Frissítve:

Megújul a Magyar Kurír, a magyar katolikus hírportál

Budapest, 2014. március 14., péntek (MTI) – Videoportál jellegének megerősítésével, megújult arculattal folytatja működését szombattól a Magyar Katolikus Egyház hírportálja, a Magyar Kurír – közölte Kuzmányi István, az orgánum igazgató-főszerkesztője az MTI-vel.

Mint közleményében írta, a honlap legnagyobb újdonsága a Kattéka nevű önálló videoportál, amelyen a legjelentősebb hazai, vatikáni és világegyházi történésekről szóló mozgóképes beszámolók kapnak helyet.

Hozzátette: a jövőben nagyobb fényképek illusztrálják majd cikkeiket, a gördülő fényképsornak köszönhetően pedig egyszerre több kiemelkedő anyagra is fel tudják hívni olvasóik figyelmét.

A www.magyarkurir.hu-n ezentúl külön rovatban, Külhoni címszó alatt jelennek meg a határon túli magyar egyházi hírek, emellett elindul a Kishírek rovat is, amely a regionális szinten jelentős eseményekről számol be, illetve elindítják a szerzetesi híreket tartalmazó Megszentelt élet című rovatot – közölte.

A Magyar Kurír, Kelet-Közép-Európa legrégebbi katolikus hírügynöksége 1911-ben jött létre. 2005-ben internetes portállá alakult, ekkortól kizárólag online formában érhető el. A hírportál 2010-ben jelentkezett új, mozgóképes tudósításokat is tartalmazó honlappal, az utóbbi időben pedig egyre több szentmisét közvetítettek élőben.

– MTI – 

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Baleset az M3-ason Mezőkövesdnél – megszűnt a forgalomkorlátozás
Miskolc/Mezőkövesd - Megszűnt a forgalomkorlátozás szombat este, 10 óra előtt az M3-as autópálya [...] tovább »
Augusztus 20. – Bakondi: az érintett szervek felkészültek az ünnepi rendezvények biztosítására
Budapest - Az érintett szervek felkészültek az augusztus 20-i ünnepségek biztosítására, a munkát megfelelően [...] tovább »
Átadták Közép-Európa legmodernebb lovasközpontját Szilvásváradon
Szilvásvárad - A Kincsem Nemzeti Lovasprogram legnagyobb vidéki beruházásaként Közép-Európa legújabb és [...] tovább »
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 33. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők. tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 33. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
Tanácsok, ötletek hobbihoz és életmódhoz
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Kertészkedés, nyári ízek és egészség – minden megtalálható egy füzetben. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„A csapat hajtott és küzdött, de az egyéni hibák mai is döntőnek bizonyultak”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 2. fordulójában négy meccset játszottak volna [...] tovább »
„Gól nélkül ezt a játékot nem lehet játszani…”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet csoportjának 2. fordulójában két meccset játszottak szombaton. tovább »
„Ez volt az a mérkőzés, amit meg kellett volna nyernünk, mégis kikaptunk…”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Északi csoportjának 2. fordulójában három meccset játszottak szombaton. tovább »
„Álomszerű kezdés, egy edző nem is kérhet jobb forgatókönyvet”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály, 2. fordulójában öt mérkőzést rendeztek meg szombaton. tovább »
„Butaságnak tartom azt, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni”
Miskolc - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 3. fordulójában megyei meccset is rendeztek szombaton. tovább »
Bicsák Bence negyedik lett a svájci triatlon vk-n
Lausanne - A legjobb magyarként Bicsák Bence negyedik helyen végzett a triatlonosok szombati világkupaversenyén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása