Frissítve:

MFB: javultak a vállalati várakozások

Budapest, 2013. május 7., kedd (MTI) – Két év után ismét meghaladja az 50 pontot az MFB-Indikátor értéke – 52,7 pontra emelkedett a 2012 őszi 47 pontról -, a pozitív fordulat hátterében az ugrásszerűen emelkedő beruházási kedv áll a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 2013. tavaszi vállalati felmérése szerint.

hiba beküldése

A fejlesztési bank honlapján közzétett elemzésből kiderül, hogy rekordszintre emelkedett a fejlesztéseket tervező cégek aránya – 50 százalék biztosan tervez fejlesztéseket a következő egy évben -, ugyanakkor még soha nem volt ilyen alacsony az ezt határozottan elvető vállalkozások hányada. A kapacitásfelesleggel küzdő cégek aránya 50 százalék alá süllyedt.

Az elmúlt egy évben a makrogazdasági feltételek romlását tapasztaló cégek aránya kétéves mélypontra süllyedt, de még mindig meghaladja az 50 százalékot. A cégek várakozásai szerint a magyar gazdaság 2013 tavaszán még recesszióban maradhat, de a visszaesés üteme lassulhat. A cégek 4,9 százalékos ütemű áremelkedéssel számolnak a következő egy év során.

A belföldi kereslet elmozdulni látszik az eddigi holtpontról, és a munkaerőköltség alakulását is a korábbinál sokkal kedvezőbbnek ítélték meg a vállalkozások. A vállalatok relatív többségének (44,8 százalék) csökkent az üzemi eredménye az elmúlt 12 hónapban, és a következő egy év viszonylatában is több mint harmaduk visszaeséssel számol.

A következő 12 hónapban a belföldi értékesítés bővülését váró cégek aránya a felmérés készítése óta először haladta meg a csökkenéssel számolókét. Elsősorban a mezőgazdaságban, az ipari ágazatok többségében, valamint a tercier szektor néhány területén (például infokommunikáció, turizmus) várható a hazai eladások növekedése a következő egy évben. Az export következő 12 hónapos alakulásával kapcsolatban elsősorban az EU-n kívüli piacokon aktív vállalatok bizakodóak.

A vállalkozói szektor finanszírozási helyzetében egyelőre nem következett be kedvező fordulat (továbbra is majdnem minden harmadik cég szorul működési költségeinek fedezéséhez is külső forrásra), valamint a külső források bevonásával kapcsolatban még mindig kivárás, óvatosság jellemzi a vállalatokat. Kedvező ugyanakkor, hogy a 2012 nyara óta tartó kamatcsökkentési ciklus vállalati hitelkamatlábakba való átgyűrűzését a cégek válaszai is visszaigazolták, a kamatok alakulásának megítélése a legnagyobb mértékben javult a feltételek közül mind a tavaly őszi, mind a 2012. tavaszi felméréshez képest. A bankok hitelnyújtási hajlandóságában is javulást tapasztalnak a cégek.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Opten: csökkent a borászatok száma, ám árbevételük nőtt
Budapest - Az elmúlt három évben folyamatosan csökken a szőlőbor készíttetéssel foglalkozó magyar cégek [...] tovább »
Brexit – Corbyn: “nemzeti katasztrófa” lenne a megállapodás nélküli kilépés
London - A brit Munkáspárt vezetője szerint "nemzeti katasztrófával" érne fel, ha Nagy-Britannia megállapodás [...] tovább »
EOS: a számlák 77 százalékát fizetik a magyarok időben
Budapest - A számlák 77 százalékát fizetik időben a magyarországi ügyfelek, 19 százalékát késve rendezik, 4 [...] tovább »
Szeged nyerte el az Európai Bizottság közlekedésfejlesztési díját
Szeged - Szeged nyerte el idén az Európai Bizottság egyik, a fenntartható városi közlekedés fejlesztéséért [...] tovább »
Türkmenisztánban januártól a lakosságnak fizetnie kell a gázért és az áramért
Budapest - A türkmén kormány úgy döntött, hogy a közép-ázsiai országban januártól a lakosságnak fizetnie [...] tovább »
Járóka Lívia: 120 millió európai szegény vár gazdasági integrációra
Brüsszel - Európában 120 millió szegény vár gazdasági integrációra, ezért az új Európai Romastratégiának a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Davis Kupa – Magyarország a németekkel játszhat jövőre a világcsoport selejtezőjében
Budapest - Magyarország jövőre Németországgal mérkőzik meg a világcsoport selejtezőjében a teniszezők Davis [...] tovább »
Két hét alatt négymeccses sorozatot kezd a KBSC
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 9. fordulójában Budafokra utazik szerdán a Kazincbarcikai SC. tovább »
Négy új elnökségi tagot választott a tenisz szövetség
Budapest - A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) szerdai rendkívüli közgyűlésén négy új elnökségi tagot választottak. tovább »
Béres Roland edzőként tért vissza a Macikhoz
Miskolc - Béres Roland, a Macik egykori kedvence edzőként tért vissza hajdani sikerei színhelyére. tovább »
Futballistamezre cserélik majd a talárt és a reverendát
Nyíregyháza - Tisztelettel és szeretettel fogadják őket, komolyan veszik a mérkőzést, de nem a győzelem a [...] tovább »
Birkózó-vb – Lehet még önkéntesnek jelentkezni
Budapest - Továbbra is lehet még önkéntesnek jelentkezni az októberi budapesti birkózó-világbajnokságra. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása