Frissítve:

MKC: Kötelező nyerni a sereghajtó ellen

Halilbegovictól (a labdával) gólokat és jó játékot várnak Halilbegovictól (a labdával) gólokat és jó játékot várnak - © Fotó: Tóth Balázs
Mezőkövesd – Szombat este hazai környezetben szerepel a Mezőkövesdi KC NB I-es férfi kézilabdacsapata.

hiba beküldése

A matyóvárosiak a 24. forduló keretében a pont nélküli és már régen kiesett Vecsési SE együttesével 18 órától találkoznak a városi sportcsarnokban. A papírforma alapján ezen a mérkőzésen más nem is születhet, mint otthoni siker.

Létfontosságú

– Az nyilvánvaló, hogy tartok a mérkőzéstől, mert mi vagyunk az esélyesek, és az ilyen és ehhez hasonló fellépések mindig nehezek – kezdte Buday Dániel, a borsodiak vezetőedzője, majd így folytatta: – A Vecsés nullapontos, már elbúcsúzott az élvonaltól, de azért egyáltalán nem olyan gyenge, mint ahogyan az a táblázatból kicseng. A Pest megyeiek általában negyvenöt-ötven percig szorongatták ellenfeleiket, és a teher most a mi vállainkon van. Csak akkor lehetünk sikeresek, ha hatvan percig tart a figyelmünk, lépésről lépésre haladunk előre. Okosan, hideg fejjel kell játszanunk, számunkra a két pont begyűjtése életbe vágó.

A nézők segíthetnek

A szakvezető ezután arról beszélt, hogy egész évben kevesen voltak, a végjátékban pedig a sportolók feje is tele van már mindennel…

– Rendkívül fontosnak tartom a közönség támogatását is – folytatta a tréner. – Nagyon számítok a nézőkre, ők azok, akik a holtpontokon át tudják segíteni a társaságot. Nekünk az a dolgunk, hogy hozzuk ki magunkból azt, amit tudunk, azzal nincs értelme foglalkoznunk, hogy mit csinálnak majd a többiek, így aztán a saját teljesítményünkre fogunk koncentrálni. Bízom benne, hogy a pontvadászat hajrája becsületesen, korrektül zajlik majd le.

Arra a kérdésre, hogy pontegyenlőség esetén mi rangsorol, a szakember így felelt:

– A gólkülönbség, ez pedig nem kedvez nekünk. Ennek következtében az a dolgunk, hogy a soron következő három fordulóban legalább három pontot szerezzünk. Most két egység a hátrányunk, és figyelembe kell vennünk, hogy a Cegléd elvileg már nem tud pontot szerezni…

Ami pedig a hazaiak összeállítását illeti: Buday Dániel elmondta, hogy vannak kérdőjeleik, ezekre vagy pénteken este, vagy szombaton délelőtt kapnak választ, de valószínűleg a keret valamennyi bevethető tagja játékra jelentkezik majd.

ÉM-KT


Az NB I-es férfi bajnokság állása

1. MOL-Pick Szeged 24 23 1 – 836-601 47
2. Telekom Veszprém 23 20 – 3 789–552 40
3. Grundfos Tatabánya KC 22 16 2 4 625–551 34
4. Balatonfüredi KSE 23 16 – 7 615–563 32
5. Csurgói KK 23 14 3 6 642–596 31
6. HE-DO B. Braun Gyöngyös 23 12 3 8 608–601 27
7. RotaChrom Dabas 23 9 3 11 591–613 21
8. Sport36-Komló 23 9 1 13 590–652 19
9. Ferencvárosi TC 23 9 – 14 600–603 18
10. DVTK-Eger 23 6 3 14 614–688 15
11. CYEB Budakalász 23 5 4 14 562–637 14
12. Ceglédi KKSE 23 6 1 16 555–655 13
13. Mezőkövesdi KC 23 4 3 16 549–662 11
14. Vecsési SE 23 – – 23 528–730 0


Nem hozott pontot a komlói kiruccanás
Mezőkövesd - Öt góllal kapott ki Komlón szombaton a Mezőkövesdi KC. A sérült Stankovicot nélkülözve utazott Komlóra a mezőkövesdi kézilabda csapat az NB I.-es bajnokság 23. fordulójának meccsére, így a balkezes átlövő helyén Kovács Bence szerepelt. Jó kapusmunkák Mindkét oldalon kihagyott helyz...

A házigazda, ha nem is simán, de nyert
Mezőkövesd - A papírformának megfelelően alulmaradt a szerda esti meccsén a kövesdiek férfi kézilabdacsapata. Az NB I-es bajnokság 21. fordulója keretében Tatabányán lépett pályára szerda este a bennmaradásért küzdő borsodi alakulat, amely tisztes vereséget szenvedett. Győri is betalált Az 1. p...



További hírek a BOON-Sport-MKC kategóriából
MKC: Az első lépést már megtették
Mezőkövesd - Megoldotta a kötelező házi feladatot a Mezőkövesdi KC NB I.-es férfi kézilabdacsapata. tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Csurgó legyőzte az FTC-t
Budapest - A Csurgó nyert a Ferencváros otthonában a férfi kézilabda NB I vasárnapi mérkőzésén. tovább »
Granic okozta a kövesdiek vesztét
Mezőkövesd - Öt góllal kapott ki Komlón szombaton a Mezőkövesdi KC. tovább »
MKC: Négy BL-döntő előtt a piros-fehérek
Mezőkövesd - Az NB I.-es férfikézilabda-bajnokság 23. fordulója vendégségbe szólítja a matyó­földieket. tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Balatonfüred hét góllal legyőzte a Csurgót
Budapest/Balatonfüred - Helyet cserélt a tabella negyedik és ötödik helyén a Balatonfüred és a Csurgó, miután [...] tovább »
MKC: Érvényesült a papírforma
Mezőkövesd - Veszprémben szerepelt pénteken a mezőkövesdiek NB I.-es férficsapata. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása