Frissítve:

Mikrovállalkozások is igényelhetik a nulla százalékos K+F+I hitelt

Budapest – Az eddiginél is kedvezőbb feltételekkel igényelhető szerdától a kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenység ösztönzését szolgáló nulla százalékos kamatozású beruházási hitel, immár a mikrovállalkozások is kérhetik azt – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-vel.

hiba beküldése

A közlemény szerint az MFB Pontokon elérhető európai uniós forrású “Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása hitelprogram” feltételeit azért módosította a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és az MFB, hogy szélesítse azon vállalkozások körét, amelyek élhetnek a kedvező hitel lehetőségével.

E célt szolgálja az a könnyítés is, hogy a kölcsön összegének minimálisan felvehető összege 100 millió forintról 5 millió forintra csökken.

A közlemény idézi Rákossy Balázst, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkárát, aki a több mint 40 milliárd forint keretösszegű programról elmondta: folyamatosan figyelik a vállalkozásoktól érkező visszajelzéseket, ennek köszönhető ez a módosítás is, amely a vállalkozások valós igényeit veszi figyelembe.

A módosítással a hitel az innovációs láncnak a piachoz legközelebbi részét finanszírozhatja, amikor a K+F+I tevékenység már üzletileg kezelhető kockázatot hordoz. Már tervezhető a kifejlesztett termék, szolgáltatás, eljárás előállításához, gyártásához szükséges, a vállalkozás számára technológiai előrelépést biztosító eszközök, infrastruktúra beszerzése – tette hozzá.

A közlemény emlékeztet: országosan 642 MFB Ponton igényelhetők az uniós forrású hitelek, illetve előzetes online hitelbírálati kérdőív is kitölthető az mfb.hu weboldalon, ahol minden szükséges információ elérhető az MFB Pontokról és az európai uniós hitel- és kombinált hitelprogramokról.

Az új termékdokumentációk, valamint a módosításokat tartalmazó teljes lista ezen a linken érhetők el.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Kevesebben tartoznak tartósan az adóhatóságnak
Budapest - Továbbra is sok tartós adósa van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), de a harmadik negyedévben [...] tovább »
Turizmus Summit 2018 – Orbán: a turizmus az egyik legsikeresebb ágazat, mert az ország biztonságos
Budapest - Magyarországon a turizmus az egyik legsikeresebb nemzetgazdasági ágazat, mert az ország az egyik [...] tovább »
Magyar egészségügyi startup cégek mutatkoztak be Berlinben
Berlin - Digitális egészségügyi újításokkal foglalkozó feltörekvő magyar informatikai vállalkozások - [...] tovább »
PM: az Ifjúsági garancia program kedvező a fiataloknak
Budapest - Az Ifjúsági garancia programban lévő képzési lehetőségek kedvezőek a fiatalok számára, segíti [...] tovább »
Kihirdették a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetéséről szóló jogszabályt
Budapest - Megjelent a Magyar Közlönyben az a kedden elfogadott törvénymódosítás, amelynek értelmében kivezetik [...] tovább »
Bankszövetség: a lakástakarék helyett minél hamarabb új konstrukciót kel kialakítani
Budapest - A Magyar Bankszövetség arra kéri a kormányt, hogy a most megszüntetett lakástakarék, mint [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
U21-es Eb-selejtező – A csoport negyedik helyén zártak a magyarok
Budapest, Felcsút - A magyar U21-es labdarúgó-válogatott 2-1-re kikapott Törökországtól az Európa-bajnoki [...] tovább »
Gyerekekkel tölti fel a déli kanyart a Juventus
Budapest, Torino - A fanatikus szurkolócsoportok tagjai helyett gyerekekkel tölti fel az Allianz Stadion déli [...] tovább »
Megyei női focibajnokság
Miskolc - Megyei női csökkentett pályaméretű (kispályás) labdarúgó bajnokság, az 5. forduló eredményei: tovább »
EPAS-értekezlet – Szabó Tünde a gyermekjogok védelméért emelt szót
Budapest, Tbiliszi - Jogaik gyakorlása szempontjából az egyik leginkább támogatásra szoruló csoport a gyermekeké [...] tovább »
Az U21-esek sikere a röpis derbin
Miskolc - A női röplabda NB II Keleti csoportjának 3. fordulója keretében, vasárnap Miskolcon, a Földes Ferenc [...] tovább »
Női röplabda Közép-európai Liga – Sima meccsen nyert a Békéscsaba
Budapest, Békéscsaba - A címvédő Békéscsaba házigazdaként 3-0-ra legyőzte a Slávia EU Bratislava csapatát a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása