magyar Mol olajipari társaságtól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a Mol irányítói jogokat szerezzen az INA-ban. Ezügyben a horvát rendőrség idén október 1-jén bejelentette, hogy elfogatóparancsot adott ki a Mol elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt ellen.

A Mol Nyrt. közölte, soha nem korrumpált egyetlen politikust sem, és nem adott pénzt azért, hogy megszerezze az INA irányítási jogait.

A Kormányzati Információs Központ október 2-án közölte, hogy a magyar kormány felkéri a Mol portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére az olajtársaság menedzsmentjét. A kormány emellett utasította az igazságügyért felelős minisztert, illetve a Mol állami tulajdonban lévő részvényeinek tulajdonosi jogát gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezetőit, vizsgálják meg, milyen polgári és büntetőjogi lépések lehetségesek a Mol-INA-ügyben a Molt, illetve Magyarországot ért sérelmek orvoslására.

A Mol INA-ban lévő részesedése eladásának előkészítésére november 8-án adott felhatalmazást a cég igazgatósága az ügyvezető testületnek.

A horvát állam és a Mol Nyrt. tulajdonában lévő INA olajipari vállalat jövőjéről szeptemberben kezdődtek megbeszélések. A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, a Mol tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, valamint a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal.

A tulajdonosok közötti vita egyik fő pontja az irányításon belüli viszonyok kérdése, de a horvát kormány egyebek mellett azzal vádolja a Molt, hogy nem fektetett be megfelelő mértékben az INA-ba.

A magyar olajcég szerint ezzel szemben a horvát kormányt terheli felelősség, amiért ígéretétől eltérően nem választotta le az INA-ról a vállalat veszteséges gázüzletágát.



További hírek a Gazdaság kategóriából
Varga Mihály: kiemelt feladat a kistelepülések támogatása
Tomajmonostora - Kiemelt feladat a kistelepülések támogatása, erről szól a Magyar falu program is - közölte a [...] tovább »
A jövő záloga az egészséges talaj
Nyíregyháza - A mikrobiológiai oltóanyagok javíthatnak a talaj állapotán – hangzott el a konferencián. tovább »
Varga Mihály: ismét kedvező visszajelzést kapott a magyar gazdaság
Budapest - Varga Mihály pénzügyminiszter szerint ismét kedvező visszajelzést kapott a magyar gazdaság, [...] tovább »
Hitelminősítés – Felminősítette Magyarországot a Fitch Ratings
London - Felminősítette Magyarországot a Fitch Ratings, egyebek mellett a magyar külső adósságpozíció gyors [...] tovább »
Szijjártó: Norvégia fontos partner a védelempolitikában és az energetikában
Budapest - Norvégia nagyon fontos partnere Magyarországnak a védelempolitikai és az energetikai együttműködésben [...] tovább »
Fidesz: az ellenzék a magyar gazdákat és a nemzeti érdekeket támadja
Budapest - A Fidesz szerint az ellenzék folytatja a magyar gazdák elleni hadjáratot. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi vízilabda ob I – A Honvéd és a Debrecen került csoportnegyedikként a felsőházba
Budapest - A Honvéd döntetlent játszott a BVSC-vel a férfi vízilabda ob I alapszakaszának utolsó játéknapján, [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – A Ferencváros szétlövéses csíkszeredai vereségével zárult a középszakasz
Budapest/Csíkszereda - Az éllovas Ferencváros szétlövéssel kikapott Csíkszeredán a jégkorong Erste Liga [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Csak a Csata tudott otthon nyerni
Budapest - Az NKE-Csata hazai pályán, a Szekszárd és a Győr vendégként győzött a női kosárlabda NB I [...] tovább »
Nyíregyházi KC – Fontos győzelem a közvetlen rivális ellen
Nyíregyháza - Szombaton a Bem iskolában fogadta az Ózdot a Nyíregyháza NB I./B-s csapata. tovább »
Kikapott Pakson a DVSC
Debrecen - Ugyan vezetett, de végül 2-1 arányban kikapott a debreceni csapat a Paks vendégeként a labdarúgó NBI. [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Nem bírt egymással a Budakalász és a Mezőkövesd
Budapest - A Budakalász hazai pályán 25-25-ös döntetlent játszott a Mezőkövesddel a férfi kézilabda NB I [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása