Frissítve:

Megkezdték a területalapú támogatások utalását a gazdáknak

Komárom, 2014. október 16., csütörtök – Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elindította a területalapú támogatások és a különleges tejtámogatások elektronikus utalási rendszerét csütörtökön a komáromi Solum Zrt.-nél tartott sajtótájékoztatón, az első ütemben 102 ezer kérelmezőhöz juttatnak el 47 milliárd forintot meghaladó összeget.

hiba beküldése

A miniszter elmondta, az utalások második ütemében, a következő hetekben további 50 ezer ügyfél kapja meg a támogatást, közel 80 milliárd forint értékben.

Fazekas Sándor emlékeztetett arra, hogy a hosszú ideje tartó csökkenés után 2012-ben nőtt először a területalapú támogatást igénylők száma, az idén összesen 180 ezer kérelmet nyújtottak be. A most elutalt összeg a teljes területalapú támogatás 50 százalékát kitevő előleg, amely a gazdáknak megkönnyíti az őszi munkák elvégzését.

A benyújtott kérelmek több mint fele a dél-alföldi és az észak-alföldi régióból érkezett. A fajlagos támogatási összeg az elmúlt hét évben több mint a duplájára nőtt.

Czerván György, a minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára elmondta, az idén már nem kellett Brüsszeltől engedélyt kérni az előleg folyósítására, mert 2014-től a kifizetés nemzeti hatáskörbe került.

Az unió közös agrárpolitikára fordított költségvetése 11 százalékkal csökkent, eközben a Magyarország agrár- és vidékfejlesztésre hét év alatt 1,9 milliárd euróval többet kap a közösség forrásaiból.

Az államtitkár a vetési munkákkal kapcsolatban felhívta a gazdálkodók figyelmét, hogy a zöldítési támogatás egyik feltétele a megfelelő vetésforgó alkalmazása. Tíz hektáros terület alatt elég egyfajta növényt termelni, 10 és 30 hektár között legalább kétféle, 30 hektár fölött legalább háromféle kultúrát kell termeszteni.

Czerván György elmondta, 2015 és 2020 között az állattenyészetési ágazat támogatására 212 milliárd forint további támogatást terveznek a magyar költségvetés forrásaiból.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
NGM: új program a fiatalok vállalkozóvá válásának elősegítésére
Budapest - Indul a Lépj a piacra! program szerdán a fiatalok vállalkozóvá válásának elősegítésére - [...] tovább »
Videó: Kölcsönösen segíthetik egymást
Debrecen - Több területen is komoly fejlődést remél az egyetem az együttműködéstől. tovább »
Már a válság előtti áron kelnek el a lakások
Miskolc - Még mindig jól pörög az ingatlanpiac a városokban, vidéken kevésbé. tovább »
Száz százalék
Nem vagyok híve a por­leveseknek. Már jó ideje a csomagolásukon látható gőzölgő, gazdagon tálalt húsleves [...] tovább »
Kötelező a törzstőke 3 millió forintra emelése
Borsod-Abaúj-Zemplén - Fontos változásokra kell figyelni a korlátolt felelősségű társaságoknál. tovább »
Újabb öt, a helyi gazdaság- és turizmusfejlesztést, energetikai korszerűsítést támogató pályázati felhívás jelent meg
Budapest - Újabb öt, a helyi gazdaság- és turizmusfejlesztést, energetikai korszerűsítést és fenntartható [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jegesmedvék vs. FTC – Megnyernék az ötödiket (is), és vezetnének a párharcban
Miskolc - A jégcsarnokban szerdán 18 óra 30 perckor kezdik a DVTK Jegesmedvék – FTC hokimeccset. tovább »
Budapesti női tenisztorna – Görges szetthátrányból fordított
Budapest - A harmadik helyen kiemelt Julia Görges szetthátrányból fordítva jutott be a nyolcaddöntőbe kedden a [...] tovább »
Tokió lebeg a szeme előtt
Mezőkövesd - A napokban 19 éves sportolónővel „művészet” találkozni, csak mutatóban tartózkodik [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Nem tudja megrendezni vasárnapi mérkőzését a Kisvárda
Budapest - Pályája rossz állapota miatt a labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárda nem tudja megrendezni a [...] tovább »
Mernek nagyot álmodni az újvárosiak: olimpiára készülnek
Tiszaújváros - A rövidpályás gyorskorcsolyázók remek példát mutatnak a Tisza-partiaknak. tovább »
MLSZ – Új eljárást rendeltek el Thomas Doll ügyében
Budapest - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága hatályon kívül helyezte Thomas Dollnak, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása