Frissítve:

Milliárdos közbeszerzéseket nyertek az adóparadicsomokban bejegyzett cseh cégek

Prága, 2013. október 11., péntek (MTI) – Csehországban legalább 153 milliárd korona (1772 milliárd forint) összértékű közbeszerzési pályázatot nyertek meg az utóbbi öt évben olyan cégek, amelyek az adóparadicsomokban vannak bejegyezve. További hatmilliárd koronát a Csehországba került európai uniós alapokból szereztek meg – állapította meg pénteken kiadott közös elemzésében a Transparency International és a prágai Bisnode tanácsadó cég.

hiba beküldése

Az elemzés szerint a közpénzekből az utóbbi öt év alatt legalább 200 milliárd korona került az ismeretlen tulajdonosú cégekhez. További 38,5 milliárd korona értékű közbeszerzési pályázatot anonim cégek nyertek meg, s ezek az európai alapokból is 8,7 milliárd koronához jutottak.

“A pályázatok 97 százalékát, tehát mintegy 152 milliárd koronát Hollandiában, Cipruson és Luxemburgban bejegyzett társaságok szerezték meg” – jelentette ki Michal Ricar, a Bisnode elemzője. Hozzátette: Csehország ezekben az esetekben több milliárd koronás adóbevételtől esett el.

Stanislav Beránek, a Transparency International elemzője azonban megjegyezte, hogy nem minden offshore céget kell azonnal törvénysértőnek minősíteni.

“Az adóparadicsom kifejezésnek a múltból kiindulva rossz a megítélése, s ez a negatív értékelés ma sajnos minden ilyen cégre kiterjed” – jegyezte meg.

Csehországban folyamatosan emelkedik azon cégek száma, amelyek tulajdonosa valamelyik adóparadicsomban van bejegyezve. Az idei első kilenc hónap alatt számuk 229-el 12 905-re emelkedett – áll a dokumentumban. Tulajdonosaik a csehországi cégek 3,6 százalékát ellenőrzik. Ugyanakkor a csehországi cégek alaptőkéjébe 411 milliárd koronát fektettek be, ami az összes alaptőke 17 százaléka.

– Kokes János, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
A Baltikum és Lengyelország köré épül az idei Európai Hidak fesztivál a Müpában
Budapest - A Baltikum és Lengyelország köré épül az idei Európai Hidak fesztivál, amelyen komoly- és [...] tovább »
Videó: Miért gondolta bárki is, hogy ennek jó vége lesz?
Nuncsakus szerencsétlenkedés, rövid életű drón és egy rettenetesen félrement kötélhúzás: a hét topfailjeit [...] tovább »
Külföldi sajtó Magyarországról – Német hírportál a magyar-német kapcsolatokról
Berlin - A Spiegel Online független német hírportál a magyar és a német kormány kapcsolatának alakulásáról [...] tovább »
9 sztár, akinek cseppet sem átlagosak a szülei
A szüleid még akkor is nagy hatással vannak az életedre és a személyiségedre, ha egyébként nem állsz túl [...] tovább »
Megtalálták a világegyetem hagyományos anyagának eddig hiányzó részét
Boulder - Egy nemzetközi kutatócsoport megtalálta az univerzum rejtőzködő hagyományos anyagának eddig hiányzó [...] tovább »
Olasz-holland duó veszi át a Berlinale vezetését
Berlin - Egy olasz és egy holland filmes szakember, Carlo Chatrian és Mariette Rissenbeek veszi át a Berlini [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vb-2018 – Góllövőlista
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság góllövőlistája. tovább »
Vb-2018 – F csoport: eredmény, állás, további program
Budapest - Az oroszországi labdarúgó-világbajnokság F csoportjának szombati, 2. fordulós eredményei. tovább »
Vb-2018 – Drámai mérkőzésen nyert a címvédő német válogatott
Szocsi - A címvédő Németország drámai küzdelemben, Toni Kroos 95. percben lőtt szabadrúgásgóljával 2-1-re [...] tovább »
Vb-2018 – Mexikó másodszor is nyert
Rosztov - Mexikó 2-1-re legyőzte a Koreai Köztársaságot szombaton az oroszországi labdarúgó-világbajnokság F [...] tovább »
Az én világbajnokságom: Nehéz megmondani, ki lesz a befutó a vébén
Miskolc - A világjáró kerékpáros, Novák Ferenc már a kieséses szakaszt várja igazán. tovább »
Öttusa vk-döntő – Regős Gergely kilencedik
Budapest, Asztana - Regős Gergely a kilencedik helyen végzett az öttusázók világkupa-sorozatának döntőjében, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása