Frissítve:

Minszk kiadja Oroszországnak az Uralkalij őrizetbe vett vezérigazgatóját

Moszkva, 2013. november 21., csütörtök (MTI) – Kiadják Oroszországnak az orosz Uralkalij óriáscég Fehéroroszországban őrizetbe vett vezérigazgatóját, akit a minszki hatóságok jelentős anyagi kárt okozó visszaéléssel vádoltak – közölte csütörtökön az orosz főügyészség.

hiba beküldése

A lépésről a fehérorosz főügyészség tájékoztatta Moszkvát, de hogy mikor kerülhet sor Vlagyiszlav Baumgertner vezérigazgató kiadatására, egyelőre nem közölték. A kiadatást november elején kérte Minszktől az orosz Szövetségi Nyomozó Bizottság, miután súlyosabb, bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekményekkel vádolta meg Baumgertnert.

A kálium műtrágyát előállító orosz óriáscég vezérigazgatóját augusztus 26-án vették őrizetbe a minszki repülőtéren, nem sokkal az után, hogy a fehérorosz miniszterelnökkel tárgyalt. Egy hónapig az állambiztonsági szervezet börtönében őrizték, majd házi őrizetbe helyezték.

A Baumgertner által vezetett Uralkalij korábban felmondta az együttműködést a Beloruszkalij nevű fehérorosz vállalattal. Minszk szerint a vezérigazgató ezzel mintegy 100 millió dolláros (mintegy 22 milliárd forint) kárt okozott Fehéroroszországnak. A két monopolhelzetű cég közösen működtetett egy konzorciumot, amely a világ káliumműtrágya-termelésének több mint 40 százalékát adta.

Az Uralkalij és a Beloruszkalij közötti nézeteltérések miatt komoly feszültség alakult ki Oroszország és Fehéroroszország között. Moszkva kereskedelmi korlátozásokat helyezett kilátásba, miközben Baumgertner ügyéről államfői szinten is folytak egyeztetések. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő októberben azt közölte, hogy ha az Uralkalij vezérigazgatója ellen a megfelelő eljárást folytatják le hazájában, akkor kiadhatják őt Oroszországnak.

Egy moszkvai kerületi bíróság ezt követően, november elején elrendelte az Uralkalij vezérigazgatójának és első helyettesének, Konsztantyin Szolodovnyikovnak a letartóztatását.

 – MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Tizennégy évi fegyházra ítéleték az orosz férfit, aki féltékenységből levágta a felesége kezeit
Moszkva - Tizennégy évi fegyházbüntetésre ítélte Szerpuhov város bírósága csütörtökön Dmitrij Gracsovot, [...] tovább »
Az EP támogatta a vonaton utazók jogainak bővítését
Brüsszel/Strasbourg - Az Európai Parlament képviselői strasbourgi plenáris ülésükön támogatták azt a [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. november 15.
Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Videó: Frontálisan összeütközött két busz Bajorországban, 40 sérült
Berlin - Frontálisan összeütközött két busz csütörtök délután a bajorországi Ammerndorf közelében, 40 [...] tovább »
Michelangelo két fennmaradt bronzszobrát sikerült azonosítani egy nemzetközi kutatócsoportnak
London - Michelangelo két fennmaradt bronzszobrát sikerült azonosítania egy nemzetközi kutatócsoportnak az [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Szijjártó: támogatni kell a nyugat-balkáni országokat a migráció megállításában
Belgrád/Pristina - Az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Európai Bizottság a migrációs folyamatokat támogatja, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A bennmaradásért harcolhat a magyar labdarúgó válogatott
Budapest - A csütörtöki, észtek elleni győzelem a harmadik vonalban tarthatja a magyar válogatottat. tovább »
A magasban sem fél
Nyíregyháza - A nyíregyházi lány másfél éve kezdte, mára világbajnok a sportágában. tovább »
Sényő: Korábban érkezik a Mikulás
Sényő - Sényőn ünnep lesz a Ferencváros érkezése, és az egész ország láthatja. tovább »
Lesz egy kis lámpaláza Tóvizi Petrának
Debrecen - A debreceni Tóvizi Petra – Kovács Annával egyetemben – ott lesz a franciaországi Eb-n. tovább »
Az ideiglenes után öt évre kapta meg a DFC Kft. a Diósgyőri stadiont
Miskolc - A jövőben is a DFC Kft. üzemelteti a Diósgyőri stadiont. tovább »
A vaspapucsosok viadalai
Nagyhalász - Három rangos nemzetközi versenynek és két hazai bajnoki futamnak volt remek házigazdája a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása