Frissítve:

Mintegy 125 tonna illegális fémhulladékot foglaltak le Fejér megyében

Budapest, 2014. július 21., hétfő (MTI) – Mintegy 125 tonna illegális fémhulladékot foglaltak le egy Fejér megyei ingatlanon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei – közölte a NAV hétfőn az MTI-vel.

A pénzügyőrök ellenőrzést végeztek az ingatlanon, és a tulajdonost felszólították az ott felhalmozott 125 tonnányi fémhulladék elszállítására. Miután ennek nem tett eleget, lefoglalták a fémkereskedelmiengedély-köteles anyagot – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Az ingatlant némely helyen szinte embermagasságban borította a fémhulladék. A gaz, a fák és a bokrok által már benőtt halmok alapján feltételezhető, hogy a tulajdonos több éven keresztül gyűjtötte a fémhulladékot, amelyet illegálisan tárolt.

Az ügyhöz kapcsolódó mulasztási bírság összege elérheti a 2 millió forintot.

A pénzügyőrök számára a fémtörvény egyik újonnan bevezetett rendelkezése adta meg a lehetőséget az ellenőrzésre. Ennek értelmében fémkereskedelmiengedély-köteles anyag legfeljebb három köbméter mennyiségben halmozható fel egy-egy ingatlanon, és további feltétel, hogy annak a lakóingatlanhoz köthetően kell keletkeznie.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Gondolatok a magyar kultúra napjára
Debrecen - A kultúra mindenkinek mást jelent, az egyes emberek más szemszögből közelítik meg. De éppen az a [...] tovább »
Ma van a magyar kultúra napja
Budapest - Díjátadókkal, irodalmi estekkel, könyvbemutatókkal, koszorúzással és képzőművészeti [...] tovább »
Már javában tart az influenzajárvány
Hajdú-Bihar - Hétfőtől már teljes látogatási tilalmat rendeltek el a Kenézy Kórházban. tovább »
Hosszabb ideig tart, mire helyreállítják Rákoson a felsővezetéket
Budapest - Hosszabb ideig tart, mire helyreállítják Rákoson a felsővezetéket - közölte hétfő este az [...] tovább »
Az online számlaadat-szolgáltatási kötelezettség betartását ellenőrzi a NAV
Budapest - Az adóhatóság megyei (fővárosi) igazgatóságai január 21-től kockázatelemzés alapján [...] tovább »
Orbán Viktor a bajor CSU új elnökének: továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására
Budapest - Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Markus Södernek, a Bajor Keresztényszociális Unió [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Australian Open – Babos és Fucsovics kikapott a vegyes páros második fordulójában
Budapest/Melbourne - Babos Tímea és Fucsovics Márton vereséget szenvedett a vegyes párosok versenyének [...] tovább »
Brady tovább építi a legendáját
A New England Patriots és a Los Angeles Rams jutott a Super Bowlba. tovább »
Férfi kézilabda-vb – A dánok legyőzték Egyiptomot és elődöntősök
Herning - Dánia válogatottja hat góllal legyőzte Egyiptom csapatát a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Férfi röplabda MK – Előnyben a Pénzügyőr az elődöntőben
Budapest - A Pénzügyőr saját közönsége előtt meglepetésre 3-1-re legyőzte a Kazincbarcika együttesét a [...] tovább »
Marciék búcsúja
Nyíregyháza - A Babos, Mladenovics duó tovább menetel. tovább »
Jégkorong Erste Liga – Könnyed debreceni sikerrel zárult az alapszakasz
Debrecen - A DEAC magabiztosan nyerte az alapszakasz utolsó mérkőzését a jégkorong Erste Ligában: hétfőn este [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása