Frissítve:

Miért nem lehet informatikus?

Akiknek nem sikerült a felvételi, azok most készülnek a pótfelvételire. Így tett egyik olvasónk is, aki a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai karának mérnök informatikus szakát nézte ki.

A egyetem honlapján meg volt hirdetve ez a szak, ezért elment a dékáni hivatalba, hogy kikérje a pótfelvételihez szükséges űrlapot. Ott azonban azt az információt kapta, hogy erre a szakra nem lehet pótfelvételizni.
Miért? Szűcs István, a Miskolci Egyetem rektorhelyettese elmondta: ilyen előfordulhat, hiszen a szaktárcánál jelenleg is tart az adatok feldolgozása. Ezért időközben kiderülhet, hogy egy adott szakra az országos irányszám betelt, így azt törlik a pótfelvételi listáról, más szakokra azonban felvételt hirdetnek – tette hozzá. Éppen ezért – tanácsolja a rektorhelyettes – a dékáni hivatalokban érdeklődjenek a diákok.

hiba beküldése



További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából
DiákÉSZ: átlagosan már 10 százalékkal emelkedtek a diák órabérek az idén
Budapest - Az idén átlagosan 10 százalékkal nőttek a diák órabérek az év elejéhez képest a munkaerő-piaci [...] tovább »
ITM: magyar cégek külföldi piacszerzését is segíti a klímafinanszírozás
Budapest - Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egyedi támogatási lehetőséget biztosít a [...] tovább »
A lepárlóberendezések kétharmadát nem használják a magánfőzők
Budapest - A magánfőzők által bejelentett lepárlóberendezéseknek csak harmada van használatban a Nemzeti Adó- [...] tovább »
Február végén kerül a mozikba a Piedone nyomában című portréfilm
Budapest - Február 28-tól lesz látható országszerte több moziban a Piedone nyomában című portréfilm [...] tovább »
Nagy István: precíziós gazdaság nélkül nem lesz megújuló magyar mezőgazdaság
Budapest - Precíziós gazdaság nélkül nem lesz megújuló magyar mezőgazdaság, az agrárdigitalizáció [...] tovább »
Hátrányos helyzetből is ki lehet hozni a legjobbat Miskolcon
Miskolc - Ádám és Renáta hátrányos helyzetből indultak. Ezután ők segítenek hasonló sorsú diákoknak. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Vecsésen lesz az idei első közös amatőr és profi bokszgála
Budapest/Vecsés - Idén tíz különleges ökölvívógálát rendez a Feja Box Promotion, melynek eseményein [...] tovább »
Különdíj a Márkus családnak
Tiszaújváros - Az elismerést ugyan ők kapták, de ebben nagyon sok ember munkája benne van. tovább »
A férfi asztalitenisz NB II-es csapatainak az erdeményei
Miskolc - A férfi asztalitenisz NB II., Észak-keleti csoport, 12. fordulójába győzött a Diósgyőri VTK II. és a [...] tovább »
Letette esküjét a téli Universiadéra utazó magyar csapat
Budapest - Letette esküjét a Krasznojarszkban március elején sorra kerülő 29. téli Universiadén szereplő 40 [...] tovább »
Videó: Mesteri cselsorozat után látványos kulcspassz Balogh Norberttől
Ciprus - Csereként lépett pályára az egykori Loki-játékos a ciprusi bajnokság hétvégi fordulójában, így [...] tovább »
Diplomás mosogató
Budapest - Dr. Puskás Lajos neve fémesen cseng a labdarúgás és a vendéglátás berkeiben. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása