Frissítve:

Milyen a jó napellenző?

Milyen a jó napellenző? Milyen a jó napellenző? - © Fotó: Getty Images
Debrecen – A teraszon kellemes fürdeni a napsugarakban, a nyári kánikulában azonban olykor túl sok már a jóból.

hiba beküldése

Ha terasz fölé napellenzőt szerelnek, akkor a jótékony árnyék védelmet nyújt a legforróbb órákban.

Az árnyat adó vászon elhelyezését a homlokzat adottságai határozzák meg. Legalább öt fok legyen a vászon dőlésszöge, azaz kifeszítés utáni lejtése.

A napellenzők választásakor másik fontos szempont a vászon. Időtálló, UV sugárzásnak ellenálló, erős műanyag szövetből készülnek, amelyet többszörösen letűzve varrnak meg. Anyaguk szennytaszító, algásodás gátolt- és vízlepergető hatású, sőt van olyan változatuk is, amelyik a Nap barnító hatású UV 1 sugarait átengedi, a káros UV 2 sugárzást pedig elnyeli. Mindegyikük színtartó, színválasztékuk óriási, élettartamuk pedig tíz-tizenkét év.

Domináns hatás

Kiválasztásakor a napellenzőnket a Nap felé fordítva is vizsgáljuk meg, hiszen így látjuk majd legtöbbször, ha majd az árnyékában sziesztázunk.

A színvariációk közül úgy válasszunk, hogy a vászon az épülettel harmonikus összhangban legyen, mivel kinyitva nagy felülete miatt elég domináns a hatása.

Mivel szennytaszító bevonatúak, tisztításuk erősebb vízsugárral könnyen megoldható, a lemosott vásznat pedig kifeszítve kell megszárítani.

A vásznak az erősebb széláramlatokra érzékenyek.

Akár 40 km/h-s szelet is elviselnek, ám ennél erősebb szélben mindenképpen be kell húzni, mert a szélrohamok komoly kárt okozhatnak a mozgató karokban.

HBN



További hírek a Életmód kategóriából
A Nébih kockázati tényezőnek tartja a fekete színű élelmiszereket
Budapest - A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) új élelmiszerbiztonsági kockázati tényezőként [...] tovább »
Háromdimenziós filmen követhető a füst útja a testben
Debrecen - Debrecenbe érkezett Magyarország legnagyobb humanitárius átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja, a [...] tovább »
Van valami gond az újrahasznosítással
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Jelenleg kevesebb mint 10 százalékát hasznosítjuk újra a keletkező [...] tovább »
Rózsaszín séta a mellrák ellen
Mátészalka - Október az emlőrák elleni küzdelem hónapja. Mátészalka Város Önkormányzata, a Szatmár Optikai [...] tovább »
Munkahelyi stressz a Science Café-ban
Debrecen - „Stressz és kiégés – Testi és lelki egészség a munka világában” címmel Kiss Tamás háziorvos, [...] tovább »
Romániában negyvenre emelkedett a nyugat-nílusi láz halálos áldozatainak száma
Bukarest - Romániában két emberéletet követelt az elmúlt héten a nyugat-nílusi láz, és ezzel idén már [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A nyolcszáz már most biztos Miskolcon
Miskolc - Szombaton és vasárnap még lehet rajtszámhoz jutni a Barátság Maratonra. tovább »
Fuss érte! – egy kondiparkért Miskolcon
Miskolc - A miskolci Csanyikban a követek adománygyűjtéséből épülhet közösségi sporttér. tovább »
Kikapott a MEAFC-Miskolc
Miskolc - Férfi röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntő. tovább »
“Mély gödörben vagyunk, de a fiúk itthon mindenre elszántak”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály, 11. fordulójának (kezdés: 14, ifi: 12) mérkőzéseit [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC Schaeffler vs. Eszterházy SC
Debrecen – A női kézilabda NB I. 2018/19-es szezonjának 6. fordulójában a DVSC Schaeffler az egri Eszterházy SC [...] tovább »
Vízilabda-fellegvár is lesz a nyíregyházi versenyuszoda
Nyíregyháza - Pénteken ünnepélyes keretek között elhelyezték a Nyíregyházi Bujtosi Uszoda alapkövét. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása