Frissítve:

Megszűnt a torlódás a tompai határátkelőnél

Kecskemét, 2014. július 27., vasárnap (MTI) – Megszűnt a Nyugat-Európából szabadságra hazafelé tartó vendégmunkások miatt kialakult több órás várakozás Tompánál – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.

Mihályné Bornemisza Eleonóra tájékoztatása szerint a szombaton napközben háromórás, majd hatórásra duzzadt várakozási idő vasárnapra virradóra megszűnt a tompai határállomáson. Vasárnap délelőtt rövid ideig ismét feltorlódott a kocsisor és egyórás kényszerpihenőre számíthattak az autósok az átkelőhely kilépő oldalán, ám jelenleg újra mindkét irányban folyamatos a járművek ki-, illetve beléptetése – tette hozzá.

Jelezte ugyanakkor, hogy a nap folyamán a rendőrség továbbra is erős forgalomra számít Tompánál, így indulás előtt a Szerbiába tartóknak célszerű tájékozódniuk a gyorsabb áthaladás érdekében. Az aktuális várakozási idők elérhetők a rendőrség http:// www.police.hu honlapján.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Duna Autó: majdnem tíz százalékkal nőtt a prémium autók iránti kereslet
Budapest - Majdnem 10 százalékkal nőtt a kereslet a prémium autók iránt tavaly - mondta Markó Zoltán, a Duna [...] tovább »
Pozsgai Zsolt filmje fődíjas lett Kolkatában
Budapest - Pozsgai Zsolt mozija, a Megszállottak kapta a legjobb filmnek járó fődíjat az indiai kolkatai [...] tovább »
Késsel fenyegette meg áldozatát a Centrumnál
Miskolc - Még a bankautomatához is elkísérték a halálra rémült sértettet a rablók. tovább »
A stoner rock hangja, John Garcia és zenekara február 3-án az A38 hajón
Budapest - A stoner rock egyik meghatározó alakja érkezik az A38 hajóra február 3-án. John Garcia, a Kyuss egykori [...] tovább »
Az írásbeli csak az első forduló
Miskolc - A központi írásbeli és a szóbeli eredménye mellett a hozott pontok is számítanak. tovább »
Februárban lesz a kórusok téli éjszakája
Budapest - Több mint 30 koncert várja az érdeklődőket február 9-én a kórusok téli éjszakáján a MagNet [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Portugál támadóval is erősített a Kisvárda Master Good
Kisvárda - Pénteken már kora reggel landolt Ferihegyen az a repülőgép, amellyel hazatért egyiptomi [...] tovább »
Jegesmedvék: Kettőt hoztak, egyet hagytak
Miskolc - Vasárnap délután Nyitrára szólította a sorsolás a DVTK Jegesmedvék hokicsapatát. tovább »
Asztalitenisz-vb – Pongi a kabalafigura neve, megvan a szlogen is
Budapest - A közönség a Pongi nevet adta a Hungexpón április 21. és 28. között sorra kerül egyéni [...] tovább »
Hivatalos totónyeremények – 3/2. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Mick Schumacher jövője pirosra lett színezve
Maranello - Igaznak bizonyult a motorsport.com olaszországi kiadásának értesülése, miszerint Mick Schumacher [...] tovább »
Aluinvent-DVTK: A tizediket gyűjtötték be
Miskolc - A fővárosban játszott bajnokit szombaton az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapata. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása