Frissítve:

Megnyílt a Pesti Broadway Fesztivál

Budapest, 2013. szeptember 26., csütörtök (MTI) – A hagyományos Pesti Broadway Fesztivállal megkezdődött a Budapesti Operettszínház 2013-14-es évada. A teátrum előtt teljes szélességében lezárt és benépesült Nagymező utcában az Old Boys-Oltári srácok csapat után Kerényi Miklós Gábor főigazgató köszöntötte a nézőket.

hiba beküldése

Megismételte: őt és a menedzsmentet nem érte egészen váratlanul a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki döntése, amely eredménytelenné nyilvánította az intézmény vezetésére kiírt pályázatot.

“Az Operettszínház átadás-átvétel előtt áll, az ügyben a fővárosnak és az Emberi Erőforrások Minisztériumának megállapodást kell kötnie. Elképzelhető, hogy ebben a helyzetben nem egyszerű dönteni” – fogalmazott Kerényi Miklós Gábor, aki pályázott a 2014. január 31-vel kezdődő a következő ötéves ciklusra. Mégis csalódott a menedzsmenttel együtt – jegyezte meg.

Hangsúlyozta: erős, lelkiismeretes pályázatot nyújtott be, a kilenc tagú szakmai bizottságtól öt igen szavazatott kapott. Hozzátette: azt gondolja, hogy egy regnáló és újra pályázó igazgatónak a legpontosabb, legérdemibb pályázatát a mögötte álló évadok adják.

A főigazgató kiemelte: a Budapesti Operettszínház eredményei itthon és a nemzetközi színházi szcénában, a kritikai visszhangban egyaránt kiemelkedően jók, a művészi színvonal magas. A társulat budapesti, vidéki és külföldi fellépéseivel együtt rekord mennyiségű, összesen 570 előadást tartott az előző évadban.

“Azt ígérhetem önöknek, hogy a következő évet, és remélem az utánuk következőket is velünk együtt fogják sikerekben átélni” – mondta végül. A Pesti Broadway Fesztivál szombat estig tart.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Meghalt John Lukacs történész
New York - Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai [...] tovább »
Meteorológiai szolgálat: több hegyen havazott
Budapest - Több hegyen néhány centiméteres hóréteg alakult ki a havazás miatt - írta Facebook-oldalán az [...] tovább »
OBH: csaknem felére csökkent a folyamatban lévő peres ügyek száma 2010 óta
Budapest - Csaknem 50 százalékkal csökkent a folyamatban lévő peres ügyek száma az ország bírságain 2010 óta [...] tovább »
Meteorológiai szolgálat: a sok csapadék miatt megszaporodnak a gazdák teendői
Budapest - A szárazság megszűnt, most a csapadékos időjárásból adódóan a növényvédelem kapcsán szaporodnak [...] tovább »
EP-választás – Fidesz: a szocialisták a bevándorláspárti szövetségeiket építik
Budapest - A szocialisták bevándorláspárti szövetségeiket építik, ezt példázza Ujhelyi István MSZP-s európai [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása