Frissítve:

Megtartotta az első ülését az egyik legnagyobb osztrák pénzügyi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság

Bécs, 2015. február 26., csütörtök (MTI) – Megtartotta az első ülését csütörtökön az egyik legnagyobb osztrák pénzügyi botrány főszereplője, a Hypo Bank ügyét vizsgáló parlamenti bizottság.

hiba beküldése

A Hypo Bank karintiai tartományi bankból nőtte ki magát közép-, kelet- és délkelet-európai pénzügyi csoporttá. Nem fizető délkelet-európai hitelek és elhibázott befektetési döntések miatt végveszélybe került, ezért állami kezelésbe vették. Az államosítás után megkezdődött a bank gazdálkodási gyakorlatának átvilágítása.

A bankot 2009-ben 1,5 milliárd eurós állami segítségnyújtással megmentették meg. Eddig az állam összesen 5,5 milliárd euróval segítette.

Az ülésen, amely nem volt sajtónyilvános és alig negyed órán át tartott, nem született döntés még arról sem, hogy milyen rendszerességgel tárgyaljanak.

A 18 tagú bizottság a teljes Hypo-ügyben vizsgálódik, a kormányzati szervek felügyeleti tevékenységet és a bank kényszerállamosításának körülményeit is vizsgálja.

A bizottság érdemi munkája húsvét után kezdődik, az első tanúvallomásokat előreláthatólag ekkor hallgatják meg. Tanúként fogják beidézni Werner Faymann kancellárt és az Osztrák Néppárt (ÖVP) három egykori pénzügyminiszterét. A politikusokat azzal vádolják, hogy nem ismerték fel vagy figyelmen kívül hagyták a pénzügyi kockázatokat.

A bizottság felállítását az ellenzék – a liberálisok, a Zöldek és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) – kezdeményezte.

A Hypo-botrány a kirobbanásakor több osztrák parlamenti párt érintettségét is felvetette. A csődtől kényszerállamosítással megmentett Hypo Bank körüli botrány különösen a BZÖ karintiai szervezetére vetett árnyékot. Az egykori tartományi bankot ugyanis Jörg Haider tartományfőnöksége idején, 2007-ben privatizálták.

A Hypo Group Alpe Adria (HGAA) egykori elnökét, Wolfgang Kulterert 2012-ben háromtól négy és fél évig terjedő börtönbüntetésre ítélték, a vád szerint társaival 2004-ben egy elsőbbségirészvény-ügylettel 5,5 millió euró kárt okoztak az azóta államosított banknak. A bíróság megállapítása szerint visszaéltek hatáskörükkel és számos szabályt megszegtek.
Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt nyolc év és hat hónapnyi letöltendő szabadságvesztésre ítélték 2014 nyarán a Hypo Bank- és az INA-Mol-ügyek egyesített perében. Sanadert azzal vádolták, hogy jutalékot fogadott el az osztrák banktól, illetve az energiaipari vállalattól.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Bővítette kapacitását a miskolci Fux Zrt.
Miskolc - Rekord árbevétellel zárta az elmúlt évet a szabad vezetékek, szigetelt légvezetékek, földkábelek, [...] tovább »
NFM-államtitkár: 1100 milliárd forint klímavédelmi beruházásokra
Nyíregyháza - A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programon (KEHOP) belül összesen több mint 1100 [...] tovább »
Átépítés és értékesítés a közgyűlés napirendjén
Debrecen - Többek között ezekről is döntenek csütörtökön a képviselők. tovább »
Paktumirodák segítik majd a vállalkozásokat
Hajdú-Bihar - Kilenc városban tartanak majd fórumot a problémák megoldása érdekében. tovább »
Zajlanak a vállalkozói fórumok Hajdú-Bihar megyében
Hajdú-Bihar - Egy hét alatt összesen hat járásszékhelyen tartott a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat [...] tovább »
Szijjártó: Magyarország 6,5 milliárd dollárt veszített az Oroszország elleni szankciók miatt
Moszkva - A magyar gazdaság 6,5 milliárd dollárnyi kárt szenvedett el az Oroszország ellen bevezetett gazdasági [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A Szentpáli nyerte a Fekete-emléktornát
Miskolc - Január 13-14-re írták ki a szervezők az idei, XXVI. Középiskolás Fekete László Teremlabdarúgó Kupát. tovább »
Karateverseny Szirmabesenyőben
Szirmabesenyő - A Szkítia Harcművészeti Egyesület szervezésében február 4-én rendezik meg a III. Sajó Kupa [...] tovább »
Ligakupa: Orosházán az MKC
Mezőkövesd - A férfi kézilabda Ligakupa B csoportjának 10. fordulójában Orosházán lép pályára a [...] tovább »
Nem elégszenek meg az elődöntővel
Debrecen - Gyenes Dávid szerint a bekkelés kulcsfontosságú lesz a MAC csapatával vívott ütközeten. tovább »
Videó: PlayStation, Herold és a híres-neves tonhalas tészta – Lakástúrán Holman Dávidéknál
Debrecen - Holman Dávidot meglátogatta a Loki TV. A DVSC középpályása bemutatja az új lakást, amelyet [...] tovább »
Orosz ütőjátékossal erősített a Békéscsaba női röplabdacsapata
Budapest/Békéscsaba - Irina Szmirnova személyében nemzetközi viszonylatban is jegyzett ütőjátékossal [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása