Frissítve:

Megtalálták a legnagyobb sanghaji biztosítócég menekülő vezetőjét

Sanghaj, 2013. augusztus 20., kedd (MTI) – Fidzsi szigetén elfogták a csalás miatt vizsgált sanghaji biztosítócég vezetőjét, aki a vállalat félmilliárd jüanjával menekült el Kínából – adta hírül kedden a sina.com hírportál.

hiba beküldése

Csen Jit, a nemzetközi együttműködésének köszönhetően, alig egy héttel a csalási ügy kipattanását követően fogták el.

A kelet-kínai metropolisz hatóságai a múlt csütörtökön jelentették be: feltételezett illegális értékesítési gyakorlata és tisztázatlan pénzügyei miatt átfogó vizsgálatot kezdenek a város legnagyobbjának számító, tavaly 480 millió jüan (17,8 milliárd forint) értékű forgalmat bonyolító Fanxin Biztosítási Ügynökségnél.

Fennáll annak a gyanúja, hogy a cég éveken át meghamisította eredményeit, és a hatóságok által jóvá nem hagyott biztosítási csomagokat árult és félrevezette vásárlóit – írták a lapok.

A vállalat korábbi vezetője, a harmincas éveiben járó, a kínai sajtóban “gyönyörű cégvezetőként” is emlegetett Csen a hatóságok bejelentését követően, pénteken távozott külföldre, és a biztosítási ügynökség kasszájából mintegy félmilliárd jüant (18,5 milliárd forint) vitt magával.

Megtalálása után az egykori vezetőt visszavitték Kínába a hatóságok, további sorsáról egyelőre nem lehet tudni, mint ahogyan a nyomozás részletei sem publikusak. A Shanghai Daily napilap keddi számában azt írja, hogy a vádak ellenére a Fanxin továbbra is árulja termékeit, partnerei között kínai cégeken túl vegyes vállalatok, így a kínai-kanadai Sun Life, a holland Aegon kínai ága, valamint óriáscégek, így az energiaipari CNOOC és a pénzügyi óriás Everbright-csoport is szerepelnek.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Milliókkal többet érhetnek a szigetelt házak
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Ütemesen növekszik a szigetelt házak aránya, de van még hová fejlődni. tovább »
A régi hagyományokra is építve, de teljesen új utakon az Észak Expo
Miskolc - Egymásra találhatnak a cégek, vállalkozások és az érdeklődők, egy helyen. tovább »
360 fokos videó: kevés mézzel zárták a tavaszt a méhészek
Debrecen - „Szerintem nem volt egy jó év. Területi különbségek is vannak, van, ahol fagykár érte az akácot, [...] tovább »
Az Európai Bizottság az áfaszabályok és az alkohol adójának módosítását javasolta
Brüsszel - Az Európai Bizottság javaslatot tett a hozzáadottérték-adóra (általános forgalmi adó - áfa) [...] tovább »
NAK-elnök: vannak még tartalékok a magyar agrárgazdaságban
Pápa - Sikeres éveket tudhat maga mögött a magyar agrárgazdaság, de vannak olyan ágazatok, amelyekben még komoly [...] tovább »
Megállapodott a kormány a Gazprommal a 2019-es orosz gázszállításokról
Moszkva - Sikerült megállapodni a Gazprommal a Magyarországra irányuló gázszállítások jövő évi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Én is gratulálok mindenkinek aki segített abban, hogy…”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 29. fordulóját szombaton játszottak le. tovább »
” A második félidőre összeestünk, mint az aludttej”
Hajdú-Bihar - Mutatjuk a megyei másodosztály déli csoportjában játszott meccsek eredményeit, és megszólalnak az [...] tovább »
Genfi tenisztorna – Fucsovics Márton: gyerekkorom óta erről álmodtam
Budapest/Genf - Büszkén és meghatottan nyilatkozott az MTI-nek Fucsovics Márton, miután szombaton megszerezte [...] tovább »
Kajak-kenu vk – Arany párosban, biztató előfutamok négyesben
Budapest - Magyar győztest avattak szombaton a férfi kajakozók 200 méteres páros versenyében a duisburgi világkupán. tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Elődöntőben a Körmend
Körmend - A Körmend legyőzte a vendég Kecskemét csapatát a férfi kosárlabda NB I-ben szombaton, ezzel 3-2-es [...] tovább »
Férfi röplabda Európa Liga – Harmadszor is kikaptak a magyarok
Budapest/Minszk - A magyar férfi röplabda-válogatott simán, 3-0-ra kikapott Fehéroroszország vendégeként az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása