Frissítve:

Mészöly Kálmán szerint magyar szövetségi kapitányra van szükség

Budapest, 2013. október 29., kedd (MTI) – Mészöly Kálmán, 61-szeres válogatott labdarúgó és korábbi szövetségi kapitány szerint magyar szakembernek kell irányítania a nemzeti csapatot.

hiba beküldése

“Az én elképzeléseim szerint kizárólag magyar lehet a szövetségi kapitány. Akadnak felkészült szakembereink, nem kellene megint nagy pénzekért külföldi edzőt idehozni” – mondta a 72 éves Mészöly a szegedma.hu-nak adott interjúban. A játékosként két világbajnokságon szerepelt tréner szerint az, ami a görögöknél működött Otto Rehhagel szerződtetésével, az itthon nem életképes. “Magyarországon egy magyar edzőnek kell elmondania a válogatott játékosainak, hogy mit kell csinálni a pályán” – tette hozzá.

Mészöly kitért Szalai Ádám nagy port kavart nyilatkozatára is, a Schalke 04 támadója még az Andorra elleni utolsó világbajnoki selejtezőt megelőzően beszélt hosszabban a magyar futball problémáiról.

“Egyrészt azt mondom, ami a magyar labdarúgó-válogatottal történt Bukarestben, majd Amszterdamban, valóban nem könnyen felejthető. Sem a játékosoknak, sem senkinek, aki bármilyen formában foglalkozik a honi futballal. Másrészt Szalai Ádám azzal, amit kifejtett, saját magáról állított ki egy bizonyítványt. Hogy őszinte legyek, nem is értem, hogyan játszhatott közvetlenül a nyilatkozata után válogatott mérkőzést. Ettől függetlenül nem szeretném értékelni az általa elmondottakat” – nyilatkozta a játékosként Szőke Sziklának nevezett Mészöly.

Mészöly Kálmán hozzátette: jó dolognak tartja az őszinteséget, ugyanakkor szerinte mindenkinek magából kellene kiindulnia, ezért el kell felejteni az egymásra mutogatást, és inkább összefogva, közös munkával kellene dolgozni a magyar futballért.

“A negatívumokat félre kell tenni, tekintsünk bizakodva a jövőbe. Én ezt tudom csak ajánlani. Nem vagyok már fiatal ebben a tekintetben, megvan a tapasztalatom, és azt mondom, hogy a sárdobálás soha nem vezetett még semmire” – mondta Mészöly.

Mészöly Kálmán először 1980 és 1983 között volt szövetségi kapitány, irányításával a gárda kijutott az 1982-es spanyolországi világbajnokságra. Ezt követően 1990 és 1991, majd 1994 és 1995 között is vezette a nemzeti csapatot.

– MTI – 



További hírek a Sport kategóriából
Torna Eb – Kihirdették a férfiak keretét
Budapest - Vecsernyés Dávid, Babos Ádám, Boncsér Krisztián, Ryan Sheppard és Kiss Balázs alkotja a férfi [...] tovább »
Európa Liga – Litván vagy liechtensteini ellenfelet kaphat az Újpest
Budapest/Nyon - Litván vagy liechtensteini ellenfelet kaphat az Újpest FC a labdarúgó Európa Liga-selejtező [...] tovább »
Szpari – A gólszerzés már jól megy
Nyíregyháza - A Nyíregyháza Spartacus két 3–0-s győzelemmel zárta a felkészülési meccsek sorát. tovább »
Kisvárda Master Good – Négyszer is büntette a bajnok az újonc hibáit
Kisvárda - Vári Barnabás korai kiállítása rányomta a bélyegét a szabolcsi csapat első élvonalbeli meccsére. tovább »
Vízilabda Eb – A kapitány szerint jókor jön a szerbek elleni csata
Barcelona - Märcz Tamás szerint a jövő szempontjából jókor találkozik a magyar férfi vízilabda-válogatott a [...] tovább »
A sportág őshazájában is remekül ütött Bálint
Nyíregyháza - A nyíregyházi golfozó a tizenharmadik helyen zárt és a kontinensbajnokságon folytatja. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nem lepte meg a Lokit a Puskás a játékával
Debrecen - A fiatal Kusnyír Erik szerint ha hatékonyabban használják ki a helyzeteiket, minden rendben lesz. tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása