Frissítve:

Miniszteri biztossá nevezte ki Molnár Zoltánt az igazságügyi miniszter

Budapest, 2015. május 29., péntek (MTI) – Miniszteri biztossá nevezte ki Molnár Zoltánt május 30-i hatállyal Trócsányi László igazságügyi miniszter.

A pénteki Hivatalos Értesítőben megjelent utasítás egyebek között arról rendelkezik, hogy a miniszteri biztos – a tárca közigazgatási államtitkára – a bírósági végrehajtásról szóló törvénnyel összhangban részt vehet a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara közgyűlésén és a kamara más szerveinek ülésén, tájékoztatást kérhet a kamarai szervektől és azok tisztségviselőitől, megismerheti a kamara és szervei által kezelt valamennyi adatot, megtekintheti bármely iratukat, elrendelheti a kamara gazdálkodásának és informatikai rendszereinek vizsgálatát, rendkívüli közgyűlést hívhat össze. Emellett elrendelheti a végrehajtó összeférhetetlenségének ellenőrzését, és a kamara által lefolytatott ellenőrzés eredményétől függően az összeférhetetlenség fennállását jelenti a miniszternek.

Elrendelheti annak a szabálynak a betartatásának az ellenőrzését is, amely a többi között kimondja, hogy a végrehajtó az adós vagyonának részét közvetve sem szerezheti meg. Felügyeli a kamara ügyintézési és ügyviteli tevékenységét is.

A miniszteri biztos munkáját a közigazgatási államtitkári titkárság segíti.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 42. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők: tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 42. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 42. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
Október 23. – Latorcai: 61 éve a bátorság legyőzte a félelmet
Budapest - Hatvanegy évvel ezelőtt a bátorság legyőzte a félelmet, és összefogást szült - hangsúlyozta [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. október 21.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
MASZSZ: a V4-ek szakszervezetei a szociális Európa mellett foglaltak állást
Budapest - Két magyar konföderáció aláírta pénteken Varsóban a visegrádi országok szakszervezeti [...] tovább »
Halálos balesetet okozott, majd elhajtott a helyszínről – Szemtanúk jelentkezését várja a rendőrség
Miskolc - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a lakosság segítségét kérik egy Encs és Gibárt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – Góllövőlista – 2017/2018
Budapest - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája. tovább »
Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella – 2017/2018
Budapest - Folytatódik a Videoton és Ferencváros versenyfutása, mivel az éllovas és közvetlen üldözője is [...] tovább »
Labdarúgó NB I – A hosszabbításban lőtt góllal nyert a Diósgyőr
Debrecen/Miskolc - A hosszabbításban lőtt góllal 2-1-re nyert a Diósgyőr a Budapest Honvéd ellen az OTP Bank Liga [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Vasas-győzelem az újoncnál
Budapest - A Vasas jó hajrájának köszönhetően, 10-10 után a negyedik negyedben kétszer is betalálva nyert az [...] tovább »
Fatum-Nyíregyháza – Ez a meccs megért egy estet
Nyíregyháza - Száznegyvennégy perces, végsőkig kiélezett mérkőzésen maradt alul a Fatum a Vasassal szemben. tovább »
Férfi kézilabda NB I – Nem hibázott otthon a Balatonfüred
Budapest - A Balatonfüred a félidőben még hátrányban volt, végül két góllal győzött otthon a Vác ellen a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása