Frissítve:

Miklós Edit ismét sítörténelmet írt

Miklós Edit Miklós Edit - © Fotó: skihungary.hu
12. lett lesiklásban, és ezzel a magyar sísport legjobb eredményét érte el a Világkupa sorozat hétvégi állomásán, Val-d’Isère-ben.

hiba beküldése

Minden idők legjobb magyar eredményét produkálta Miklós Edit a világkupák történetében. A 48.-ként rajtoló versenyzőnk már a pálya első felében a 20. helyen állt, és folyamatosan javított eredményén, végül 12. helyen haladt át a célon. Helyezése 22 világkupa pontot ért. Edit megelőzte többek között Lara Gutot és Julia Mancusót is.

“Sikerült összehoznom egy remek menetet! A síléc is jól csúszott, köszönet edzőmnek, Stark Marcinak. Egész futam alatt nagyon hallgatott rám a lécem, és úgy kanyarodott, ahogy én akartam. Már az utolsó edzésen éreztem, hogy jól mentek az ívek a meredeken, igaz, nagyon sok volt az időhátrányom, de az érzés azért megvolt, és ez számított. A mai napon sikerült azt hoznom magamból, mint edzéseken. Sokat fejlődött a technikám a nyár alatt, de ezt nem olyan könnyű a versenyen is megvalósítani. Most összejött, és remélem, ezzel az érzéssel fogom tudni folytatni jövőre is. Nagyon örülök az eredménynek, de főleg annak, hogy sikerült az utolsó edzéshez képest 5 másodpercet javítanom. Most már nemcsak gondolom, látom is, hogy meglehet csinálni, vagyis a legjobbak között lenni! Persze ehhez mindennek stimmelnie kell” – nyilatkozta Miklós Edit a futam után.

Edit számára néhány nap szünet következik, családjával tölti a karácsonyt Csíkszeredában, majd Szilveszter előtt visszatér Ausztriába, és készül a következő Világkupa versenyre.

“Addig is megőrzöm ezt az érzést a lábaimban!” – tette hozzá Edit.

A Val-d’Isère-ben rendezett lesikló szám győztese a svájci Marianne Kaufmann-Abderhalden lett, második a szlovén Tina Maze, míg harmadik helyen az osztrák Cornelia Hütter végzett.

– Síszövetség ‎-

Címkék: , ,


További hírek a Sport kategóriából
“Sajnos megint elpártolt tőlünk a szerencse”
Szabolcs-Szatmár Bereg - Megyei II. osztály: Nyírerdő-csoport. tovább »
“Ami könnyű lehetne, megnehezítjük, ami alapól nehéz, még nehezebbé tesszük”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Labdarúgás: Megyei II. osztály, Pannónia Zrt. csoport. tovább »
“Olyan nehéz volt, mint egy skóttól borravalót kicsikarni”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Megyei II. osztály: Kelet-Magyarország-csoport. tovább »
Kiütéses vereséget szenvedett a Kisvárda
Kisvárda - Szombaton a Bajnokok Ligája döntős Győr vendége volt a Kisvárda NB I.-es csapata. A rengeteg hibával [...] tovább »
“Remélem, hogy minél hamarabb kilábalunk ebből a gödörből”
Hajdú-Bihar - Íme, itt vannak a megye II felsőági bajnokság 4. fordulójának szombati mérkőzései. A Nagyrábé [...] tovább »
“Minden hatodik meccsbe egy döntetlen belefér”
Hajdú-Bihar - Íme, itt vannak a megye II alsóági bajnokság 4. fordulójának eredményei. A Görbeháza edzőjét [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“A hét közben befektetett munkának hét végén kamatozni kellene”
Hajdú-Bihar - Öt mérkőzést játszottak szombaton a megyei első osztályban. Mutatjuk az eredményeket, valamint az [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása