Frissítve:

Megvásárolja a magyar állam a Brinker-gyűjteményt

Budapest, 2015. szeptember 22., kedd (MTI) – Megvásárolja a magyar állam Nancy Goodman Brinker korábbi budapesti amerikai nagykövet műgyűjteményét; a javarészt 20. századi magyar képekből álló kollekciót a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint az erre a célra felújítandó De la Motte-palotában helyezik el a budai Várban.

hiba beküldése

A kormány Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert bízta meg azzal, hogy gondoskodjon a gyűjtemény megvásárlásához, Magyarországra szállításához és kiállításához szükséges valamennyi forrás biztosításáról – áll a hétfőn közzétett kormányhatározatban.
Az MTI értesülései szerint Nancy Goodman Brinker műgyűjteményét 5,5 millió dollárért vásárolja meg a magyar állam.

A kormányhatározat szerint a kollekció kiállításához szükséges logisztikai feladatok végrehajtásáról és állandó kiállításának helyszínéről a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galériának kell gondoskodnia.

A megvásárlandó műtárgyak otthonául a budavári Dísz téren található De la Motte-palota szolgál majd, amelynek felújítására 500 millió forintot rendelt a kormány; a munkálatokat az épület vagyonkezelője, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ végzi el.

A gyűjtemény kiállításának előkészítésére, állandó bemutatására, fenntartására, hazai és nemzetközi promóciójának fedezetére
a kormány 10 éven keresztül, beépülő jelleggel 10 millió forintot fordít majd.

Amerikai és magyar sajtóhíradások szerint a mintegy 150 darabos Brinker-gyűjteményben Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József, Vaszary János és a Nyolcak csoport több tagjának vásznai éppúgy megtalálhatók, mint Aba-Novák Vilmos, Gábor Jenő képei, Berény Róbert kubista csendéletei, Nemes-Lampérth József tájképei és Szobotka Imre konstruktivista munkái. A kollekcióban kortárs alkotók festményei is megtalálhatók, mások mellett Fehér László Brigádkirándulás című, 1979-ben készült, nagyméretű, fotórealista pannója is.

http://www.komennyc.org/site/PageServer?pagename=newsroom_nh_2009_02_10f

http://blog.quinnipiac.edu/blog/2012/05/15/quinnipiac-to-exhibit-masterpieces-of-the-nancy-g-brinker-collection-may-16/

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A jövő héten marad a száraz és hideg idő
Budapest - A következő napokban folytatódik a száraz és hideg időjárás, többször mínusz 10 Celsius-fok [...] tovább »
Videó: Centimétereken múlt egy tömegszerencsétlenség Győrben
Győr - Tíznél is többen várakoztak a zebránál, amikor szombaton délelőtt egy busz járdára hajtott, miután [...] tovább »
Fotók: 15 trükk, ami megkönnyíti a gyereknevelést
Nem boldogul a gyerekkel? A következő praktikák minden lurkó figyelmét lekötik.  tovább »
Időjárás-jelentés – 2016. december 4.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: tovább »
A Külügyminisztérium fokozott óvatosságot kér a külföldre látogató magyaroktól
Dunakeszi - Mindenkitől, aki az ünnepeket megelőzően, alatt és a jövő év elején külföldre utazik, fokozott [...] tovább »
OGY – Huszonhat javaslatról szavaz és az óraátállításról is tárgyal a parlament
Budapest - Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő héten. A képviselőknek kedden [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB III – „A csoport egyik legjobb csapata ellen tudtunk egy tüzes mérkőzésen győzelmet aratni”
Miskolc, Tiszaújváros - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 18. fordulójában egy megyei csapatunk játszott [...] tovább »
Kard csapat vk – Hatodikként végeztek a magyarok
Budapest/Győr - A hatodik helyen fejezte be a magyar férfi kardvívó-válogatott a győri csapat világkupa-versenyt. tovább »
Pont nélkül tért haza Gyöngyösről az Újváros
Balmazújváros - Újabb bajnokin maradt alul a Balmazújváros, mely ezúttal Debre Viktor alakulatától kapott ki. tovább »
Kisvárda Master Good – Az is kevés, ha a kapuson túljut a labda
Kisvárda - A Balmazújváros elleni hazai rangadóját sem tudta megnyerni a Kisvárda, az ellenfél így visszaelőzött. tovább »
Labdarúgó NB II – Hét góllal nyert a Nyíregyháza
Budapest - A Nyíregyháza Spartacus 7-0-ra győzött a Cigánd SE otthonában a labdarúgó NB II vasárnapi, 19. [...] tovább »
Női vízilabda Euroliga – Veretlenül zárt a házigazda Dunaújváros
Dunaújváros - A házigazda Dunaújváros 8-5-re legyőzte a BVSC-t a női vízilabda Euroliga selejtezőjének [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása