Frissítve:

Merkel Budapesten – Együtt: ne csak három napig legyen európai Orbán Viktor!

Budapest, 2015. február 1., vasárnap (MTI) – Az Együtt felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy ne csak három napig, Angela Merkel német kancellár hétfői látogatásához időzítve képviselje az európai értékeket, hanem teljes kormányzásában álljon ki ezek mellett.

Erről Szelényi Zsuzsanna, az ellenzéki párt független országgyűlési képviselője és Hajdu Nóra, az Együtt elnökségi tagja beszélt újságíróknak vasárnap, Budapesten.

Szelényi Zsuzsanna megfogalmazása szerint a kabinet álságosan készül a német politikus látogatására, a kormányfő ugyanis “három napig európainak mutatja magát”. Erre utal szerinte a bank- és a reklámadó mérséklésére vonatkozó felvetés, valamint a “civilek vegzálásának” bírósági elítélése.

Kiemelte, azt szeretnék, hogy “Orbán Viktor egész évben legyen európai”, amihez szerinte a miniszterelnöknek egyebek mellett állást kellene foglalnia a kormányát érintő korrupciós vádakban, valamint le kellene állítani a paksi atomerőmű bővítését.

Hajdu Nóra aláhúzta, a Magyarország és Németország közötti konfliktusok létét jól jelzi, hogy Angela Merkel, aki hosszú ideje nem járt Budapesten, mindösszesen öt órát tölt majd a magyar fővárosban, a német köztársasági elnök pedig megválasztása óta nem látogatott el Magyarországra, noha a legtöbb régiós országban már járt.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Tíz hónap vágányzár jön a miskolci vasútvonalon
Miskolc - Februártól vonatpótló buszok járnak az intercityk helyett Pécel és Aszód között. tovább »
Egy ember meghalt egy hajdúsámsoni tűzben
Budapest - Leégett egy faház a Hajdúsámsonhoz tartozó Sámsonkertben, a Számadó utcában kedden késő éjszaka, [...] tovább »
Varga: jó az együttműködés a gazdaságirányítás és a bankszektor között
Budapest - Varga Mihály a gazdaságirányítás és a bankszektor közötti jó együttműködést és ennek [...] tovább »
Halálra gázoltak egy gyalogost Cinkotán
Budapest - Egy autó elgázolt egy gyalogost kedd este Budapest XVI. kerületében, a Szabadföldi úton, a nő a [...] tovább »
Dávid a jeges északra menne, szavazz, hogy sikerüljön!
Budapest - Élete egyik legnagyobb kihívására készül a budapesti Varga Dávid, ám, hogy mindez megvalósuljon, [...] tovább »
A KENÓ nyerőszámai
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a december 11-i KENÓ-játékban a következő számokat [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Női kézilabda Eb – Szoros román győzelem a spanyolok ellen
Nancy - A román női kézilabda-válogatott 27-25-re legyőzte Spanyolország csapatát a franciaországi [...] tovább »
A legjobb hazai öttusázókat jutalmazták
Budapest - Kovács Sarolta és Marosi Ádám vehette át az év felnőtt versenyzőjének járó díjat a Magyar Öttusa [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Cegléd sem tudta megállítani a Szegedet
Szeged - Az éllovas MOL-PICK Szeged könnyedén, 16 góllal verte a Ceglédet a férfi kézilabda NB I keddi [...] tovább »
Nem volt biztos, hogy elindul Kapás Boglárka
Miskolc - Kedden kezdődik meg a kínai Hangcsouban az idei rövidpályás úszó-világbajnokság. tovább »
Kazincbarcikai VSE az oroszlányi súlyemelő bajnokságon
Oroszlány - Oroszlányban rendezték meg a hét végén az idei csapatbajnoki döntőt, amelyen megyénkből a [...] tovább »
Utolsó helyen a Miskolci VSC-MVSI
Miskolc - Női röplabda NB II keleti csoport, 11. fordulójának eredménye: tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása