A nő állítása szerint a 15 hónapig tartó szex nélküli házasság “érzelmileg és mentálisan is tönkretette”.
Az Egyesült Arab Emírségekben élő gazdag üzletembertől 45 millió dirham (2,2 milliárd forint) nagyságú kártérítést követel a meg nem nevezett nő, amiért férje nem teljesített megfelelően az hitvesi ágyban – jelentette a Gulf News című helyi lap. A Dubaiban ülésező bírósághoz benyújtott iratok szerint a nőnek érzelmi és mentális szenvedést okozott férje, akiről a házasságkötés után több hónappal tudta meg, hogy merevedési zavaroktól szenved.
A nő 2008-ban ment hozzá az üzletemberhez, aki házasságuk első négy hónapjában egyszer sem feküdt le vele. Amikor először közeledett hozzá, “embertelenül és helytelenül” bánt vele – közölte a nő. A volt feleség elmondása szerint emiatt “mentálisan és érzelmileg is szenvedett”, valamint elvesztette minden reményét, hogy anya lehessen – írta az emírségekbeli újság.
A bírósághoz benyújtott iratok szerint a házaspár 15 hónapnyi együttlét után vált el. A nő nem helyi állampolgár, de azt nem közölte a lap, hogy milyen nemzetiségű.
- Független Hírügynökség -