Frissítve:

Megkezdődik a síszezon a Mátrában pénteken

Budapest, 2013. december 19., csütörtök (MTI) – Megkezdődik pénteken a síszezon a Mátrában, ahol a Sípark felső szakasza nyílik meg három pályával.

Péntektől a kék jelzésű 4-es, a piros 5-ös és a szintén kék 6-os pályát, valamint a C és D jelű felvonót használhatják a sportolni vágyók. Az első hét végén esti síelés nem lesz.

A síbérletek ára a korábbi éveknek megfelelően változatlan, a hét végén az előszezoni árak lesznek érvényesek.

Arról viszont szavazhatnak a Sípark Facebook-oldalán, hogyan alakuljon a napi síbérlet ára hétfőn. A lájkolók számától függően akár ötszáz forintért is síelhetnek egész nap a vendégek.

A mátraszentistváni Sípark csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint jelenleg 30-50 centiméter a hóréteg tömörített átlaga. Az elmúlt két hétben az ország alacsony területein sokkal hidegebb volt, mint a hegyen, emiatt hóágyúzni csak hajnalban lehetett. A nyitást azért előzte meg hosszú várakozás, mert a levegő hőmérséklete folyamatosan nulla fok közelében volt.

– MTI –

hiba beküldése

Címkék: , , ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Egy elektromos alállomás meghibásodása miatt leállt az egyik paksi blokk
Paks - Egy 400 kilovoltos elektromos elosztó alállomáson történt műszaki meghibásodás miatt hétfőn reggel az [...] tovább »
„Fejemben egy verkli jár…”
Debrecen - Talán üzenni akart a sors azzal, hogy 75 éve Cseh Tamást épp azon a napon küldte el közénk, melyen [...] tovább »
NMHH: az idén mintegy 3,5 millió feltöltős SIM-kártyánál kell egyeztetni az adatokat
Budapest - Az idén mintegy 3,5 millió feltöltős SIM-kártyánál kell elvégezni a jogszabályban előírt éves [...] tovább »
A játékban és a szerelemben is szerencséje van a magyaroknak
A magyarok több mint kétharmada pozitívan értékeli a tavalyi esztendőt, és még többen vannak - tízből kilenc [...] tovább »
MAVIR: rekord mennyiségű villamos energiát használt fel az ország tavaly
Budapest - Csúcsot döntött a felhasznált villamos energia mennyisége 2017-ben, 2016-hoz képest több mint 2,5 [...] tovább »
FM: már 160 cég négyezer terméke rendelkezik Magyar Termék védjeggyel
Budapest - A Földművelésügyi Minisztérium (FM) folytatja az együttműködést a Magyar Termék Nonprofit Kft.-vel, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A korcsolyázók elnöke bízik az éremszerzésben
Debrecen - Kósa Lajos szerint a debreceni Nagy Konrádban benne van a meglepetés. tovább »
Légfegyveres Eb – Kijelölték a magyar csapatot
Budapest - A válogató-versenyek lezárultával a Magyar Sportlövő Szövetség (MSSZ) elnöksége hétfőn elfogadta [...] tovább »
Kazincbarcikai siker Mezőkövesden
Mezőkövesd - Szombaton a stadion műfüves pályáján játszotta első felkészülési mérkőzését a Mezőkövesd [...] tovább »
Miskolci Vénusz: “Megvertük magunkat”
Miskolc - A női futsal NB I 14. fordulójában Répcelakon lépett pályára a Miskolci Vénusz. tovább »
Kék Cápák – Már a rangadóra hangolnak
Nyíregyháza - A sereghajtó pozícióba visszaesett Bonyhád után az éllovas Oroszlány lesz a következő ellenfél. tovább »
Nyitva van a pálya – DVTK: Újra együtt a fantasztikus négyes
Miskolc - Január 25-én folytatódik a Nyitva van a pálya – Történetek a DVTK legendás évtizedeiből című [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása