Frissítve:

Megreformálják a hosszú évek óta vitatott felsőoktatási felvételi rendszert Kínában

Sanghaj, 2014. március 24., hétfő (MTI) – A felsőoktatási reform részeként szétválasztják a jövőben az elméleti és technikai tudást igénylő szakok felvételi vizsgáit – jelentette be az oktatási miniszterhelyettes a hétvégén Kínában.

hiba beküldése

Lu Hszin úgy fogalmazott: a mostani, teljes egészében a középiskolások akadémiai tudását tesztelő felvételi eljárás idejétmúlt, nem segíti a legjobbak egyetemre jutását, és nem felel meg a munkaerőpiaci követelményeknek.

A jövőben azok a diákok, akik inkább technikai tudást igénylő szakokon – így a mérnökök vagy magasan képzett műszerészek esetén – a diákok a középiskolai tankönyvek tartalmán túl technikai tudásukról is számot adnak majd, s a kettő eredménye együtt dönt egyetemi felvételükről. Hogy a reformok mikor lépnek életbe, a minisztérium egyelőre nem adott tájékoztatást. Országszerte mintegy 600 egyetemet alakítanak át, hogy kifejezetten szakképzést nyújtson a diákoknak – mondta Lu.

A diákok mindezidáig kizárólag a központi felsőoktatási felvételi vizsgán, a hírhedt kaokaón való eredményük alapján választhattak mesterszakot maguknak. Ez hátrányos helyzetbe hozta a magas technikai tudással rendelkező, de tesztírásban nem kimagasló fiatalokat, a változtatások így komolyan megnövelik jó egyetemre való bejutási esélyeiket. Azoknak a végzősöknek, akik az elméleti szakokat választják, fennmarad a jelenlegi felvételi rendszer.

A reformokat a kínai munkaerőpiaci folyamatok is indokolttá teszik. Évente mintegy 17 millió fiatal lép ki a munkaerőpiacra, ahol évek óta strukturális munkaerőhiány mutatkozik, főleg technikai tudást igénylő szakemberekből.

– MTI – 

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Riasztást rendeltek el árvízveszély miatt harminc francia megyében, Párizsban pénteken tetőzik a Szajna
Párizs - Árvíz fenyegette kedden Franciaország egy jelentős részét: a Rajna több helyen már kilépett a [...] tovább »
Elismerte legalább tíz, legfeljebb húsz ember megölését a “halál papja” Belgiumban
Brüsszel - Elismerte legalább tíz, legfeljebb húsz ember megölését a "halál papjának" is nevezett egykori [...] tovább »
Betiltották a Sztálin halála című brit-francia filmszatírát Oroszországban
Moszkva - Két nappal az országos premier előtt visszavonta az orosz kulturális minisztérium az Armando Iannucci [...] tovább »
Hoffmann Rózsa: az ET elfogadta a kisebbségi nyelvek védelmét szorgalmazó jelentést
Brüsszel, Strasbourg - Az Európa Tanács elfogadta a regionális és kisebbségi nyelvek védelmével és [...] tovább »
Oscar-díj – Havas Ágnes: Magyarország sikere is a Testről és lélekről jelölése
Budapest - A Testről és lélekről teljes egészében magyar finanszírozású film, ezért Enyedi Ildikó [...] tovább »
Oscar-díjra jelölték Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjét
Los Angeles/Budapest - Oscar-díjra jelölte a Testről és lélekről című magyar filmet a legjobb idegen nyelvű [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Visegrád Kupa-döntő: A hokilutri nem hozott szerencsét a DVTK Jegesmedvéknek Nyitrán
Miskolc - A HK Nitra nyerte a Visegrád Kupát a kedd este rendezett visszavágó mérkőzésen. tovább »
A vár lovagtermében díjazták a focibírákat Miskolcon
Miskolc - Szombaton este igazán remek környezetben, a diósgyőri vár lovagtermében tartották az MLSZ [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Orosz média: az orosz jégkorong-válogatott több kulcsjátékosa sem szerepelhet az olimpián
Moszkva - Nem szerepel a téli olimpiára meghívandó orosz sportolók listáján az orosz jégkorong-válogatott több [...] tovább »
Jubileum: 25 éves születésnapját ünnepli a triatlon Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - Nagyon büszkék a ­Világkupára, és a ­Triatlon Nagyhétre is Tiszaújvárosban. tovább »
Keretbe foglalja a rövidpályás gyorskorcsolyás pályafutását
Debrecen - Ami nem sikerült Kövér Balázsnak versenyzőként, az összejön bíróként. tovább »
„Lepd meg, és próbálj meg támadni!”
Nyíregyháza - Fucsovics Márton korábbi nyíregyházi edzői beszélnek a kosaras és teniszes kezdetekről. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása