Frissítve:

Megváltozott a Duna World tengerentúli sugárzása

Budapest, 2013. november 22., péntek (MTI) – Szolgáltatóváltás miatt megváltozott a Duna World tévécsatorna tengerentúli műholdas műsorterjesztése, decembertől már csak az új vételi adatokkal lesz elérhető az adás – tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtóirodája pénteken az MTI-t.

hiba beküldése

A sajtóiroda közleménye szerint Észak-Amerikában az eddigi előfizetéses szolgáltatás helyett már ingyenesen lehet fogni a Duna World és a Duna World Radio adását az eddigi műholdpozícióról. A meglévő műholdvevők alkalmasak a vételre, így csak a frekvenciát és néhány paramétert kell újra beállítani. Ausztráliában – ahol eddig is ingyenesen volt fogható az adás – szintén elegendő lesz az új paramétereket beállítani a műholdvevőn.

Dél-Amerikában viszont a változás műholdváltással jár együtt, így a vételi adatok beállításán túl az antennát is át kell fordítani az új műholdra. Mindezt az antennák nagy mérete miatt antennaszerelőnek kell elvégeznie – tették hozzá a közleményben.

A változásról a képernyőn futó feliratcsík formájában is tájékoztatást adnak, igazodva az egyes kontinensek időzónáihoz, de műszaki okok miatt a felirat Magyarországon is látható lesz – írta az MTVA, amely kiemelte, hogy az európai és magyarországi nézőket nem érinti a változás.

A Duna World sugárzásának változásairól és a frekvenciacseréről további információk találhatók a www.mtva.hu/vetel interntes oldalon, továbbá érdeklődni lehet a +36 1 759-5050 telefonszámon is – olvasható az MTVA Sajtóirodájának közleményében.

– MTI –

Címkék: , ,


További hírek a Multimédia kategóriából
Felszámolák az egyik legnagyobb illegális online kereskedelmi portált a német hatóságok
Budapest - Nemzetközi együttműködéssel folytatott titkos nyomozás révén felszámolták a világ egyik legnagyobb [...] tovább »
A Facebook gyűlöletbeszéd miatt kitiltotta Louis Farrakhant és több szélsőjobboldali publicistát
Washington - A Facebook vezetése gyűlöletbeszéd miatt véglegesen kitiltotta a közösségi portálról Louis [...] tovább »
Nem törlik adataikat a felhasználók az eladott eszközeikről egy felmérés szerint
Budapest - A legtöbb felhasználó nem törli megfelelően adatait az eldobott, vagy eladott USB-meghajtóról, így [...] tovább »
Felnőtteket kalauzolnak a digitális világban
Debrecen - Korszerű felnőttképzőhely nyílt a cívisváros központjában; ingyenesen lehet tanulni. tovább »
Csehország megadóztatja a Facebookot és a Google-t
Prága - A cseh kormány hét százalékos digitális adót vet ki a nagy internetes cégekre, mint a Facebook és a [...] tovább »
A fiúk szerint szó sincs függőségről: debreceni gamerek életébe nézhettünk be
Debrecen - „Emberileg is fejlődünk, rengeteg érzelmet tud adni és elkívánni az effajta kikapcsolódás.” tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása