Frissítve:

MK: az egyik 19, a másik nem egy híján 20

MK: az egyik 19, a másik nem egy híján 20
Kialakult a legjobb tizenhat mezőnye a női és a férfi röplabda Magyar Kupa 2014/2015-ös sorozatában is. Megyénk élvonalbeli együtteseinek, a férfiaknál a Vegyész RC Kazincbarcikának, a nőknél pedig az Albrecht-MVSC-MVSI-nek sem kellett selejtezőt játszania, így csupán most csatlakoznak majd be a küzdelmekbe.

hiba beküldése

Amint az kiderült, az észak-borsodiak a legjobb nyolc közé jutásért az Óbudai Egyetem-Kandó SC csapatával találkoznak november 19-én, szerdán 18.30-tól idegenben, s mivel a felek között osztálykülönbség áll fenn, ez az egy összecsapás dönt a továbbjutásról.

A miskolci zöld-fehérek – ugyanezen szakaszban – a Közgáz SC-vel harcolnak majd a fővárosban, az előzetes egyeztetések szerint november 20-án, csütörtökön 18 órától. A csapatok itt sem azonos osztályban szerepelnek, így ez az egy meccs határoz arról, hogy melyikük lép a következő körbe.

ÉM

MK párharcok

Férfiak:

  • Óbudai Egyetem-Kandó SC – Vegyész RC Kazincbarcika,
  • Kertvárosi SE – MAFC-BME,
  • TFSE – Gorter Kecskeméti RC,
  • Szeged – Fino Kaposvár,
  • Pécsi TE PEAC – Dág KSE,
  • Pénzügyőr SE – Dunaferr SE,
  • Debreceni EAC – Szolnoki Főiskola RKSI.
  • Már megrendezték: Sümegi RE – Felsővárosi Masita Sunburst 3:1.

Nők:

  • Közgáz SC – Albrecht-MVSC-MVSI,
  • Kertvárosi SE – Vasas-Óbuda,
  • 1. MCM Diamant Kaposvár – Fatum-Nyírsuli,
  • Budaörs – Linamar-Békéscsaba,
  • Jászberény – MTK Budapest,
  • Szombathely – TEVA Gödöllő,
  • Veszprém – Aluprof TF.
  • Már megrendezték (1. mérkőzés): Újpesti TE – Palota RSC 3:0.



További hírek a Sport kategóriából
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Miskolci szurkolók ünnepeltek Nur-Szultanban
Miskolc, Nur-Szultan - Kazahsztán fővárosában zajlik a divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokság. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása