Frissítve:

Megyénkről Budapesten

Zsoldos Barna stúdióvezető Zsoldos Barna stúdióvezető
A Nyíregyházi Rádió szignáljával kezdődött Budapesten pénteken este a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Baráti Társaság június havi összejövetele.

hiba beküldése

Amikor a meghívást tervbe vették, még nem tudták, hogy búcsúfellépés lesz a rendezvény, mert megszűnik a Nyíregyházi Stúdió. Többeknek meglepetést jelentett a Magyar Rádió döntése.

Zsoldos Barna stúdióvezető visszaemlékezett a Nyíregyházi Rádió több, mint fél évszázadára, amelynek a megyei Baráti Társaság most Budapesten élő tagjai közül többen voltak vendégei, riportalanyai, tudósítói. Ott volt ugyanis Tisza László egykori megyei tanácselnök, Pucsok József professzor (a Társaság elnöke), Horváth István színművész, Czine Mihályné, Bányai Erzsi (a neves atléta), és mások. Balogh Elemér Münchenből érkezett a találkozóra.

A stúdióvezető mellett Láczay Magdolna főiskolai kari főigazgató megyénk egykori híres személyiségeiről, eseményeiről beszélt, felelevenítve az a 18 évet, amíg ő szerkesztette a Rádió évforduló-naptárát. Hamar Péter a napokban megjelent „Móricz Zsigmond utolsó szerelme” című új könyvének kulisszatitkairól szólt. Kiss B. Zoltán vásárosnaményi vállalkozó a beregi vállalkozói lét nehézségeit ecsetelte, egyben meghívta a Baráti Társaság tagjait egy őszi beregi kirándulásra.

Érdekes volt Pásztor Zoltán rádiós szerkesztő vallomása. Neki „csak” szülei szabolcsiak – édesapja székelyi, édesanyja szakolyi; a fővárosban ismerkedtek össze, fiúk már Pesten született –, mégis ezer szál köti a megyéhez, a székelyi nyarakhoz, a megyei rádiós kalandozásokhoz, amelynek eredménye sok-sok szabolcsi, szatmári, beregi rádióműsor a Kossuthon, a Petőfin.

Stílszerű ajándékkal kedvesedett a stúdióvezető a megyénkből elszármazottaknak: 18 hangfelvétel egy CD-lemezen, a megszólalók híres szabolcsiak, köztük Móricz Zsigmond, Ratkó József, Westsik Vilmos.

– Marik Sándor –



További hírek a Szabolcs-Szatmár-Bereg kategóriából
Újabb forrás a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer finanszírozására
Budapest - A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer finanszírozására 5 milliárd forintot [...] tovább »
Műalkotást venni ne féljetek!
Budapest - A szakember szerint bátorítani kell az embereket, hogy látogassák a művészeti galériákat. tovább »
Rászoruló hallgatók pályáját egyengetik
Nyíregyháza - A Rászoruló Hallgatókért Közalapítvány 41 hallgató részére ítélt meg támogatást a [...] tovább »
Videó: Máris nagyon hosszú a kolobusz farka
Nyíregyháza - Zászlósfarkú gereza született a Nyíregyházi Állatparkban. tovább »
A kormány 10 milliárd forintot szán az autóbuszos személyszállítás finanszírozására
Budapest - A kormány megbízta a pénzügyminisztert, hogy az innovációért és technológiáért felelős miniszter [...] tovább »
A fényeslitkei mentor
Fényeslitke - ByeAlex öt éve az ismeretlenség homályából tűnt fel. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kék Cápák – Fáradtan is elegendőt tettek a győzelemért
Nyíregyháza - A nyíregyházi kosarasok sűrű hetet zártak le győzelemmel. tovább »
MLSZ – Zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntették az Újpestet
Budapest - Egy zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntette az Újpest FC-t kedden a Magyar Labdarúgó [...] tovább »
Baktalórántháza – Sokat voltak vendégségben
Baktalórántháza - Egyéni hibákból hátrányba kerültek döntő helyzetekben. tovább »
Öttusa-vb – A kormány 755 millióval támogatja a budapesti rendezést
Budapest - A kormány 755 millió forinttal támogatja a jövő évi budapesti öttusa-világbajnokság és az azzal [...] tovább »
Szpari – Túlteljesítették a tervet
Nyíregyháza - Vezetésük után el­dönt­hették volna az évadzáró találkozójukat. tovább »
Davis Kupa – Telt ház lesz a frankfurti selejtezőn
Budapest - Telt ház előtt játszhat a németek elleni februári Davis Kupa-selejtezőn Frankfurtban a magyar férfi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása