Frissítve:

MKC: Egy, vagy tizenöt, egyre megy

A találkozó sorsa tulajdonképpen már a 6. percben eldőlt A találkozó sorsa tulajdonképpen már a 6. percben eldőlt - © Fotó: Ádám János
Mezőkövesd – Hazai környezetben súlyos vereséget szenvedett szombaton este az MKC férfi kézilabdacsapata.

hiba beküldése

A férfi kézilabda élvonalbeli bajnokság 15. fordulója semmi jóval nem kecsegtette a Mezőkövesdi KC-t, akik mindössze tizenhárom játékossal vették fel a küzdelmet az élcsoportba tartozó Csurgói KK alakulatával szemben. A hazaiaknál hiányzott Jóga, Radnic és Zelei, helyükre pedig nem tudtak senkit benevezni.

Tetszés szerint

A találkozó sorsa tulajdonképpen már a 6. percben eldőlt, ekkor az egykori mezőkövesdi Vasic 1–4-re alakította az állást. Buday Dániel a 10. percben (amikor már 2–7-et mutatott a tábla) azzal a szándékkal rendelte magához tanítványait, hogy utasításokat adjon számukra és megpróbálja kizökkenteni a csurgóiakat, és ez meg is valósult, hiszen a 18. percben Rodic 5–8-ra kozmetikázott.

Ettől kezdve azonban már csak a Csurgó volt a pályán: tagjai óriási fizikai és technikai fölényben voltak, tetszés szerint érték el góljaikat (24. perc: 7–13). Már percekkel a szünet előtt kialakult a lélektanilag demoralizáló tízes különbség, ennek persze a pontok elosztása szempontjából nem volt jelentősége.

Még a kapus is

A szünet után úgy folytatódott a meccs, ahogyan az első fél­időben befejeződött: macska játszott az egérrel, és ezt természetesen nem volt könnyű megemészteni. A játék minden elemében és mutatójában jobbak voltak a vendégek, akik annak ellenére sem fékeztek, hogy minden cserejátékosuknak bizalmat szavazott a mesterük. A mérkőzést jellemezte, a különbséget pedig igazolta, hogy az MKC-ben ezúttal senki nem nyújtott átlagon felüli egyéni teljesítményt, még az öt gólig jutott Jancsó (aki négyszer hetesből zörgette meg a hálót) sem volt vezér szombaton este.

A csurgói oldalon viszont mások mellett kiemelkedett a „portás” Zaponsek, aki két távoli, üres kapus góllal is észrevétette magát. Pásztorék akkor járnak a legjobban, ha ezen a nagy vereségen nem idegesítik magukat, bennmaradásukat nem a bajnokság negyedik helyezettje ellen kell kiharcolniuk, hanem a Budakalász, a Cegléd, a Dabas és a DVTK-Eger gárdája közül kell valamelyiket maguk mögé szorítaniuk (mert a pont nélküli Vecsés már aligha „rúg” labdába). A kéthetes szünet nekik dolgozik, ezalatt kell(ene) komoly segítséget jelentő játékosokat igazolniuk és a sorsdöntőnek ígérkező meccseik előtt soraikat rendezniük.

ÉM-KT


Jegyzőkönyv: Mezőkövesdi KC – Csurgói KK 21–36 (9–19)

Mezőkövesd, 400 néző. V.: Altmár, Horváth M.

Mezőkövesdi KC: Pásztor I. – Menyhárt (2), Halilbegovic (2), Stankovic (3), Martins (2), Horváth L. (2), Kovács P. (1). Csere: Győri (kapus), Kovács B. (2), Jancsó (5/4), Rodic (2), Dávid M. (–), Szabó D. (–). Vezetőedző: Buday Dániel.

Csurgói KK: ZAPONSEK (2) – VASIC (8/3), Astrashapkin (4), HADZIOMEROVIC (5), Cehte (2), Toskic (2), Kovacevic (3). Csere: Balogh T. (kapus), Hanusz (2), Varjú (2), Szeitl (–), Nagy Sz. (1), Oslak (1), Kerkovits (2), Vasvári (1), Farkas T. (1). Vezetőedző: Bencze József.

Kiállítások: 10 perc, ill. 12 perc.

Hétméteresek: 7/4, ill. 7/3.

Buday Dániel: – Nehéz egy ilyen mérkőzés után bármit is mondani. A játék minden elemében jobb volt a Csurgó, mi pedig túlságosan tiszteltük az ellenfelünket. Meghatározó embereink megsérültek, és hamar kiderült, hogy nagyon hiányoznak. Most két hetünk van arra, hogy a folytatásra összerakjuk ezt a garnitúrát.

Bencze József: – Kissé nehezen lendültünk játékba, majd amikor már magasabb fokozatba kapcsoltunk, egyre inkább elhúztunk, és már az első félidő felénél látszott, hogy biztos sikert aratunk. A hazaiak játékán látszott, hogy sérültjeik nagyon hiányoznak.


MKC: Idegenbeli egy ponttal nyitottak a mezőkövesdiek
Mezőkövesd - Az MKC NB I-es férfi kézilabdacsapata a ceglédi vendégjátékán döntetlent ért el. Megkezdődött pénteken a tavaszi szezon a férfi kézilabda NB I-ben. Az év első meccsnapján a Mezőkövesdi KC együttese a 14. forduló keretében a Ceglédi KKSE vendége volt. Vagyis a kieső helyen álló csapat...

Zárják a csoportkört
Mezőkövesd – Három meccset is játszik a héten a Mezőkövesdi KC NB I-es férfi kézilabda csapata. Buday Dániel vezetőedző együttese szerdán és csütörtökön a szlovák HKM Sala (Vágsellye) gárdáját látja vendégül – most viszonozzák a dél-borsodiak az augusztusi, kinti látogatást. A HKM-mel szerdán 18....

Mezőkövesd - Férfi kézilabda Ligakupa A-csoport, 5. fordulójában otthonában fogadta a HE-DO B. Braun Gyöngyöst az MKC. Mezőkövesdi KC – HE-DO B. Braun Gyöngyös 28-26 (12-10) Mezőkövesd, 300 néző. V.: Bacs, Bóna. Mezőkövesdi KC: Pásztor – Menyhárt (8), Horváth (7/2), Zelei (3), Kovács B. (2), Ko...

Óriásit küzdött a csapat
Mezőkövesd – A férfi kézilabda Ligakupa A-csoport, 2. fordulójának eredménye: HE-DO B. Braun Gyöngyös – Mezőkövesdi KC 27-28 (15-12) Gyöngyös, 400 néző. V.: Horváth P., Marton. Mezőkövesdi KC: Pásztor – Jancsó (6/1), Kovács B. (4), Zelei (2) Horváth (3), Menyhárt (5), Jóga N. (7). Csere: Pelyhe...



További hírek a BOON-Sport-MKC kategóriából
Szakmai nap Mezőkövesden
Mezőkövesd - Kézilabda testnevelői-edzői továbbképzést tartottak Mezőkövesden a Városi Sportcsarnokban. tovább »
MKC: Biztosan jutott a négy közé a Pick Szeged
Mezőkövesd - Magyar Kupa-találkozót játszott kedden idegenben a Mezőkövesdi KC csapata. tovább »
Csoknyai és Matics folytatja munkáját a férfi kézilabda-válogatott élén
Budapest - Csoknyai István és Vladan Matics közösen folytatja munkáját a férfi kézilabda-válogatott élén - [...] tovább »
MKC: Kirándulni mennek Szegedre
Mezőkövesd – Kedd délután kupaforduló vár a mezőkövesdiek élvonalbeli férfi kézilabdázóira. tovább »
Férfi kézilabda NB I – Idegenben nyert a Csurgó
Budapest - A Csurgó papírforma győzelmet aratott Mezőkövesden a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján. tovább »
MKC: Nagyon fontos felhozó találkozó lesz
Mezőkövesd - Az élmezőnyhöz tartozó gárdát fogad szombat este a fürdővárosiak NB I-es férfi kézilabda­csapata. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda NB I – Idegenben nyert a Tatabánya
Budapest - Az esélyesebb Tatabánya négy góllal győzött a Ferencváros vendégeként a férfi kézilabda NB I [...] tovább »
Fedett Eb – Tizenhárom fős magyar csapat utazik Glasgow-ba
Budapest - Tizenhárom fős lesz a magyar válogatott a március 1. és 3. között sorra kerülő glasgow-i [...] tovább »
Asztalitenisz-vb az Utazás kiállításon is
Budapest - A magyar sportági szövetség (MOATSZ) képviseletében Nátrán Roland elnök az áprilisi, budapesti [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Arn legyőzője a nyolc között
Budapest - A nyitókörben Arn Grétát legyőző Jekatyerina Alekszandrova bejutott a nyolc közé a budapesti 250 ezer [...] tovább »
Északisí-vb – Norvég győzelmek sprintben
Budapest/Seefeld - A férfiaknál Johannes Hösflot Klaebo, míg a nőknél a címvédőMaiken Caspersen Falla révén  [...] tovább »
Jöhet egy jó kis fénykardpárbaj?
Debrecen - Serra Bendegúz, a Békessy szakmai igazgatója szerint az újítások jótékony hatással lehetnek sportágukra. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása