Frissítve:

Mintegy 70 millió eurós nyereséget ért el a vatikáni bank

Vatikánváros, 2015. május 25., hétfő (MTI) – Jelentős haszonnal, 69,3 millió euró nyereséggel zárta a tavalyi évet az IOR vatikáni bank – hozta nyilvánosságra hétfőn a pápai állam pénzintézete.


A bank honlapján (ior.va) angol és olasz nyelven közölt mérleg adatai szerint az IOR tavalyi nyereségének mértéke megközelítette a 2012-es szintet, amikor a vatikáni bank több mint 86 millió eurós eredménnyel zárta az évet. 2013-ban ezzel szemben az IOR nyeresége 2,9 millió euró volt az akkori vatikáni pénzügyi vezetés később tévesnek ítélt befektetései miatt.

A 69,3 millió eurós nyereségből 55 milliót a Szentszék kap meg.

Az IOR számláin levő vagyon megközelíti a 6 milliárd eurót, amely 2013-hoz képest nem változott. A vatikáni bank 2013 májusától több mint négyezer számláját zárta be: jelenleg az IOR-nak 15 181 ügyfele van, majdnem kizárólag egyházi vagy az egyházzal kapcsolatos tevékenységet végző intézmények.

Az 1942-ben alapított vatikáni bankot 2014 nyarától a francia pénzszakember Jean-Baptiste de Fransu vezeti. Az IOR tevékenységét hat fős bíborosi testület ellenőrzi.

– Sárközy Júlia, MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Brexit – Theresa May: a már Nagy-Britanniában élő külföldi EU-polgárok a Brexit után is maradhatnak
London - Theresa May brit miniszterelnök szerint a jelenleg törvényesen Nagy-Britanniában élő külföldi [...] tovább »
Július elején kezdődik a görögdinnye szedése
Budapest - A görögdinnye tömeges szedése várhatóan július első hetében kezdődik, öt-tíz nappal korábban, [...] tovább »
Energiahivatal: két és félszeresére nőhet a megújuló energiaforrásból származó villamosenergia-termelés Magyarországon
Budapest - Feldolgozta a tavaly év végén rekordmennyiségben beérkező, a kötelező átvételi rendszerhez (KÁT) [...] tovább »
Megerősített uniós szabályok léptek hatályba a pénzmosás, az adóelkerülés és a terrorizmus finanszírozása ellen
Brüsszel - Hatályba lépett új uniós pénzmosás elleni irányelv, amely megszilárdítja az érvényben lévő [...] tovább »
Vállalkozásoknak szóló új tájékoztatást indított honlapján a NAV
Budapest - Új rovatot indított honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), minden hónapban közzéteszik azokat [...] tovább »
Gazda nélkül maradó családi gazdaságok?
Hajdú-Bihar - A Magosz megyei elnöke szerint nem kell attól tartani, hogy műveletlen területek lesznek. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“Volt egyszer egy stadion…” kiállítás Miskolcon
Miskolc - A Múzeumok Éjszakáján nyílt meg Volt egyszer egy stadion címmel a diósgyőri sportpályák [...] tovább »
Debreceni siker strandfociban és teniszben
Debrecen - A DEAC strandlabdarúgói Siófokon harcolták ki a bajnoki részvételt, a 33. Lexus Országos Orvos [...] tovább »
Betonkemény erőpróbán túl a debreceni hallgatók
Debrecen - Összesítésben a második helyet szerezte meg a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építőmérnöki [...] tovább »
Mindent vitt a DEAC-os
Debrecen - Szentes-Bíró Tamás szerint az arany­csatában gyakorlatilag tökéletes játékot produkáltak. tovább »
Az ibrányiak volt edzője történelmi siker részese lehetett
Sepsiszentgyörgy - Nagy Sándor aktív szerepet vállalt abban, hogy a Sepsiszentgyörgy a román élvonalban szerepelhet. tovább »
Mento Kupa díjugrató verseny Miskolcon
Miskolc - Díjugrató lovasversenyt rendeztek Miskolcon, a Lovagi Tornák Terén, az elmúlt hétvégén. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása