Frissítve:

Miniszterelnökség: tavasszal kezd működni az állami közműcég

Miniszterelnökség: tavasszal kezd működni az állami közműcég © Illusztráció: Harry Kerr/BIPs/Getty Images
Budapest, 2015. január 12., hétfő (MTI) – Tavasszal a lakossági földgázszolgáltatással megkezdi működését az állami közműcég, ezt követően pedig a társaság megjelenik az áram-, majd a távhő-szolgáltatói ágazatban is – közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel.

Közleményükben azt írták, visszautasítják az állami közműcég indulásának késlekedésével kapcsolatos, “félrevezető sajtóhíreket”.

A Lázár János vezette Miniszterelnökség hangsúlyozta: az állami közműszolgáltatás rendszerének megszervezése gőzerővel folyik.

“A korábbi bejelentéseknek megfelelően a nemzeti közműszolgáltatás rendszere a következő két-három évben elnyeri végső formáját és üzemméretét” – közölték.

A nemzeti közművállalat célja – mint fogalmaztak – az energia méltányos áron történő elérésének biztosítása, az ellátásbiztonság növelése egy üzletileg hosszú távon fenntartható állami szolgáltatói modell megvalósításával.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Gazdaság kategóriából
Az Európai Unió 250 millió eurót biztosít a Szajol és Debrecen közötti vasútvonal fejlesztésére
Brüsszel - Csaknem 250 millió euró (mintegy 78 milliárd forint) összegű finanszírozást biztosít az Európai [...] tovább »
Debrecen az ötödik legjobb szelektáló
Budapest - IKSZ: Újra elkészült a leghatékonyabban szelektáló városok listája, a cívisváros viszonylag jó helyen… tovább »
Milyen feltételekkel vehet igénybe lakhatási támogatást a munkavállaló?
Debrecen - Napjainkban kardinális kérdéssé vált a lakhatási támogatás, hiszen népszerű juttatási formáról [...] tovább »
A debreceni közgyűlés áprilisi üléséről jelentjük
Debrecen - Új szerződést kötne a polgármester a DVSC Futballszervező többségi tulajdonosával. tovább »
ÁSZ: szabálytalanságok a Magyar Államkincstárnál
Budapest - Nem biztosította az elszámoltathatóságot a Magyar Államkincstár (MÁK) vezetői irányítási rendszere [...] tovább »
Kísérleti programok indulnak okostelepülések kialakítására
Tata - Az év közepéig tíz kísérleti program indul digitális eljárásokkal támogatott okostelepülések [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kisvárda Master Good SE – Kulcsmeccs az előrelépéshez
Kisvárda - Ha hatodik akar lenni a Kisvárda, egy meglepetésgyőzelmre is szüksége lenne – akár vasárnap. tovább »
Hell 24. Miskolc Rallye – Ezeken a szakaszokon hajtanak a pilóták
Miskolc – A Hell 24. Miskolc Rallye-n zajló versenyek térképei itt is elérhetőek. tovább »
A Sényőé az Amatőr-kupa!
Sényő - Hátrányból fordított a Nagykanizsa elleni csütörtöki fináléban a szabolcsi éllovas. tovább »
Nyíregyházi Sportcentrum – Hosszabbításban kiharcolt sikerrel kezdtek
Nyíregyháza - A címvédő nyíregyháziak tavaly is a Vasas elleni győzelemmel indították a junior fiú [...] tovább »
Cselgáncs Eb – Pupp Réka ötödik
Budapest, Tel-Aviv - Az 52 kilogrammos Pupp Réka ötödik lett a tel-avivi cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki [...] tovább »
Hell 24. Miskolc Rallye – A verseny programja
Miskolc – Az előttünk álló hétvégén a Hell 24. Miskolc Rallye-val folytatódik az idei bajnokság. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása