Frissítve:

Mintegy 70 tülöklopás történt tavaly az EU-ban

Budapest, 2013. június 27., csütörtök (MTI) – Már Európát is elérte az orrszarvú orvvadászat: a múlt évben mintegy 70 tülöklopás és 15 lopási kísérlet történt az Európai Unió országaiban az Europol adatai szerint.

hiba beküldése

Magyarországon a Természettudományi Múzeum emlősgyűjteményéből és a balatonedericsi Afrika Múzeumból loptak orrszarvú tülköt vélhetően nemzetközi bűnhálózat tagjai – közölte a WWF (Természetvédelmi Világalap) Magyarország Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.

Dél-Afrikában tavaly összesen 668 orrszarvút gyilkoltak le tülkeikért az orvvadászok, 2013. első félévében pedig már 446 állat esett áldozatul a mészárlásnak. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy 2012-ben végleg kihalt a jávai orrszarvú Vietnámban.

Az indiai Manas Nemzeti Parkban természetvédelmi szervezetek komplexumot hoztak létre sérült és elárvult elefántok, orrszarvúk számára. Ide került Asha, az áprilisban árván maradt kis orrszarvú is, akinek szülőanyját orvvadászok ejtették el.

Asha édesanyja már a tizenhatodik orrszarvú, amelyet Assam államában pusztítottak el egy éven belül. A 18 visszatelepített orrszarvú közül mára csupán 14 van életben.

A vadorzást a nemzetközi szervezett bűnözés táplálja szakértők szerint. Az orrszarvúk tülkét sok helyen afrodiziákumnak tartják, orvosságként elsősorban az ázsiai piacon értékes: porrá őrölve kilogrammja 50 ezer eurót is érhet.

– MTI –



További hírek a Állatvilág kategóriából
A kis őzikék imádják a kecsketejet Mályiban
Mályi - A Mályi Madármentő Állomáson jelenleg két fiatal bak fejlődik és erősödik. tovább »
Tacskók randevúja a Tisza-parton
Dombrád - Bécsből is érkezett kutya a szabolcs-szatmár-beregi tacskótalálkozóra. tovább »
Miért nem főzhetjük pontyból a halászlét?
Miskolc - Komoly feladatra vállalkozunk, ha élő halat vásárolnánk Miskolcon. tovább »
360 fokos videó: Tizenkét kis gólya a Mályi Madármentők védelmében
Mályi, Miskolc - A Mályi Madármentő Állomás egész évben a bajbajutott állatok menedéke - nem csupán [...] tovább »
Az amerikai nemzeti parkokban ugyanolyan szennyezett a levegő, mint a nagyvárosokban
Washington - Az Egyesült Államok nemzeti parkjaiban ugyanolyan magas a levegő ózonszennyezettsége, mint az ország [...] tovább »
Műtét után már talpon a hortobágyi gólya
Hortobágy - Szerencsétlen sérülést szenvedett, de már sokkal jobban van. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Öttusa Eb – Aranyérmes a női csapat, bronzot nyert Kovács Sarolta
Székesfehérvár - Aranyérmet nyert a Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara, Földházi Zsófia összeállítású magyar [...] tovább »
Junior műúszó-vb – Orosz siker újabb két versenyszámban
Budapest - A csapatok szabadprogramjának és a vegyes páros technikai versenyszám aranyérmét is Oroszország nyerte [...] tovább »
Fotók: Jótékonysági futás a Nagyerdőn
Debrecen - "FUSS A NAGYERDŐ MADARAIÉRT" címmel, Jótékonysági futást rendezett a Nagyerdőért Egyesület 2018. [...] tovább »
Szpari: Belejöttek a háromgólos győzelembe
Nyíregyháza - A Nyíregyháza Spartacus a szombati második mérkőzését is magabiztosan nyerte meg. tovább »
Bronzérmet szerzett Lehmann Csongor
Tiszaújváros - Legjobb magyarként a férfiaknál Tóth Tamás a hatodik, a nőknél Bragmayer Zsanett a tizedik [...] tovább »
„Minden elismerést megérdemelnek a játékosok”
Debrecen, Felcsút - A Puskás Akadémia vs. DVSC (0-1) OTP Bank Liga-mérkőzés után a két edző, Benczés Miklós [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása