Frissítve:

Miskolc Steelers: A legfontosabb, hogy csapat legyenek

Andre Whyte és Eaton Demetrius Lamar Andre Whyte és Eaton Demetrius Lamar - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A hét végén elkezdődik a szezon a honi legmagasabb amerikai futball osztályban.

hiba beküldése


Véget ért a holtszezon, szombaton és vasárnap az első forduló meccseit játsszák a csapatok a magyar amerikaifutball-bajnokság legmagasabb osztályában, a HFL-ben. A nyitó körben a Miskolc Steelers a Budapest Wolves vendége lesz, mégpedig Székesfehérváron, vasárnap 12 órától (a meccset a DigiSport2 csatorna élőben közvetíti).

Izgatottan várja

A borsodiak tegnap tartották évadnyitó sajtótájékoztatójukat, amelyen Nádi Gyula alelnök elöljáróban elmondta: az elmúlt három évben bekerült a döntőbe a klub – 2016-ban aranyérmes lett, 2017-ben és 2018-ban a második helyen zárt –, s szeretnének a mostani szezonban is jól szerepelni. Az acélosok – egyik – vezetője hozzátette azt is, köszöni a támogatóknak, szponzoroknak azt a segítséget, amit az egyesületnek nyújtottak és nyújtanak, majd megerősítette azt az információt, hogy a Steelers a hazai mérkőzéseit továbbra is a felsőzsolcai sportpályán rendezi.

A miskolciak játékos-edzője továbbra is az Egyesült Államokbeli Eaton Demetrius Lamar lesz.

– Elöljáróban szeretném én is megköszönni minden szponzorunknak a bizalmat és persze magának a vezetőinknek a csapat menedzselését, hogy mindent megtesznek azért, hogy minél jobb eredményt érjünk el – mondta az 1983-as születésű futballista. – Egy edző mindig izgatott, amikor kezdődik a bajnokság, én is az vagyok, örülök, hogy itt vagyok, és örülök annak is, hogy itt vannak a légiósaink, közte Andre Whyte, aki a tavalyi évadban 1100 yardot futott. Az amerikai futball egy kompetitív sport, amiben semmi sem biztos, de azt érzem, hogy minden évben tudtunk javulni. Persze lehetnek eredményt befolyásoló tényezők, például sérülések vagy egy-egy bírói döntés, de remélem, hogy ezek el fognak kerülni bennünket, és végig tudunk dolgozni a teljes keret

Figyelnek majd rá

Azt is megkérdeztük Eaton Demetrius Lamartól, vajon szerinte mi az eredményesség három legfontosabb összetevője?

– Az elsődleges, hogy mindig csapatként, együtt kell küzdenünk, össze kell tartanunk. 2016-ban ez vezetett a végső győzelemhez, annak ellenére, hogy nem nekünk volt a legjobb keretünk – nyilatkozta a szakember. – A második és a harmadik dolog egy szinten van: ez a lelkiismeretes felkészülés, valamint az, hogy az akartunkat rá tudjuk kényszeríteni az ellenfélre.

A vezetőedző szerint mindenképpen üdítőleg hat majd a bajnokságra az ukrán Kijev Capitals részvétele, akik kemény futballt játszanak – így a velük való csata bizonyára izgalmas lesz. Eaton Demetrius Lamar megjegyezte azt is, örül annak, hogy a finálét évről évre egyre többen nézik meg a helyszínen, és hogy a televízió is közvetít: ,,Az amerikai futball olyan sport, amely jól eladható” – fűzte hozzá.

A szakvezető úgy vélte, a csapatnak van egy stílusa, de tudják keverni a kártyákat, ellenféltől függően, hol a passz­játékot, hol a futójátékot helyezik majd előtérbe.

Andre Whyte hátát tavaly jobbára csak nézték az ellenfelek, ha ő megkapta a labdát, nemigen tudták szerelni, többnyire touchdown lett az akció vége. Így aztán bizonyára kiemelt figyelmet fog kapni.

– Az egyetemen volt egy jó edzőm, aki azt mondta: nem probléma, ha tudja az ellenfél, hogy mit játszol, hogy ismer, amíg nem tudnak megállítani, addig nem kell a működő stratégián változtatni – fogalmazott lapunknak Andre Whyte. – Szóval számítok arra, hogy figyelni fognak, hogy készülnek majd rám, de állok elébe. Szeretném azt a kemény futójátékot folytatni, amit tavaly láttak tőlem, a csapattal azon dolgoztunk az edzéseken, hogy a korábban hiányzó részeket is összerakjuk, kitöltsük.

A tájékoztatón részt vett az egyik új szerzemény, a lengyel elkapó, Andy Misiuro, akinek a legutóbbi klubja a finn Seinajoki Crocodilles volt. Bár csak most érkezett, de azt ígérte, mindent meg fog tenni a ­Steelers sikereiért. Eaton Demetrius Lamar elmondta róla: fiatal kora ellenére már sok helyen megfordult, és biztos, hogy tud majd segíteni az acélosoknak. A Steelers keretében összesen tíz légiós lesz.

ÉM


Steelers-meccsek

Április 7.: Budapest Wolves–Miskolc Steelers
Április 27.: Budapest Cowbells–Miskolc Steelers
Május 12.: Miskolc Steelers–Kijev Capitals
Május 18.: Miskolc Steelers–Fehérvár Enthroners
Június 2.: Miskolc Steelers–Győr Sharks

A Wild Card meccsek időpontja június 15–16., az elődöntőket június 22–23-án rendezik, míg a döntőt július 6-án.



További hírek a Miskolc Steelers kategóriából
HFL – Pontgazdag mérkőzésen nyert a Budapest Cowbells
Budapest - A Budapest Cowbells 38-21-re legyőzte a vendég Miskolc Steelers csapatát a magyar [...] tovább »
360 fokos videó: Acélcsapat odacsap Miskolcon
Miskolc - A szezonnyitó után a Hírek360 ellátogatott Miskolc amerikaifutball-csapata edzésére. tovább »
Miskolc Steelers: „Vártuk ezt a pillanatot, hogy kezdődjön a szezon”
Miskolc - Hungarian Football League, 1. fordulójában Székesfehérvárra utazik a Miskolc Steelers csapata. tovább »
Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2018 – A tizenhatodik díjátadó
Miskolc - Kedden átadjuk a megye Év sportolója 2018 elismeréseket, a közönségszavazás legjobbjai is díjakat [...] tovább »
Miskolc Steelers bál Felsőzsolcán
Miskolc - A magyar bajnok, és kétszeres ezüstérmes Miskolc Steelers amerikaifutball- csapata szombaton a [...] tovább »
Miskolc Steelers: Kötelezi őket a közelmúlt
Miskolc - Április első hétvégéjén kezdődik az élvonalbeli amerikaifutball-­bajnokság. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása