Frissítve:

Megkezdték Győr megyében a fertőtlenítést és a helyreállítást

Győr, 2013. június 14., péntek (MTI) – Megkezdődött Győr-Moson-Sopron megyében az árvíz utáni fertőtlenítés és helyreállítás, előbbi mintegy egymillió négyzetméteres területet, utóbbi kétszáz kilométeres szakaszt érint – közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője pénteken az MTI-vel. Dobos Viktória később azt jelezte: szombaton megkezdődik a szúnyogirtás is.

hiba beküldése

A szóvivő elmondta: az ütemterv szerint a legfontosabb feladat a közutak és a vasútvonalak megtisztítása, felszabadítása annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb, korlátozások nélkül megindulhasson a közlekedés. Szintén kiemelt tennivaló a belterületi részek és a fakadóvízzel érintett területek megtisztítása – fűzte hozzá a hadnagy.

Közölte, a munkálatokhoz olyan fertőtlenítőszert használnak, amely emberre és a növényi kultúrára nem jelent veszélyt. A gyors és hatékony munkavégzés érdekében gépeket vezényelt át Somogy, Vas és Veszprém megyéből az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság. Pénteken négy ilyen gépjármű kezdte meg a fertőtlenítést a megyében.

Dobos Viktória szólt arról is: a mentesítő-helyreállító munka következő szakaszában a településeken belül épített ideiglenes védműveket bontják el, a munkálatokat az önkormányzat szervezi közmunkások, fogvatartottak és önkéntesek bevonásával.

Hozzátette: a védművek elbontásában a Bercsényi Miklós Középiskola diákjai, a Soproni Fegyház és Börtön fogvatartottjai, a Pannon Egyetem hallgatói, valamint az erdőgazdaság emberei vesznek részt. A zsákokat és a homokot az önkormányzatok használhatják majd fel.

“A települések életének normalizálása után lehet sort keríteni a településeken kívül lévő ideiglenes védművek visszabontására, a feladatok koordinálása az adott megye dolga lesz, de oroszlánszerep jut a közútkezelőknek is, hiszen hatalmas mennyiségű anyagot kell nagyon rövid időn belül elszállítani ezekről a helyekről” – fogalmazott Dobos Viktória.

Néhány órával később arról tájékoztatta a szóvivő az MTI-t: Győr-Moson-Sopron megye szigetközi részén szombat este kezdik meg a szúnyoggyérítést, elsőként az árvíz által érintett területeken. Bár ez emberekre és melegvérű állatokra nem veszélyes, a méhekre például igen, mint ahogy halálos hatást gyakorol egyéb, haszontalannak tartott rovarokra, például a muslicákra vagy a lepkékre is.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei – 38. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a [...] tovább »
Nem kell engedély a kútfúráshoz
Magyarország - A fennmaradási engedélykéréstől eljutottunk az ingyenes engedélyezésig. tovább »
Tájfajtákat őriznek meg, területet újítanak
Borsod-Abaúj-Zemplén - Idén már harmadik alkalommal hirdette meg a Földművelésügyi Minisztérium a Zártkerti [...] tovább »
Szaunatörténelmet írtak a debreceni lányok
Soesterbeg - Hetedik helyen végzett a párosok versenyében Szép Boglárka és Végh Tímea a szaunamesterek [...] tovább »
Videó: 30 éve nem esett annyi hó szeptemberben, mint az elmúlt héten
Ausztria, Szlovénia - Hatalmas hóvihar tombolt az osztrák Alpokban. Karintiában egy szállodát teljesen elzárt a [...] tovább »
Van olyan páciensem, aki felizgat: nőgyógyászok őszinte vallomásai
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A hölgyek többsége feszélyezetten érzi magát, ha nőgyógyászati vizsgálatnak [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“Egy pontért jöttünk, három lett belőle!”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Északi csoportjának 7. fordulójában öt meccset játszottak vasárnap. tovább »
NYKS – Így sem ingott meg a trónjuk
Nyíregyháza - A változások utáni első bajnokin is nyert Kecskeméten a Nyíregyházi Kosársuli amatőr női NB [...] tovább »
„Sajnos későn kezdtünk lelkesedni”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet csoportjának 7. fordulójában öt találkozót rendeztek meg vasárnap. tovább »
“Jó csapat a Terem, de mi egy góllal jobbak voltunk”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Pannónia Zrt. csoport 7. fordulójának mérkőzéseit [...] tovább »
“3-0 után azt hittük megnyertük a mérkőzést”
Miskolc - A labdarúgó megyei II. osztály Közép csoportjának 7. fordulójában öt meccset játszottak vasárnap. tovább »
Női röplabda Eb – Az azeriek nem adtak esélyt a lengyeleknek
Baku - A magyarokkal azonos csoportban szereplő, társházigazda azeri válogatott rendkívül magabiztosan, 3-0-ra [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása