Frissítve:

Méhkaland az eperfán

A szerző A szerző
Aligha akad ember, akinek gyermekkorában vagy felnőttként ne lett volna méh- vagy darázskalandja. Olvasni még nem tudtam, de fára mászni már igen.
Györke László jegyzete

hiba beküldése

Különösen az eperfát kedveltem. Szívesen emlékszem vissza azokra a nyarakra, amikor apai nagynénémhez vittek falura, mert háza udvarán három hatalmas eperfa is volt. Mind másfajta: fehér, rózsaszín, meg fekete. A fehér eper volt a kedvencem, mert az nagyobbra nőtt mint a többi, és ha megérett, olyan édes volt, mint a méz.

Ami lepotyogott, már túlérett, felét megették a méhek, meg aztán a kacsa ügyesebb volt. Ha jó epret akartam enni, fel kellett mászni a fára.

Elhelyezkedtem kényelmesen, és zabáltam, zabáltam. Hanem egyszer éles fájdalom hasított a nyelvem tövébe. Az eperrel együtt bekaptam egy méhecskét is. De lehet, hogy darázs volt. Volt nagy ordítás, majdnem leestem az eperfáról. Jött Ilon néném, elsápadt, aztán kimosta a számat, megnézte, nincs-e benne a fullánk. Csak arra emlékszem, hogy elkezdett dagadni a szám, a fejem, amikor belenéztem a tükörbe, nem ismertem magamra.

Még egy gyermekkori emlék. A Tisza-parton gyakran fociztunk a réten vagy a legelőn, természetessen mezítláb. Az is természetes volt, hogy megcsípte talpunkat a darázs. Vagy méh. Rá se ránts, mondtuk, fuss, tovább, ne hagyd megdagadni! Néhány perc múlva már el is felejtettük.

Hanem amikor már a betűket is ismertem, megrökönyödve olvastam Jókainál, hogy Lóránd bátya, a Mire megvénülünk hőse egy méhcsípésbe „képes” volt belehalni. Hitetlenkedtünk is bátyámmal, hogy lehet az. Hát bizony, lehet…

Olvassák Györke László blogját is, Tisza1 néven.

Kapcsolódó cikk:

 - Györke László –



További hírek a SZON - Jegyzet kategóriából
Mindennapi irgalmaink
A Gyergyóalfalui Keresztaljával Csíksomlyóra zarándokolni életem egyik legszebb, legmeghatározóbb élménye. Sok [...] tovább »
Húsvét öröme
Nagyszombat van: sokan nekifogtak, vagy már végeztek is a hímes tojások festésével, a házat körbelengi a [...] tovább »
Szimbólum újratöltve
A reformkori – korántsem előzmények nélküli – március 15-tel induló 1848–49-es forradalom és [...] tovább »
Nem engedni ama ’48-ból
Ha valaki harcba indul, akkor bizton számolhat ­barátokkal és ellenségekkel is, hisz nem létezik oly ­kegyelmi [...] tovább »
Frankenstein
Időelfecsérelő kézikészüléknek is szoktam nevezni (nem egészen ezt a kifejezést használva…) az okostelefont, [...] tovább »
Ez a múlt temetetlen
Ezt megúszták… Megúszták? Megúszhatták…?! S kik is..? Hisz oly sikeres volt a rafinált, fondorlatos csönd, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kimagasló országos sporteredmények Mátészalkáról
Mátészalka - A Magyar Professzionális Erőemelő Liga országos bajnokságon (2018. 05. 11-13, Füzesgyarmat) a [...] tovább »
Másodszor lesz erdei LEO-futás
Nyíregyháza - Tavaly hagyományteremtő céllal rendezte meg a Nyíregyházi LEO Klub a jótékonysági futást. tovább »
Fotók: BMX verseny Nyíregyházán
Nyíregyháza - Nyíregyházi Extrém BMX Egyesület szervezésében rendezték meg az I. Nyíregyházi BMX Contest [...] tovább »
Battai-arany és -bronz az előválogatókról
Debrecen - Battai Sugár Katinka a TFSE vívónője őrzi jó formáját, amit ezúttal egy kadet arany- és egy junior [...] tovább »
Kick-box vk – Tíz magyar arany Budapesten
Budapest - A hazai felnőtt versenyzők tíz aranyérmet gyűjtöttek a 24. Magyar Kick-box Világkupán, melyet [...] tovább »
KVTSE: Harmadszor, de először otthon
Kazincbarcika - Az NB I Keleti csoportjának küzdelmeit a KVTSE nyerte. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása