Frissítve:

Megnyílt a Jeden svet dokumentumfilm-fesztivál Prágában

Prága, 2015. március 2. hétfő (MTI) – Az emberi jogok szabályozásáról és betartásáról ad áttekintést a világban a Jeden svet (Egy világ) elnevezésű nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál, amely hétfőn este nyílt meg Prágában.

hiba beküldése

A filmfesztivál célja, hogy elgondolkoztassa az embereket, és megpróbálja meggyőzni őket arról, hogy fontos dolog a körülöttük lévő világ dolgaival foglalkozni.

Az idei, immár 17. emberi jogi filmfesztivál 144 dokumentumfilmje 59 ország helyzetébe nyújt betekintést – közölték a fesztivál rendezői. A Prágában bemutatott dokumentumfilmek válogatását később további 33 cseh és morva városban is bemutatják, és egy külön válogatást küldenek Brüsszelbe.

“Tudatosítjuk, hogy információkkal túlterhelt világban élünk. Az emberek igyekeznek bezárkózni saját burkaikba, s nem igen kívánnak foglalkozni a kívülálló világ dolgaival. A filmekkel szeretnénk rámutatni arra, hogy a saját érdekünkben is szükség van kibújni a burokból” – nyilatkozta Hana Kulhánková, a fesztivál igazgatója egy korábbi sajtótájékoztatón.

A fesztivál iránt hagyományosan nagy az érdeklődés. A délelőtti vetítéseket a diákok számára tartják fenn. A prágai iskolák eddig már több mint tízezer diák számára kértek belépőket – jegyezte meg Kulhánková.

A filmfesztiválra több mint száz külföldi vendég érkezik Prágába, akik a vetítések után elbeszélgetnek a nézőkkel.

– MTI, Kokes János –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: Gyilkológépet csinál a gyerekekből az Iszlám Állam
Moszul - Akár 6000 ember holtteste is lehet abban a víznyelőben, amit tömegsírnak használtak az Iszlám Állam [...] tovább »
Harmadszor is újratemetik az Egyesült Államok 11. elnökét
Washington - Harmadszor is újra akarják temetni James Polkot, az Egyesült Államok 11. elnökét , amiért [...] tovább »
Sokkoló videó: 7 méteres óriáskígyó gyomrából vágták ki az eltűnt barátjukat (18+)
Indonézia - A 25 éves Akbar Salubiro még vasárnap tűnt el, miután elment pálmaolajat szerezni az indonéziai [...] tovább »
Franciaországi légikatasztrófa – Szakértő: lehet és kell pszichológiailag szűrni az öngyilkos hajlamúakat
Budapest - Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint lehet és kell is szűrniük a légitársaságoknak azokat az [...] tovább »
Videó: A nyílt utcán kezdett szexelni a pár – Egy másik pedig követte a példát (18+)
Nagy-Britannia - Úgy tűnik, hogy az angliai Huddersfield a szerelmesek városa: az egyik helyi lap honlapjára került [...] tovább »
100 év hátrányt kell lefaragni – „Az unió egy komoly közös európai projekt”
Nyíregyháza - Hatvanéves a Római Szerződés, melyben lefektették az Európai Unió alapjait. Magyarország közel [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jól szerepeltek a debreceni biciklisek
Debrecen - Március 17-én a tihanyi Félsziget Kupán, március 25-26-án pedig a szekszárdi Sajó Péter [...] tovább »
Csupán négy tized volt az első három között
Debrecen - Múlt hétvégén rendezték meg az idei tanév torna diákolimpia országos elődöntőjét Debrecenben. Az [...] tovább »
Bódog-premier: az FTC ellen kupázik a DVTK
Miskolc - Szerdán 19 órától Ferencvárosi TC – Diósgyőri VTK Magyar Kupa-mérkőzés lesz Budapesten, az Üllői [...] tovább »
Kitűnően zárták a rövidpályás szezont a hajdúszoboszlói úszók
Hajdúszoboszló - Március 25-én és 26-án a 700 éves Humennében (hajdani magyar nevén Homonnában) állt [...] tovább »
Patrick Mevongou a DVTK játékosa
Miskolc - Aláírta szerződését Diósgyőrben Patrick Mevongou. A kameruni védekező középpályás két hétig [...] tovább »
Falat kell törni a helyi vállalkozók és a DVSC között
Debrecen - Papp László, Debrecen polgármestere egy hosszabb interjút adott a Hajdú-bihari Naplónak. A [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása